Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2019. április 24.

Napfelkelte húsvétkor

"Serkenj föl, aki alszol, és támadj fel a halálból,
és felragyog neked a Krisztus!"
(Efézusi levél 5,14)

Húsvétkor derengő félálmomban nem volt kedvem kikelni a meleg paplan alól. Ráadásul rosszat álmodtam. Viszont elhatároztuk férjemmel, hogy egy közeli hegyről megnézzük a napfelkeltét, Krisztus feltámadásának a jelét. Valami egészen gyönyörű látványban volt részünk, mert az idén úgy jött föl húsvétkor a nap, mintha egy rolót húztak volna föl. A párás ködből elősiklott a piros korong, hogy átvegye a Föld fölött uralmát. Mintha megéltem volna az álom, a feltámadás és a ragyogás bibliai metaforáját.
Mindannyian kapunk ajándékba ilyen egyszerű megértéseket. Hiszen mi is az álom? Az az állapot, amikor a cselekedetnek nincs valóságos súlya. Az álomban minden megtörténhet. Amikor valami súlyos következménye van valaminek, gyakran fel is ébredünk, mert az már nem oldható meg azon a szinten tudatalattink története. Ilyenkor meg is ijedünk: Vajon miféle mélységek élnek bennünk?
A bibliai képvilág szerint az ember úgy is eltávolodhat Istentől, hogy a maga belső sötétségébe temetkezik. Nagyon mai ez a gondolat, amikor depressziós emberek ezrei érzik azt, hogy kénytelenek aludni, mert csak így tudják a napokat túlélni.
A Bibliában a felébredés képét mindig a jó cselekvésével összefüggésben olvashatjuk. "Az éjszaka elmúlt, a nap elközelgett, vessük le azért a sötétség cselekedeteit." (Róma 13,5) Mintha a körülöttünk levő világ valóban el akarna altatni minket, hogy ne vegyük észre, mi a rossz és mi a jó. A szürke derengésben nemcsak a meleg paplan húz vissza minket, hanem minden mindennel összemosódik. Pedig meg kell próbálnunk a már megértett jót megtenni. Ha már felderengett számomra valami, akkor ezt mondhatom: Ma nem megyek vásárolni, ma nem zsörtölődöm, nem ülök a számítógép elé, meglátogatok valakit, és így tovább. A felébredés első mozzanata, hogy a tettek minőséget kapnak, hogy nem csak úgy hajtok ebben a világban. Amit teszek, az engem valahonnan valahova vezet. Ha csak annyit tudok tenni, hogy kiűzöm az álmot a szememből és felmegyek hajnalban a hegyre, már történik valami.
Csodaváró módon sokszor szeretnénk, hogy Isten a fülünkbe súgja titkát, hogy hitet adjon, hogy lelkünk szomjúságára egyszerre élő vizet öntözzön, de ez soha nem történik meg.
Fájdalmasan be kell látnunk, hogy előbb fel kell ébrednünk. Fel kell mennünk a hegyre. Áldozatot kell hoznunk, hogy felragyogjon a világosság. Az igaz, hogy nem mi hozzuk föl a napot az égre. De nekem kell kimászni az ágyból, lépéseket tennem, és megnézni a nap első sugarait.