Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | kisfilm | régi rádiós | könyv | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

2020. december 28.

Karácsony

"Mária megszülte elsőszülött fiát.
Bepólyálta, és a jászolba fektette..."

(Lukács evangéliuma 2,7)

Volt abban valami nagyon természetes, hogy az Isten emberré lett. Mert ami szeret, az megtestesül: a létezésbe simogatja a másikat. A szeretet természetes. Nincs benne szentimentalizmus, vagy görcsösség. Nem kitalált, hanem olyan, mint az állatok szaga.
Elmentünk ebbe a tehenészetbe, és mindenünk tehénszagú lett. Évezredeken át ebben éltek az emberek. Mi már alig viseljük el ezeket a szagokat. Fenyőillatot érzünk, amikor a betlehemi állatokat elgondoljuk.
Mi ide tartozunk, a tehenek, kutyák, macskák és tyúkok közé.
A Biblia egyetlen szava köré, hogy jászolba fektették a megszületett kis megváltót, egy egész romantikus történet kerekedett. De nem igazi istállót képzelünk el. Mi nem szeretjük a tehénillatú tejet sem. Idegen tőlünk az is, ahogy egyik boci nyalogatja a másikat. Nincs angyalsuhogás és nincs megdöbbenés. Nincs szaga, nincs igazi veszélye a születésnek.
De egykor a meleg, de trágyaszagú ól jó hely volt arra, hogy a szentséget befogadja. Ebbe az otthonos fészekbe érkezett el az Úr, ebben a természetességben érzékeltette először azt, hogy mi a szeretet. És mi is az? Valami, ami jó, ami tudatlanul is hozzánk tartozik, amibe bele kell lépni, és akkor életre kel. Így lépett bele Isten ebbe a világba. Elvárásainkkal, elképzeléseinkkel nem érhetjük el, de kiszimatolhatjuk. Ha van szemünk, látjuk! Ha van orrunk, érezzük!