Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2018. július 11.
(részlet a műsorból)

"Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre." Jónás 2,5-6

Egyszer megtörtént velem, hogy a Szigetközben úsztam egy holtágban, és hínár volt mindenütt. Eszembe jutott egy film, amiben egy ember belefulladt a hínárba. Azonnal megszületett bennem a félelem. Rettenetes érzés, amikor azt érzi az ember, hogy most nem szabadna félni. Mondom magamban, a félelem a legrosszabb, de hogyan csillapítsam le az akaratommal azt, ami ösztönös. Azért mégiscsak sikerült. Igyekeztem a víz tetején maradni, elevickéltem a kezemmel. Nagyon furcsa érzés, ahogyan végigsimogatja az ember testét ez a vízi növény. Az embernek szinte tudatosítania kell magában, hogy ez csak egy növény, és nem valami csúszómászó állat. Ha még a lábunkra is tekeredik, akkor aztán igazán észnél kell lenni. 
Valami ehhez hasonló képet ír le Jónás próféta az imájában: Hínár tekeredett körém. Alattam a mélység, és húz le az örvény. Fájdalmas, de igaz kép arról, ahogyan az ember akkor érez, amikor nem látja Istent, és minden biztos pontot elveszít. A hal képe, a tenger és a vízinövények az élet teljes bizonytalanságát festik le. Babits Mihály így verselte ezt meg:
"Én, aki Jónás voltam, ki vagyok már? Ki titkaidat tudtam, mit tudok már? Kényedre hány-vet hánykódó vized s nyálkás hús-záraiba zárt a Cet."
Mindannyiunk életében jelen van ez az érzés. Mai korunk különösen is szolgáltat okot arra, hogy a bizonytalanság úrrá legyen bennünk.
Különös, hogy miközben hínárokkal küzd Jónás, az egyetlen biztos pont számára a templom. Erővel tölti el az a gondolat, hogy még egyszer oda elmehet. Számára a templom a világosság, a tiszta viszonyok helye. A templom az a hely Jónásnak, ahol a víz nem romboló erő, hanem maga a forrás, az élet vizének eredője.
A rossz, a gonosz olyan az életünkben, mint egy kulimász. Nem önmagában rossz semmi sem, hanem az a rossz, ahogyan összekeveredik minden. Olyan, mint egy képlékeny massza. Sehol sem lehet megfogni. Körülfon, megérint, mégsem tehetek róla. Utána nyúlok, de ő fog meg engem. A minden és a semmi keveréke. Megtalálom Istent, de nem tudok vele mit kezdeni. Meglátom hibáimat, de csak körém tekerednek, nem tudom lebontani igazi énemről. Ezt a láthatatlan, mindannyiunkban élő kavargást írja le fájón és gyönyörűen Jónás zsoltára. Vörösmarty használja ezt a képet: "A szépség, mint a hínár, veszedelmes mély fölött jár."
A Biblia pontosan így írja le azt, ahogyan a bűn megjelenik ebben a világban. Titkosan, a teremtett kert szépségeként, mégis tekeregve, odacsavarodva, minden szót kiforgatva találkozik az ember a kísértővel. Ahogyan a hínárral küzdünk a vízben.
A kép feloldása nem történhet meg a saját jelképrendszerén belül. A halnak ki kell köpnie Jónást. A vízből valakinek ki kell minket húznia. Ezért lesz Jézus számára Jónás halban eltöltött három napja a legjobb példa arra, ami a megváltásban történt. Jézusban vége a tengeri küzdelemnek. Az élet egy új part, egy új élet.
Ezért nemcsak a hínárosban igaz tanács az, hogy hagyd el magad, feküdj fel a vízre, ne kalimpálj, mert az a biztos halál, hanem a lélek világában is. Ha kulimászban látod magad, ha képlékeny massza lett minden, akkor engedd el magad. Egészen biztos, hogy Isten meghallgatja mindenki imáját, aki az élet hínárjával küzd. Ámen.

A MŰSOR SZÖVEGE
www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva