Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2018. október 14.

Az út meglepetés

"Én vagyok az út! " (János evangéliuma 14,6 )

Mindannyian keressük a jó utat. Napi kérdésünk: Vajon helyes-e az út, amin járok? Néha olajfoltok, máskor torlaszok vannak előttem. Nem lehet, hogy rosszkor rossz helyen vagyok? Akik Istenhez kapcsolódtak, mindig útra keltek. Elindult egyszer Ábrahám, elindult Mózes a néppel, útra keltek a próféták, és Jézus is állandóan vándorolt. Istennel járni, Krisztust lábnyomába lépni, ezzel a kifejezéssel mondták el az egyház kialakulása idején, hogy mit jelent az, ha valaki keresztyén emberként elköteleződik. Aki hisz, az úton jár. Weöres Sándor írja: "Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van - a kő, a csecsemő - még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában-véve szeretetre méltó."
Mit jelent úton lenni? Felemelem a lábam, elbillen az egész életem, aztán leteszem a lábam, és megtalálom az egyensúlyt. Majd egy kicsit előrébb helyezem a súlypontomat, és megint felemelem a másik lábamat. Billenésből billenésbe haladok előre. Minden mozog. Nem egy rendszer biztonságában élek, nem törvények védelme alatt, hanem Isten vonzásában. Megyek a Mester után. Amikor Jézus magáról azt mondja, hogy Ő az út, akkor arra kéri tanítványait, hogy biztonságukat ne a keretekben keressék. Jézus tanítványának, Tamásnak a kérdésére válaszként mondja ezt a mondatot: Én vagyok az út. Ő lelki mankót kért Jézustól. Szerette volna tudni, hogy pontosan mi lesz. Mert a tanítványok nem értették a Mestert. Jézus pedig azt mondta, hogy jóllehet bizonytalanságot éreznek, de ha ráállnak a bizalom útjára, akkor mégis pontosan tudni fogják, hogy mikor mit kell tenniük. Nem parancsokat kell teljesíteniük, hanem Jézus életpéldáját követni: "Én vagyok az út". Én vagyok az a felület, amelyen zajlik az élet. Én vagyok a talaj, amelyhez odasimul a lábad. Én vagyok, akin saját döntéseid alapján előre jutsz. Nem mankó vagyok, nem korlát, nem túracipő, hanem út. Nem helyetted élek, hanem veled. Ha rám figyelsz, belekerülsz abba az élettérbe, ami én vagyok. Ez azt is jelenti, hogy nem a jelen percért élek. A mostani pillanat már el is múlt azzal, hogy megéltem. Mindent akarva akaratlanul a hátunk mögé dobálunk. Megyünk az úton, és nincs soha igazi jelen. Néha zakatolunk a jövő felé, amiről keveset tudunk. Ősz van, múló falevelek zizegésében potyognak el perceink. De ha hisszük, hogy az út Istenhez vezet, akkor biztosan lépkedhetünk az ismeretlenbe a Meglepetések Istene felé. Elhagyom a biztonságot, és megtalálom Őt. Valamit elengedek, valamit megtalálok. Ebben a ritmusban keresem Őt, és tanulom Krisztus követését. Néha szeretnénk elrepülni valahova messze! Jó lenne szálldosni, ebben élhetnénk meg szabadságunkat. De a valóság az, hogy az úton kell keresnünk. Jézussal csak ezen a földön találkozhatunk, ha rögről rögre haladunk nyomában.
Ugyancsak Weöres soraival fejezem be: "S ha különbnek érzed magadat azoknál, akik még az út elején vannak, s magadnál különbnek azokat, akik már célba jutottak: be hagyod csapni magadat az idő káprázatától; hiszen hogy valaki az út elején, közepén, vagy végén van-e, csak dátum-különbség."