Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2019. augusztus 14.

Csalódás

"Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! Nyúlj hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra. Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik!" (Jób könyve 40,15-41,1)

Az utóbbi időben nagyon sok csalódás ért. Megtörténik ez mindenkivel. Az ember sokszor illúziókat kerget, és félreértelmezi az embereket és az eseményeket. Amikor csalódunk, voltaképpen a saját magunk által gyártott elképzelésben csalódunk, ezért nem történik más, mint végre a valóságos talajon járunk, bármennyire fáj is. Éppen ezen merengtem, amikor reggel kibotorkálva a tyúkólba azt láttam, hogy két kedves kutyus csahol, miközben az általunk keltetett csirkék mind vízszintesen hevernek. A kutyák szinte várták, hogy megdicsérjem őket. Igyekeztem a kedves kotorék kutyusokat lakat alá helyezve megkeresni gazdájukat. Nem volt egyszerű történet. Mindenki védte magát. A gazda a kutyát, a kutya a zsákmányt, én a csirkéket. Voltaképpen van ebben valami természetes. Ezek a dolgok rendre megtörténnek. Mondhatom, hogy csalódtam, de ezen már nem lehet változtatni, ez a valóság.
A magyar csalódás szó jól mutatja azt a lelki folyamatot, amin átmegy az ember ilyenkor. Mert a csalás szó rejtezik benne. Csalódom, amikor magamra visszahat a csalás, kicsit magamat is megcsalom, vagy legalábbis hagyom, hogy elhitessék velem a hazugságot. Üdvözlet a való világban, ahol a kutyák megeszik a csirkéket! Még sűrűbb hálót tegyél az ólra! No de itt a kérdés: Hol van ennek a határa? Végül a való világ egy önvédelmi rácsrendszerré lesz?
Nagyon szeretem a Bibliában Jób könyvét. Ez az ember, aki szinte mindenét elvesztette, több lépcsőn, több mankóval megy felfele csalódottságában.
Első segítsége az idő.
Amikor az embert nagy csalódás éri, mintha földtani mértekre, évmilliókra lassulna az idő. Csigaként döcögünk előre bajunkkal a hátunkon. Akár egy gyász, akár a család, vagy maga az Istenbe vetett hit elvesztése terheli a szívünket, nincs szaladás! Ámbár lehet sietni, valójában ugyanakkor érkezünk el a kívánt céhoz. Valami miatt a Jóisten úgy találta, hogy az idő lelassulásával is gyógyít. Jób 40 fejezeten keresztül, hosszú oldalakon át csak jajgat és sopánkodik, holott maga a történet egy részben van leírva. Idő kell!
A második segítség furcsa módon a magány.
Minden csalódásban, emberi veszteségben iszonyú magányt él meg az ember. Nincs ember, aki megértene igazán. Mégis valami miatt az egyedüllét, mégha küzdenünk is kell ellene, időnként gyógyszerré is válik. Az egyedüllét a tere életünk szemléletváltásának.
Szó sincsen arról, hogy Isten a történet végén, amikor a „happy end” megtörténik, dicsérő beszédet tartana Jóbnak: Milyen hűséges voltál!.Ilyen nincsen! Nincs adok-veszek játék a Jóisten és a jó ember között. Isten egy óriási állatot hoz példaképpen, a Behemótot. „Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! Nyúlj hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra. Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik!” (Jób könyve 40,15-41,1) Mintha ezt mondaná: Vagy álmokat kergetsz, azok illúziókba vezetnek, és egyre távolabb kerülsz a valóságtól, vagy pedig reménykedsz Istenben, csakis benne, és elkezdesz szemlélődni. Isten üzenete Jóbnak ennyi: Nézd! A szemlélődés isteni világa megtalálta Jóbot és bennünket is elérhet. Semmi sem rajtunk múlik. A kitartó ember megkapja ezt a látást, azt az erőforrást, amely fölötte van a földi illúziónak. Érdemes nézni a teremtett világot, a hatalmas állatokat, mert ezeket szemlélve megsejthetjük, hogy Isten minden fölött való. Ezt a látást csak úgy kaphatjuk meg, hogy lélekben egy nagyot ugrunk: Hoppá, nem az enyém ez a világ, és nem is rólam szól!