"Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává" (És 40:3-4.)


Ezt a bibliai rész karácsony előtt szoktuk olvasni, de most pünkösd előtt is, éppolyan érvényű: nem tudjuk befogadni az ünnepet. Nem tudunk találkozni Istennel, futó napok lesznek, ha nem készülünk rá, nem készítjük Isten eljövetelét. Ézsaiás képe egy lelki tájépítésről szól. Ehhez nem kellenek gépek. Nem kellenek rabszolgák sem, amikkel Jézus korában építették volna a monumentális művet. Ráadásul a pusztában, ahol a karavánok haladnak, nincs is értelme annak, hogy valaki utat építsen. A síkság, a puszta végtelen.
Mégis arra kér Isten minket, hogy ezt a lehetetlen feladatot tegyük meg, készítsünk utat a pusztában. Hordjuk el a hegyet és legyen síkság. Nyilván nem véletlen ez a képtelen kép. Ezt kell az ember lelkében tenni, ha azt akarja, hogy Isten eljöjjön. A megtörténtet kell meg nem történtté tenni. A lelkünk síkján van az a sok hegy, ami nem alkalmas arra, hogy Isten besétáljon rajta. Mindenki emlékszik gyerekkorára, milyen lankás vidéken járkált még. Mennyire egyszerű és tiszta volt a táj: Csak csínyeknek nevezzük azokat a tetteket, amiket elkövettünk. De ma, kráterekkel van minden tele. Kényelmünk, haragunk, veszekedéseink, félelmeink, irigységünk, megbocsátásra való képtelenségünk olyan árkokat szántottak lelkünkbe, hogy szinte áthatolhatatlan zord Kárpátokká lett minden.
Épp a minap is panaszolta egyik kedves ismerősöm, hogy nem tud hinni. Valami nem tud átbukni a küszöbön. Hiába szeretné, hiába minden. El tudom képzelni ezt a fájdalmat, ami nem kevés ember szívében él. És nincs más megoldás, mint behívni azt a buldózert, amit az egyház, a Biblia, a közösség ad. Le kell térdelnünk még nekünk, nyakas kálomistáknak is, és meg kell vallanunk bűneinket. Ki kell mondani azt, hogy elrontottuk életünk táját. Fel kell sorolni azt a lelki terepet, amit látunk, és kérni kell Istent, segítsen utat készíteni Szent Lelke számára. Nincs más megoldás. Lehet homokozólapáttal meregetni a homokot, lehet sopánkodni és Sziszifuszként fölmászni a kráterek tetejére, majd lecsúszni, de ezzel egy egész életet is elpazarolhatunk.
Nekünk a lehetetlent kell megtennünk: Isten segítségével a pusztában kell utat készítenünk. Különben soha nem találkozunk Istennel. Nem lesz pünkösdünk. Ma ebben a reklámozós korban az ember mindent azonnal akar. Isten érkezése azonban nem ilyen azonnal fogyasztható gyorséttermi valóság. A tanítványok pünkösd előtt egy szobába bezárkózva imádkoztak. Féltek, mégis imádkoztak. Vártak. És eljött a Lélek. Eljön ma is. Ámen.