Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2019. január 31.

Az ima színe a fehér

"Figyelj Uram imádságomra!" (Zsoltárok könyve 86,6)

Hogyan kezdjek el imádkozni? - kérdezik sokan. Ha egy színnel kellene válaszolni erre, akkor azt mondanám, hogy az ima színe a fehér. A fehér szín a teljes nyitottságot jelenti. Mostanában fehérré varázsolta az Ég a földet. Fehér pólyába csomagolta Isten a hegyeket, a fákat, a zöldet és a koszosat egyaránt.
De abban a pillanatban, hogy ráfröccsen valami erre a szép takaróra, elillan az álom. A fehéren azonnal meglátszik minden. Ugyanígy az imában előjönnek, hibánk, minden összevisszaságunk kitetszik. Ha Isten elé szeretnénk állni, akkor ezt vállalnunk kell. Itt nem a kiszámítható világ vár ránk, nem a kasszánál vagyunk, ahol fizetni lehet, hanem egész valónkkal jelen vagyunk. Nincs is másra szükség, csak arra, hogy figyeljünk.
Az ima olyan, mintha egy tiszta fehér lapot kiterítenénk.
Amikor egyedül énekelünk, minden hiba azonnal hallatszik. Ha kórusban vagyunk, akkor jobban eltűnnek a hibák. A fehér ingen minden folt élesen látszik, ami baj, ha ünnepel valaki, de hasznos, ha a betegágy mellett van. Az imádság figyelme olyan, mint a fehér vászon. Minden meglátszik ebben a csendben, ezért nehéz fenntartani figyelmünket az ima közben. Ugyanakkor a festő, ha alkotni akar fehér vásznat tesz maga elé. Így kezdi el a munkát. Az ima fehérje az a nyitottság is, hogy bármi megtörténhet: "Istenem itt vagyok, figyelek rád, és kérlek, figyelj rám!" Ez az első lépés talán az imádságnak a legnehezebb része: Nem szétszóródni, hanem jelen lenni. Nem arra gondolni, mi lesz félóra múlva, vagy mi lesz majd. És nem akarok segíteni sem, csak jelen lenni, és figyelni.
Hiszen a fehér az, amely minden színt magába foglal, a fehérből bontakozik ki a szivárvány. A nap sütése fehér, amikor igazán éles, és a felhők fölött nem is nagyon látunk mást, csak fehéret. De őt láthatjuk, ha ülünk, ha fekszünk, ha elmélázunk, egyszerre észrevehetjük Isten jelenlétét, és akkor megszületik lelkünk figyelme. Ezért kérjük Istent kitartóan, türelemmel, hogy megtanuljunk figyelni, kinyílni számára! Ha egy-egy kis időre ez sikerül, akkor szinte beöltözünk egy ragyogó fehér ruhába, és már nem a szavak, nem a tettek, nem ennek a világnak az erői hatnak ránk.
A magyar nyelvben a figyelem és a fegyelem hasonló szavak. Szemmel tart, őriz az, aki figyel. A latin nyelvekben inkább a várakozó képe van előttünk. Mindkét esetben azt érezzük, mintha valaki felemelné tekintetünket. Arra vár a figyelő, hogy az Ég találkozzon a földdel.