Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2018. november 12.

A hegy

"Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem?
Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta. "
(Zsoltárok könyve 121,1-2)

Egy nap azt álmodtam, hogy vasárnap van, rádiós közvetítés. Visszatérő rémálmom volt amúgyis ez az esemény. Néha elkéstem, néha leborult a mikrofon, néha valami összedőlt. Most is khaosz volt álmomban. A technikus késett, nem működtek az eszközök, majd kegyelemdöfésként a lelkész azt mondta, hogy neki nincs kedve most prédikálni, beszéljek inkább én. Álmomban elgondolkodtam, de hát most szerkesztő vagyok, mégis egyből igent mondtam rá. Kicsit izgultam, hiszen semmit sem készültem, de egyben biztos voltam, hogy a 121. zsoltárról kell beszélnem. Még soha nem történt meg velem, hogy egy konkrét bibliai passzus jelenjen meg álmomban. Mintha Isten üzent volna:
„Szemem a hegyekre emelem. Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki teremtette az eget és a földet.” (Zsolt 121.)
Mert mit látunk, ha a szemünket fölfele mozgatjuk? Azt, amit az agyunk látni akarunk. Az egyik ember dühös, és vigyorgást lát ott, ahol a másik ember egy kedves mosolyt. De minden egyre kisebb lesz, ha tekintetünket emeljük.
Szemem felnéz a hegyekre. Mit lát? Meglátja a biztos és erős pontokat. Nem megy fel, csak nézi. Lentről felfelé. A hegyeket látva, az emberiség örök mentsvárait nézve megkérdezem: Mi az, ami biztos az életemben? Ha felnézünk a hegyekre, akkor nem tudunk nagy, okos dolgokat mondani, csak kérdezni. Honnan? De tényleg honnan van a segítség????
Eszembe jut egy kőlavina, eszembe jut, mennyi biztosnak hitt hegy dőlt már le az életemben, és most két út van előttem.
Az egyik a kétségbeesés felé vezet. Ha végiggondolom utóbbi éveimet, sok-sok kidőlt oszlopot, ledőlt magaslatokat látok.
De a másik út az, hogy a valóság mögé emelem a tekintetemet. Azt nézem, amit még becsukott szemmel is látok. Arra nézek, aki a láthatatlanból előhívta a láthatót.
Sokszor egyszerűen lusták vagyunk arra, hogy végiggondoljuk: Honnan hova tartok? Miért vagyok? Mivégre? „Látjátuk feleim szümtükhel mik vogymuk”? A látható világ arra hív, hogy a láthatatlanból nyerjen értelmet. A hegy azért van, hogy mögé nézzünk. A rádióhullámok azért vannak, hogy üzenetet vigyenek el. Az észlelt az észlehetőn túliért. De a mi utunk mindig a tekintet emelése. Lentről felfelé tart. Amikor Jézus a kísértés pusztájában azt hallotta, hogy ugorj le, hiszen a Láthatatlan Isten megvéd téged, nem tette ezt, mert nem ábrándokat, nem önigazolást, hanem a szabadon szerető Istent kereste a magaslatokon.
Szemem a hegyekre emelem. Nem megyek fel, nem akarom birtokolni, csak nézem, és egyszerre lenézek a lábamra, és azt mondom: Megyek tovább. Lehet, hogy gurulok. De nem ingok, mert ez az élet Őfelé tart.
"Ha szeretem az Egyetlent, a világ egy lesz, csak egyet kell szeretnem, hogy mindent szerethessek."(Hamvas Béla - Extázis)