Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | kisfilm | régi rádiós | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2019. november 14.

Miért érdemes csendben lenni?

"Lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet."
(Zsoltárok 131,2)

Tahiban voltam öt nap teljes csendben. Imádkoztam és pihentem. Az ember úgy érkezik egy ilyen helyre, mintha csikorgó fékkel állna meg egy autóval. Először különös érzés a tempóváltás. Először elindul a küzdelem azzal az áradattal, ami képzeletünkben kavarog. Aztán valami más beúszik az ember gondolataiba.
Elkezdtem felemelni tekintetemet. Ahogy lelassult a lelkem, elkezdtem látni: Milyen szép a díszét vesztő fa! Vagy a levelek hogyan kifakulnak, micsoda színes oktatás számunkra ez az ősz! Levelek bújócskáznak a nappal. Elinteget, mielőtt elköszönne ágától. De mindez csak a csendben tárulhat fel. A csönd elengedhetetlen tere annak, hogy a túlonnani világot észleljük. A szeretet valahogy megteremti a csend terét, mint ahogyan a szerelemhez sem tartozik sok szó. Átkaroljuk Istent, jelen vagyunk, de igazából Ő van jelen, és ez a két jelenlét végre megmutatkozik egymás számára.
Idő kell ahhoz, hogy a csend ne legyen zavaró. Hogy találkozzunk saját lelkünkkel, és ne ijedjünk meg az árnyékunktól. Hanem csak nézzük: Ilyen vagyok. Így adott Isten engem ennek a világnak, és a világot nekem. A csend kivezet az áltökéletesség világából. Itt ez az erdő. Éppen az a szép benne, hogy csüng a fán egy levél, ott fityeg: semmi sem szabályos. Potyognak a levelek egy kis széláramtól. Az út sem egyenes, jóformán nem is látni a lombtakarótól. Pókhálók csillannak fel. Itt is - ott is kopaszodnak a fák. Egyik meghal, születik egy új. Az elmúlás szín kavalkádja ez. Még a levelek sem úgy hullnak, ahogyan kellene, hanem a mi bosszantásunkra hosszú-hosszú időn át csak egy-egy pottyan le, hogy egy hónapon át söpörhessük. Ez a fa egy helyben ülve mennyi mindent látott, hány pók szőtt rajta hálót, hány fűrészt engedett magára, hány vihar tépázta, hány ágkinövésből lett fattyú. Egyik nyúlványa kérges a rothadásnak indult, máshol moha jelzi korát és az északi irányt. Gumók nőttek az ágán, mert nem tud ellenállni a betegségnek.
Minden üzenetté válik a csendben. Tökéletlen szolgaként egyszerre odaállok, és figyelek Arra, aki nem kíváncsi élethazugságaimra, amikor tökéletesnek akarok mutatkozni. Az Ő célját erőtlenség viszi előre. Bensővé tett mindent, amit a csend elmondott. Lemondva a szavakról, önmagamat tudom végre fölajánlani.