Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. március 8.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az ember soha nem változik, mondja a régi bölcsesség. A szívünk legmélyére ez igaz is, de van mégis egy sor olyan tapasztalatunk, hogy egészen mások a mai emberek, mint régen. Aki iskolában tanít, különösen is nagy erővel tapasztalhatja, hogy a mai gyerekek nem olyanok, mint amilyen ő volt húsz-harminc éve. Ezért, többek között a hitoktatásban is, egészen másként kell a gyerekeket megszólítani. Egy olyan fiatal teológus hallgatóval beszélgetek, aki egyszerre hitoktató, mozgásfejlesztő és lelki pályára készülő diák. Dömötörné Molnár Krisztinától kérdeztem, hogy ő, mint konduktor, hitoktató, hogyan látja, miként kell ma az iskolában hitoktatni?

Dömötörné Molnár Krisztina és férje


Dömötörné Molnár Krisztina: A lelkészek és hitoktatók is tapasztalják, hogy a hittanórákon is egyre több a problémás gyermek. Az általános iskolákban nem szegregáltan vannak jelen, hanem együtt a többiekkel. Így előfordulhat, hogy egy csoportban van egy autisztikus, egy ADHD-s, egy hiperaktív, egy figyelemzavaros, egy autista gyermek. Hozzánk négy általános iskola tartozik Vecsésen. Volt olyan csoport, ahol volt autisztikus, hiperaktív, sokgyermekes családból származó, tanulási nehézséggel és magatartásproblémával küzdő gyermek. A lelkészeknek és a hitoktatóknak fel kell erre készülni. Isten szeretetét akarjuk átadni, de ha üvöltözik egy hitoktató, akkor nem nagyon tudja ezt átadni a gyerekeknek, vagy ha szóhoz sem jut a magatartásproblémás gyerekek miatt, és a történetre sem kerülhet sor, akkor rossz szájízzel megy el, a gyerekek is azt gondolják, hogy ő is olyan, mint a többi tanár. Én szeretem az ilyen csoportokat, mert izgalmas. Ez az én területem. A táborokba is elviszünk problémás gyermekeket, autistát is, mivel ott vagyok, mint fejlesztő.
Fekete Ágnes: Már a hitoktatás elején is így álltál a kérdéshez, hogy nem probléma, megoldom?
Dömötörné Molnár Krisztina: Elég nagy rutinom volt akkor már a gyerekekkel. Másfél éves kor alatti babákat fejlesztek, és négy és fél éves kortól akármeddig. Mire a hittant kezdtem, már nyolc-kilencszáz gyereket láttam.
Fekete Ágnes: Mit lehet kezdeni egy hittanóra keretében?
Dömötörné Molnár Krisztina: Ez nagyon izgalmas, mert a csoportok nagyon különbözőek lehetnek. Nem mindegy a helyszín. Ha például nagyon zajos a terem, akkor a hitoktató ne tartson hittant, hanem egyből kérjen egy másik helyiséget, és menjen ki a gyerekekkel játszani. Volt ilyen eset. Egy hitoktatónál hospitáltam, mert a gyerekek több hónapja nagyon rosszak voltak. Borzasztó zajos hely volt, és ez nagyon mérvadó. A csend nagyon fontos. Mint ahogy az is, hogy a szabályokat következetesen tartsuk be. Én szigorúan ragaszkodom a szabályokhoz. Például, ha azt mondom, hogy a történetelmondásnál csend van, akkor megvárom, amíg csend lesz, és nem kezdem el előbb, sohasem. Mert ha egyszer is elkezdem, akkor látják, hogy nem tartom a szabályokat, amit megbeszéltünk, és utána egyre messzebb tolják a határokat, és zaj lesz. Ha a hitoktató tartja a szabályokat, akkor a gyermekek is tartani fogják.
Fekete Ágnes: Úgy vettem észre, hogy te a történetmesélésre nagy hangsúlyt fektetsz.
Dömötörné Molnár Krisztina: Igen. Isten Igéje formál, és azt gondolom, hogy a hittanoktatásnak is ez a lényege. Ha nincs Isten Igéje, akkor mi szólítson meg minket? Nem egy játéktól formálódik az életünk. De itt is figyelembe kell venni, hogy ezek a mai gyerekek mások. Lehet, hogy tényleg hangosabban kell beszélni, vagy többet kell játszani. Én a Bibliából szoktam felolvasni a történetet. De úgy olvasom, hogy közben értelmezem. Ha kérdés van, akkor kérdésként olvasom, és megállok: Jézus ezt kérdezte? Érzi ebből a gyerek, hogy ez biztosan nagy kérdés. Akkor megállok, így gondolkodhat rajta, hogy mi volt a kérdés. Ha már ennyire megdöbbent rajta Kriszti néni, akkor ez valami fontos dolog lehet. Akkor felolvasom a választ, és a gyerek is átérzi. A gyerekek egyébként nem tudják, mire figyeljenek a történetben? Ha csak elmondom, akkor nem biztos, hogy tudnak a lényegre figyelni, pedig a Lélek üzenni akar. Ezért úgy mondom el a történetet, hogy amiről úgy érzem, hogy fontos ennek a csoportnak, azt ott nagyobb hangerővel mondom. Én mindig adok megfigyelési szempontot a történetmondás előtt: Figyeljétek meg, hogy...!
Fekete Ágnes: Mondanál erre példát?
Dömötörné Molnár Krisztina: Például, ha az irgalmas samaritánus történetéből meg akarom tanítani azt, hogy mik voltak az irgalmasság cselekedetei, akkor a ráhangolásnál már ezt elő fogom készíteni: Mit jelent a cselekedet? "Figyeljétek meg a történetben, hogy mi volt az irgalmasság cselekedete? Amikor hallotok egyet, akkor állítsatok meg, és mondjátok, hogy most!" Akkor mondom a történetet, és amikor odaérek, hogy meglátta, akkor meg kell állítaniuk, hogy "most". "Nagyon jó! Szerintetek ez mit jelent?" Megbeszélem és applikálom az ő életükre. Utána van, hogy megszánta, hogy tett érte, és így tovább. Ez segít nekik, hogy a figyelmüket összpontosítani tudják.

Dömötörné Molnár Krisztina és gyermeke


Fekete Ágnes: Tehát olyan eszközöket kell használni, amelyek segítenek a figyelésben?
Dömötörné Molnár Krisztina: Igen.
Most például a Mosoly táborban, amely egy gyülekezeti napközis tábor, száz gyerekünk volt. Nyolc órától ötig voltak ott. Mivel arra szocializálódtak, hogy a történetelmondásnál csend van, nem kellett fegyelmezni a száz gyereket. De ez egy folyamat. Öt éve már, hogy alkalmazkodnak hozzánk, és visszük ezeket a szabályokat, ezért hozzászoktak. Amikor a száz gyerek meghallotta, hogy Áldás, békesség!, máris visszaköszöntek, hogy Istennek dicsőség! És mindenki csendben maradt. Nem itt kezdtük öt évvel ezelőtt. Az általam tartott szabályok, szépen be fognak épülni a gyerekeknél.
Fekete Ágnes: A minap helyettesítettem egy hittanórát, és bizony nem volt könnyű elérni, hogy csend legyen. Végül külön kellett ültetni két gyereket, hogy figyelni tudjanak.
Dömötörné Molnár Krisztina: Az ültetés is sokat jelent. Például, ahol nehezebb csoport van, ott nem cél, hogy negyvenöt percet végigbeszéljen a hitoktató, hanem az a cél, hogy az Isten Igéje elhangozzék. Volt egy nehéz csoportom, akiknél, amikor beléptem az ajtón már mondtam is a történetet. Ennyit lehetett. És hova jutottunk el februárra? Ez a csoport negyvenöt percet végig vitt, és már ők imádkoztak a történetelmondás után, és volt ének, kezdőima, ráhangolás, ismétlés, történet, imaközösség. Azt látom, hogy ez egy folyamat. Sokszor nem gondolkodunk folyamatban, vagy nem jól látjuk a csoportot. Igyekeztem a Bibliából olvasni, vagy pedig a saját szavaimmal az ő életükre alkalmazva elmondani a történetet, utána beszélgettünk, majd azt mondtam: "Köszönöm gyerekek, nagyon ügyesek voltatok, hogy figyeltetek, ma Halli Gallit hoztam, gyertek, játszunk egyet!" Elkezdtünk halligallizni és már mondták az életüket, hogy "Kriszti néni azért én úgy látom, hogy..." és a történettel összekapcsolták. Még egy pár alkalom így volt, utána már tudtunk énekelni az elején, már volt, hogy imádkoztunk, és így szépen haladtunk. Volt nálunk egy nagyon fontos szabály, hogy nem "égetjük" a másikat. Csak dicsérni és bátorítani lehet. Viszont ez kemény munka, mert az elején éjjel-nappal ott kell lenni. Kimondott egy szót valaki: "De bénán röplabdázol!" Erre megállítottuk a csoportot és elmondtuk: "Miért béna? Ő így tud játszani. Kérlek, bátorítsd őt! Hogy tudnád bátorítani?" Folyamatosan tanítottuk a gyerekeket, hogy hogyan tudják biztatni egymást.
Fekete Ágnes: Nagyon hinni kell abban, hogy ezek apró csöppek, amelyek szép lassan meglocsolják és növelik azt a növényt.
Dömötörné Molnár Krisztina: Valóban, és is úgy látom, hogy növeli őket. Ha jön bármilyen gyermek, első dolgunk bátorítani őt, és utána nevelni két-három-négy éven keresztül folyamatosan. A sok-sok cseppből szép nagy tenger lesz.
Fekete Ágnes: A mozgásterápia hogyan kerülhet bele a hittanba?
Dömötörné Molnár Krisztina: Egyszer például az volt a feladatuk, hogy a pad alatt át kellett mászniuk úgy, hogy nem érnek hozzá semmihez. Fölajánlottam a segítségemet, hogy az irányításommal át tudnak úgy menni. Először elutasították, mert azt gondolták, hogy egyedül is meg tudják oldani, de amikor kiderült, hogy senkinek sem sikerült, akkor elfogadták a segítséget. Leültem a földre, és irányítottam őket. Ez volt a mozgásos ráhangolás a bizalomról. Máskor meg a történetet próbálom mozgással ábrázolni, és a kicsik velem együtt csinálták. Előfordult már az is, hogy ki kellett mindenkinek menni a csoportból, és egy dolgot megváltoztattam a teremben. Amikor visszajöttek, ki kellett találniuk, hogy mi változott meg. Ezután tanítottam azt, hogy Lévi életében mi és hogyan változott meg. Van úgy, hogy lazításnak szoktam mozgásfeladatokat adni. Például ha látom, hogy elfáradtak, akkor adok nekik egy összműködés segítő feladatot: összetenni a kezet, a lábat, szemmel követni valamit, mindenféle mozgás van ilyenkor.
Fekete Ágnes: Ma már többféle módszert is ki kell próbálni, mert nem működik az, ami régen, hogy frontálisan kiáll egy tanár, és úgy tanít.
Dömötörné Molnár Krisztina: Valóban. Nagyon megváltoztak a gyerekek, nem tudnak hosszan figyelni. A szülők sokat dolgoznak, és nem jut idő beszélgetésre, pedig nagyon igénylik ezt a gyerekek. Erre a frontális oktatás nem ad lehetőséget. Gyakran csak nyomogatják a gépeket, és nem fejezik ki az érzelmeiket. Megváltozott a kor, és ehhez a változáshoz kell nekünk is alkalmazkodnunk.
Fekete Ágnes: Milyen irányba érdemes a hitoktatást fejleszteni? Mit kellene csinálni, hogy egy kicsit jobb legyen, hogy jobban megtaláljuk a hangot ezekkel a gyerekekkel?
Dömötörné Molnár Krisztina: A mostani gyerekeket nem látják a felnőttek. Nagyon sok például a hipoton, laza izomtónusú gyerek. Nekik az érzelmi oldaluk teljesen másképp fejlődik. Az autisztikus tünetű is teljesen máshogy reagál dolgokra. Mások a gyerekek, és mi nagyon dobozolni akarnánk őket. De ez nem lehetséges. Nem a többség az, amelyik leül, és azt csinálja, amit mond a tanár, hanem a többség az, aki más. Sokan vannak egy csoportban, akik nem tudnak jól olvasni. Ha mégis olvastatjuk a gyerekeket, ezzel utálatot váltunk ki.
Fekete Ágnes: Sokan úgy érzik, ha szabályokat állítunk a gyerekek elé, akkor nem fogadjuk el őket. Hogyan lehetséges az, hogy a szabálytartás és az elfogadás ne üsse ki egymást?
Dömötörné Molnár Krisztina: Nálunk a táborban az első napon vicces formában ismertetem a négy szabályt. Az első szabály az, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet! Ezt el kell magyarázni, hiszen sokan még nem ismerik Istent, de azt el kell fogadniuk, hogy nálunk ez az első. A következő, hogy szeresd felebarátodat! Azaz szeresd a felnőttet, és szeresd a gyerekeket! A negyedik pedig, hogy szeresd a tárgyakat! Oda kell fordulni a másikhoz bemutatkozni, megölelni, a felnőtteknek minden szavát el kell fogadni. Akkor ilyeneket szoktam mondani, hogy mindenki álljon fel, üljön le, fogja meg a fülét! Vagy például azt mondom, hogy nem szabad kimenni a kapun. Ezért, amikor megfogod a kilincset jusson eszedbe, hogy ne! Ezt el is gyakoroljuk, és mindenki nevet, mert nagyon vicces. Volt, hogy a szünetben is ezt gyakorolták. Odamentek a kapuhoz, megfogták a kilincset, a többiek meg ordították: "Nem!" Annyira édesek voltak. Így nem is ment ki senki a kapun. Ha felnőtt kért valamit, megtették. Igyekeztek bátorítani egymást, sok jó példa volt. Előfordult, hogy leszedték a fűzfák levelét. Erre mondtam, hogy szeresd a tárgyakat! Ezután nem vették le a leveleket. Szépen haladunk előre. Mindig egy folyamatban kell gondolkodni. Úton lévő tanítványok vagyunk, ezért jó így látni a másikat, hogy ő is úton lévő, mint ahogy én is, de ha valaki hitre jut, még nem lesz tökéletes.

Fekete Ágnes: A hitoktatás mai kérdései után forduljunk egy olyan valaki felé, aki viszont azt tűzte ki célul, hogy a régi világot és a mait összeköti. Kojsza Péter Vincze László papírmerítő mesterrel beszélgetett, aki a Károli Biblia hasonmás kiadását most a reformáció ötszáz éves évfordulójára megvalósította.

Vincze László


Vincze László: Egy elfeledett ősi mesterséget poroltam le, és tanultam meg tanító nélkül, pusztán tanulmányaimra, illetve irodalmi vagy könyvtári kutatómunkámra hagyatkozva. De harminc éve űzöm ezt a mesterséget, és hozzá kapcsolódva a kezdetleges nyomdai tevékenységet, illetve a könyvkötészetet.
Kojsza Péter: Hogyan lesz valakiből papírmerítő?
Vincze László: Kell hozzá józan paraszti ész. Egy nagyon kis palóc zsákfaluból származom, Fedémesről. Nagyon szeretem a szülőfalumat, amely a Mátra-alján, Egertől harminc kilométerre található. A Könnyűipari Műszaki Főiskolán papíros szakon végeztem üzemmérnökként. Később még tanultam hozzá Miskolcon, az egyetemen. A Szentendrei Papírgyárban művezetőként dolgoztam, azonban nem tudtam megszokni a folyamatos műszakot. Akkor jött egy felismerés, egy sugallat, hogy miért ne tanulnám meg és gyakorolnám a tanult szakmám ősi mesterségét? Szerintem minden ember, aki alkot vagy előállít valamit, azt, ha kézzel megfoghatja, kitalálja, megcsinálja és még sikeres is, tehát megveszik, és tetszik a közönségnek, az egy olyan boldogság, amit nem tudok mással összehasonlítani.
Kojsza Péter: Hány papírmerítő van ma Magyarországon? Azt mondta, hogy kikopóban van a szakma, pedig egy ősi mesterségről van szó.
Vincze László: Többen vagyunk. Vannak olyan papírmerítők, akik nálam dolgoztak, és önállósodtak és vannak, akikhez semmi közöm nem volt a múltban. Biztos, hogy tíz fölött vagyunk.
Kojsza Péter: Melyik munkájára a legbüszkébb?
Vincze László: A Vizsolyi Bibliának egy különleges kiadása az, amire nagyon büszke vagyok annál is inkább, mert többféle dolgot fog össze, és ennek a kis egyszerű szakmának ez a csúcsa. Néhány példány már elkészült, de lesz még több is. Azt mondhatom, hogy sikerült elkészítenünk a Vizsolyi Bibliát, amely négyszázkilencven évvel ezelőtt készült, ugyanolyan kézműves körülmények között. Annak idején a papír a papírmalmokból lett megvéve, többféle helyről, leginkább Lengyelországból. Volt egy elszánt csapat, Károli Gáspár többed magával, de az ő vezetésével lefordította magyar nyelvre a Bibliát. Ki kellett nyomtatni, hogy az Isten magyarul is megszólalhasson a hívő ember számára. Voltak mecénások, akik Mantskovits Bálint nyomdászt idecsábították. Ő két év alatt, hét-nyolcszáz példányban elkészítette első ízben magyar nyelven a Bibliát, és ezt bátorkodtam most én is csapatmunkában újból elkészíteni. A nyomdai tevékenység már modern, tintasugaras nyomtatóval, számítógép segítségével készül. A Sárospataki Református Gyűjtemény munkatársai nélkül nem is lehetett volna megoldani, hiszen ők digitalizálták profi módon a Bibliát, hogy én ebből azután még egy kis időráfordítással elkészíthessem vízjeles, kézzel merített papíron, és utána pedig kézműves könyvkötészettel. Amelyre azért vagyok büszke, mert ezt a középső fiam műveli.

Vicze László papírmalma


Kojsza Péter: Hogyan lehetett rekonstruálni az eredeti anyagot? Az eredeti papírt, a papír minőségét és a különböző írásformákat?
Vincze László: Semmi különleges. Megengedte a Biblia őrzője, az egyházközség lelkipásztora, hogy lefényképezzem és megfogjam a lapokat. Ennek mintájára kellett készíteni egy megfelelő méretű merítő-szitát, és egy vízjelet. Így készültek a papírok. Meg volt a rávitt szöveg anyaga, és utána egybe lett kötve bőrkötésbe. Latinul ez a faximile, amely azt jelenti, hogy csinálj egy hasonlót. Mi nem törekedtünk arra, hogy ugyanolyan legyen, mint az eredeti, első kiadás. Hiszen az első kiadás után még keletkezett második, harmadik, egyre több, a javítás. Én Mantskovits Bálint első kiadását próbáltam leutánozni, de ugyanazt megcsinálni már lehetetlen.
Kojsza Péter: Mennyi időbe telt ez a munka?
Vincze László: Két és fél éve kezdtünk hozzá a papírkészítési kísérletezéssel. Közben hungarikummá is vált a Vizsolyi Biblia, és akkor nagyképűen neveztük el hasonmás hungarikum kiadásnak ezt az általunk elkészített Bibliasorozatot.
Kojsza Péter: Elégedett a munkájával? Egyáltalán van, amikor elégedett egy papírmerítő?
Vincze László: Abban a pillanatban, amikor elkészült, rögtön kerestem benne a hibákat, hiányosságokat. Persze, hogy elégedett vagyok, sőt boldog is.
Kojsza Péter: De maximalista.
Vincze László: Az vagyok, mert tovább kell lépni. Eleve a következő, a harmadik, negyedik, ötödik vagy tizedik kötet már nem tartalmazhatja azokat a hibákat, amelyek az előzőben benne maradtak, s amelyeket szerintem csak én veszek észre. Kell egyfajta kitörési pont, hogy ember ne elégedjen meg, mert ha lelassul, vagy megnyugszik, hogy most már kész, elvégeztem a dolgom, akkor valószínű, hogy már nincs tovább. De én nem ez a típus vagyok, mert rengeteg feladat van még, amelyekről még nem is tudok, bár vannak azért sejtéseim.

Hírek
A VilágEgyetemi előadások sorozat keretében Arany János műveiben előforduló bibliai témákról és erkölcsi kérdésekről szól Budai Gabriella magyartanár előadása március 10-én, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

A Népfőiskolai hét keretében a daganatos betegségek gyógyításáról tart előadást Bodoky György ma este 18 órakor Pócsmegyeren, a református templomban. Március 9-én, csütörtökön 18 órakor pedig Luther Mártonról tart előadást Horváth Hegyi Olivér.

A XVI. század végi Magyarország felekezeti térképéről tart előadást Bojtos Anita március 8-án, azaz ma 17 órakor Tatán, a református gimnáziumban.

A reformáció 500. évfordulójára rendezett előadássorozat következő alkalmán H. Hubert Gabriella Laskai Csókás Péterről és Foktövi Jánosról, mint két református értelmiségi modellről beszél majd március 9-én, csütörtökön 16 órakor Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatti díszteremben.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség évi küldött-közgyűlését tartja március 11-én, szombaton 10 órától Budapesten, a Dunamelléki Egyházkerület székházának dísztermében, a Ráday utca 28. szám alatt.

Üzletemberként az egyházban, presbiterként a vállalkozásban címmel tart előadást Szűcs Attila üzletember, református zsinati képviselő március 8-án, ma délután 17 órakor Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

A lipcsei Tamás-templom kórusa ad hangversenyt március 14-én, kedden 19 óra 30 perctől Budapesten, a Művészetek Palotájában. Március 15-én, szerdán 18 órakor pedig a Deák téri evangélikus templomban.

Zenés áhítatot tartanak a XIX. század orgonazenéjével március 12-én, vasárnap 18 óra 30 perkor Budapesten, a pasaréti református templomban.

Dinnyés József Huszár Gál énekeiből ad elő március 17-én, pénteken 18 órakor Nagykanizsán, a református gyülekezeti teremben.

Jótékonysági koncertet tartanak a kilakoltatás alatt álló családok megsegítésére március 12-én, vasárnap 16 órakor Miskolcon a Tetemvári református templomban.

A megújulás lendülete címmel nyílik reformációi fotókiállítás március 9-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Marczibányi téri Művelődési Központban.

Reformáció 500 - református értékeink címmel nyílik kiállítás Kurkó Csaba fotóiból március 12-én, a vasárnap délelőtti istentisztelet után 11 óra 30 perckor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri gyülekezeti nagyteremben.

Országos keresztény véleménykutatást végeznek A megújulás reménye címmel. Kéri a kutatást végző alapítvány, hogy március 16-ig töltsék ki a www.amur.hu címen található adatlapot.

Fekete Ágnes áhítata:

A Vizsolyi Biblia Vincze László kezében


"Amikor böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked." Máté 6,16-18

A szemnek egyfajta egyirányúsága jelenik meg azoknak az életében, akik Krisztust követik. Ha Jézust követjük, akkor bizonyos értelemben igaz az, hogy csak magát látja az ember. Nem hasonlítgatja magát a másikkal, nem "ahhoz képest" él, hanem belül. Isten előtt. Mert böjtöléseteket az Isten látja! - mondja Jézus. Az Ő szeme előtt élünk, és nem az emberek szeme előtt. Nekünk nem a másik elégedett mosolyában kell fürödnünk, nem ott kell, mint egy tükörben magunkat vizsgálni, hanem Isten szemében. Nagyon nagy kísértés az egyházban az, hogy örökké jóknak akarunk látszani. Egy hívő ember az jó, vagy nem? Milyen dolog az, hogy nem mondja mindenki rólad azt, hogy te jó vagy! Pedig az az igazság, hogy Jézusról nem mondta mindenki azt, hogy jó. Sőt, egyre kevesebben mondták Őt jónak, végül annyira kevesen tartották jónak, hogy "feszítsd meg"-et kiáltottak! Nem az emberek szeme a cél. Nem a földi tekintet az, amiben fürdünk, hanem a Mennyei Atya tekintete, aki titokban figyel, és megfizet, nyilván!
Nem arról van szó, hogy nem jelent semmit a másik ember szava! Hiszen azért van a Jézus által javasolt három kegyességi gyakorlat is: az imádkozás, az adakozás és a böjt, mert fontos a másik ember. De nem vagyunk egymás bírái. Arról van szó, hogy nem egymásnak állunk vagy bukunk. Isten az, aki vizsgálja a lelkiismeretünket. Krisztus elé kell állnunk újra és újra, és meg kell kérdeznünk: Rendben vagyok? A Te utadon járok? Szeretet van bennem? Béke van bennem? Az ember szeme Krisztusban nyeri el az alázatot. Krisztus szenvedéséhez kell mérnünk a magunkét. Krisztus áldozatához a magunkét. Akkor rendben lesz minden! Akkor megkapjuk mennyei Atya jutalmát, hiszen Isten békéje sokszor tényleg több mindennél. Ha valaki átélte már, hogy Isten békéje ott volt a lelkében, az tudja, hogy mi is ez a béke.
A mai individualista korban könnyen félreértjük ezt a fajta böjtöt úgy, hogy mindenki magának áll vagy esik, mindenki másképp csinálja, a vallás magánügy, úgyhogy kiviszem a böjtömet is a magánélet területére: Ne szóljon ebbe senki, ez a magam és Istenem ügye. Jézus biztosan nem erre gondolt. Az a világ más volt, mint a mai. Nem lakott egy ember sem külön egy szobában. Egyszerűen nem tudott senki úgy élni, hogy ne vegyék észre, amit csinál. Sokkal sűrűbben éltek az emberek.
Itt inkább arról a kérdésről van szó, hogy hol van az Isten? Isten mindenütt ott van? Persze. Isten az, aki mindent lát, aki nem rejtőzködik. Ádám és Éva volt az, aki elrejtőzött, aki azt hitte, hogy titokban maradhat, amit tett. Isten azonban kihív a rejtekből, előle semmit nem lehet eldugni! Itt mégis azt olvassuk, Isten a rejtekben van. Mintha Isten visszahúzódott volna ebből a világból. Jézus azt mondja ezzel, hogy Isten jelenlétében van valami titok. Mintha visszájára fordult volna a bűn rejtelme, az ember örök dugdosása, hogy ne lássák, ne tudódjon ki, mi van vele. Most mintha az Úr bújt volna el itt. A mi Istenünk itt a Földön elrejlik kapcsolatainkban, eltakarva mutatja meg önmagát. Mi annyiszor elbukunk abban, hogy a látszatra adunk. Az a koordináta-tengely, az a sík, amelyen értelmezzük magunkat, sajnos sok esetben az emberek közössége. Tőlünk is kérdezhetné Isten azt, amit Kaintól: Miért jársz lehorgasztott fejjel? Ha jót tettél, akkor emelt fővel járhatsz! Ne a másik ember áldozatához képest mérd magad!
Adja Isten, hogy szívünkben hordozzuk Őt, hogy ne a másik ember tetszésében akarjunk fürödni, hanem Jézus mértékén át nézzük a világot! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva