Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

Református Félóra - 2017. március 29.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntöm hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Egy embertől hallottam nemrég egy olyan érdekes mondatot, ülök a Duna partján, és hagyom, hogy folyjék a víz. Egészen érdekes látószög. Ott ülök ebben a tavaszi zsongásban a virágok között, és hagyom, hadd nőjön, hagyom, hadd viruljon a hérics, a kikerics, meg a kökörcsin. Vicces, hiszen nekem nem kell hagynom, akkor is nő, ha nem vagyok ott. De mégis mintha lenne jelentősége, legalább a mi lelkünk szempontjából, hogy úgy ülünk ott egy-egy természeti jelenség mellett, hogy hagyjuk, engedjük, és úgy látjuk magunkat, mint egy csövet, amin átfolyik az élet. Mert ha nem ezt tesszük, általában két végletbe esünk: vagy azt gondoljuk, hogy mi pörgetjük a világot, és nélkülünk már nem is forogna a Föld, vagy azt hisszük, hogy ránk nincs szükség, és csak hátráltatjuk a dolgokat itt a Földön. Pedig mi mindannyian kis hajszálerek vagyunk, talán ez a legjobb kép.
Most egy olyan egyházközségbe látogatunk el, ahol ez a hajszálcső rendszer jól működik. Legalábbis ezt tudjuk meg Tarnóczi Lászlótól, akinek a segítségével hallhatjuk, hogy a salgótarjáni gyülekezet miként segítet egy roma fiatalembert, aki a gyülekezet tagja. Először Rácz Zsolt otthonába látogatunk el, és nővérét halljuk, aki otthon ápolja a balesetet szenvedett testvérét.

Rácz Zsolt


Rácz Ibolya: Ha nem karoltam volna fel, ki tudja, mi történt volna, hiszen egyedül nem tud begyújtani, vagy a mosógépet beindítani. Eleinte csak létezett, és nem tudott semmit sem csinálni.
Tarnóczi László: Gondját viseli a testvérének a baleset óta. Mi az, amiben Zsolt segítségre szorul?
Rácz Ibolya: Eleinte nem tudott tisztálkodni, öltözködni, de még gondolkodni sem. Elfelejtette a dolgokat. A gyógyszereket is én adagoltam neki. Decembertől viszont már önálló lett ebben is.
Tarnóczi László: Nem volt mindig ilyen gyámoltalan Zsolt?
Rácz Ibolya: Nem.
Rácz Zsolt: Egyedülálló vagyok, de elláttam saját magam. A házban, a ház körül, ami tennivaló volt, azt megcsináltam és a gyárban is dolgoztam.
Rácz Ibolya: Az erdőbe is járt fát szedni, meg beültette a kertet, befőzött télire paradicsomot, lecsót, lekvárokat, befőtteket, mindent, mintha csak éltek volna a szüleink.
Tarnóczi László: Mi a szakmája?
Rácz Zsolt: Szakmám nincs, csak tanfolyamom van. Az öblösüveggyárban kezdtem dolgozni 1979-ben. Már a tizenhatodik életévemet ott töltöttem be, és azóta dolgozom. Sajnos, nem valami biztatóak a kilátások, mert félek attól, hogy kidobnak a munkahelyemről, mert már lassan egy éve, hogy táppénzen vagyok. Nem tudom, hogy bírok-e majd dolgozni?
Tarnóczi László: Jó pár évvel ezelőtt rátalált a református gyülekezetre. Segít most önnek a hit abban, hogy talpra álljon?
Rácz Zsolt: Szerintem annak is köszönhető az, hogy életbe maradtam. Az orvosok is szinte azt várták, hogy mikor halok meg, de valami dolgom csak van itt, mert Isten életben hagyott, és megsegített. Ha nem lett volna hitem, lehet, hogy másképp alakulnak a dolgok. A református gyülekezetből meglátogatott a tiszteletes asszony és még páran, akik a gyülekezetbe járnak. Az evangélikus tiszteletes is eljött hozzám a családjával.

Tarnóczi László: Istentiszteletre harangoznak Salgótarján református templomában. A bejáratnál presbiterek fogadják az érkezőket. Rácz Zsoltot nemcsak köszöntik, hanem mindenféle földi segítséggel is ellátják.
Medved Sándorné: Presbiteri gyűlésen hallottuk a nehéz helyzetét, hogy balesetet szenvedett, és úgy éreztük mindannyian, hogy segítenünk kell meleg ruhával, cipővel, egyebekkel. Amikor elmondtuk ezt másoknak is, úgy éreztem, hogy az egész gyülekezet összefog érte.
Tarnóczi László: Mire van szüksége Zsoltnak? Tudják erre a választ?
Medved Sándorné: Meleg kabátra, jó cipőre, mert az nem volt neki. Volt, aki élelemmel is segítette.
Tarnóczi László: Nehéz azt jól kitalálni, hogyan segítsen úgy az ember, hogy jó szívvel fogadják azt. Úgy látom, ez Önöknek sikerült.
Béres Istvánné: Azt akartuk, érezze, hogy szeretjük, hogy idetartozik a gyülekezethez, mert befogadtuk a gyülekezet családjába, és végigkísérjük a nehézségei útján is.
Tarnóczi László: Ritkán látni roma embert a gyülekezetben. Zsoltnak a származása jelentett valamikor is akadályt?
Jobbágy Hedvig: Nem hiszem, hogy bármelyikünkben rossz érzés lett volna, hiszen a szeretet parancsa vezérelt bennünket, akkor, amikor észrevettük a problémát. Volt, aki csak abban segített, hogy meghallgatta, volt, aki anyagilag. Nem tudom mit rejtettek a szatyrok, a táskák, de azt láttuk, hogy milyen gyenge cipőben jár, és akkor összetrombitáltunk mindenkit, hogy kinek van megfelelő méretű meleg cipője, és hoztuk hozzá a meleg ruhákat, és a szeretetünket.
Horsa Ottóné: Úgy tudom, hogy amikor elütötte az autó, egy gyereket mentett meg. A Jóisten megsegítette, hogy felépült.
Németh Judit (lelkész): Salgótarjánhoz több szórvány tartozik. Többek között Magyargéc is, ahol Rácz Zsolt lakik. Ő az Iszákosmentő Misszióban találkozott a református egyházzal, és ott tette le a poharat, és jött el Dömösről a gyógyító hetekről nagy elszántsággal, nagy örömmel, és megszabadulva. Ezután keresett meg, hogy utógondozó bibliaórákat szervezzünk az Iszákosmentő Misszióban meggyógyultak számára. Így kerültünk kapcsolatba sok évvel ezelőtt, és azóta is rendszeres a kapcsolat. Ha szükség volt a segítségre ott álltunk a háta mögött eddig is. Most azonban a nyáron olyan helyzetbe került, hogy egy autóbaleset következtében hosszú ideig betegeskedett, élet-halál harcot vívott, és nagy örömünkre felgyógyult. Azonban dolgozni nem tud, a balesetből visszamaradt sérülések miatt, és szükség van arra, hogy segítsük őt. A salgótarjáni gyülekezetben mindig megtapasztaltam azt, hogy az első szóra megnyílnak a szívek a bajbajutottak előtt. Volt, amikor egy szívbeteg kislányt operáltak meg Amerikában, és az édesapa útiköltségére gyűjtött a gyülekezet, hogy el tudja kísérni a kicsi lányt. Mindig nagy segítőkészséggel fordul a gyülekezet a bajbajutottak felé, és öröm nézni, hogy ők veszik észre, ha segíteni kell. Zsolt esetében is így volt. Az ünnepségünkön, a szeretetvendégségen megkérdezte őt az egyik gyülekezeti tagunk, hogy tudunk-e valamiben segíteni? Nekem, szinte csak annyi feladatom maradt, hogy koordináljak Zsolt és a segítők között. Nagy szeretettel adott mindenki, amit tudott, hogy amikor kell, akkor odaállhassunk mögé a segítségünkkel.

Fekete Ágnes: Most annál a példánál maradva, ami a hajszálerek és a fa kapcsolatára utal, egy olyan eseményre látogatunk el, amely kifejezetten ezt a kapcsolati rendszert kívánja megmutatni. A Tiszántúli Refomrátus egyházkerületben egy mívesen bekötött Biblia minden nap más-más gyülekezetbe látogat el, mindenütt egy hosszabb részt olvasnak el a Bibliából, így többszáz gyülekezet együtt olvassa majd el ebben az évben, a reformációt ünnepelve a Bibliát. Most a legkeletibb gyülekezetbe, Garbolcba érkezett el a Biblia, Zsoldos Barnabás járt ott, és először Fekete Károly püspökkel beszélgetett.

Vándorbiblia Garbolcon Fotó Barcza János


Fotó: Barcza János
Fekete Károly: Négyszáztizennégy gyülekezetünk van a Tiszántúlon, és most a kilencvenedik állomáshelye van a közösségteremtésnek. Ezen a vándorúton reflektorfénybe állítjuk a Szentírást, amely hitünk szerint életünk zsinórmértéke. Nagyon sokszor csak apró részleteket olvasunk belőle. A prédikáció textusa általában néhány vers. Ha lekciót olvasunk, igyekszünk tömöríteni, hogy ne kelljen sokáig állnia a gyülekezetnek. Pedig az olvasmány önmagában is hat. Itt most azt tapasztalhattuk meg, hogy a két ószövetségi rész, és a mai napra kijelölt Lukács evangéliumi karácsonyi történet nagyon szépen kiegészítették egymást. Ahogy a II. Helvét Hitvallás mondja, a teljes Szentírás Ó- és Újszövetségből áll, és egyik mutat a másikra. Az Ószövetség előre jelzi az újszövetségi eseményeket, és az Újszövetség pedig visszamutat az Ószövetségre, mint gyökerekre. Azért is gondoltuk, hogy a Sola Scriptura, Egyedül a Szentírás az életünk zsinórmértéke jegyében elindítunk egy ilyen Bibliát, amelyiket vinni kell, oda kell rá figyelni, olvasni kell, és azután továbbadni. Itt is ez történt. A méhtelekiek hozták, Garbolcról pedig majd a Hódosokra megy, küldöttségek jönnek, küldöttségek viszik majd tovább. Egy olyan kapcsolati hálónak a megerősítése ez, amelyik létezik, hiszen egymás mellett élnek a gyülekezeteink, néhány kilométerre egymástól, de mégis a hétköznapokban annyira el vagyunk foglalva önmagunkkal, hogy fontos rámutatni, van nekünk szomszédunk, és jó kezet fogni, jó közösen Igét olvasni! Azt gondolom, az Isten meg fogja áldani ezt a kezdeményezést, és a 2017-es év december 31-ére többet fogunk tudni egymásról is, meg jobban számíthatunk majd egymásra.
Zsoldos Barnabás: Különleges hatással van a hívekre ez a Biblia, hogy belelapozhatnak, beleolvashatnak. Jó, hogy együtt van, és jobban megismerhetik az emberek az Ószövetséget és az Újszövetséget, mert az Ószövetség kicsit távolabb áll tőlünk, az igehirdetésekben is többször lehet az újszövetségi Igéket hallani.
Fekete Károly: A könyvön is rajta van, hogy Szent Biblia. Ez egy olyan különleges könyv, amelynek más funkciója kell, legyen, minthogy felteszem a könyvespolcra és vagy leveszem onnan vagy nem. Ezt kézbe kell venni, ki kell nyitni. Van egy beosztás, amelyet mindenki követ. Azt gondolom, sok újdonságot adhat, mivel az a szándék, hogy az év végén ez a könyv illetve a kísérőkötet, amelybe be lehet jegyezni, bekerül a Debreceni Kollégium nagykönyvtárába. Itt is mindenki beírta a nevét. Később ez egy kordokumentum lesz, hogy mi így is tudtuk ünnepelni a reformáció ötszázadik illetve az egyházkerület négyszázötvenedik évfordulóját.
Zsoldos Barnabás: Meg is kapja majd minden gyülekezet ennek a hű mását?
Fekete Károly: Igen. Azt szeretnénk, ha végigért a Biblia és a vándorútját befejezte, akkor egy nagyméretű revideált újfordítású Biblia emlékeztetne bennünket a jubileumi évre. Gondolom, hogy minden gyülekezet méltó módon fogja majd kezelni ezt a Szentírást, és az úrasztalán elhelyezi majd a reformáció ötszáz éves jubileumára emlékezve.
Zsoldos Barnabás: A Vándorbiblia a Tiszántúli Református Egyházkerület és Magyarország legkeletibb településére ért el. Négyszázötven évvel ezelőtt a magyarországi református hitnek Szatmár volt a bölcsője.
Szalay Kont (a Szatmári Református Egyházmegye esperese): Ez így van! A Tiszántúli Református Egyházkerület, bár Debrecenben alakult meg a Debreceni Zsinaton, de alapvető zsinatokat Erdődön, Csengerben és a környéken tartottak már előtte. Az összes szatmári gyülekezetet végigjárja a Vándorbiblia, és ezen a nagyon szép tavaszias napon még az ország legkeletibb és egyben egyik legkisebb gyülekezetébe, a garbolci gyülekezetbe érkezett.
Zsoldos Barnabás: A Tiszántúli Református Egyházkerület óriási. Innen Dél felé indul tovább a Vándorbiblia?
Szalay Kont: Debrecentől koncentrikusan jár körbe. Debrecenben kezdte el a futást, és ott is fogja végezni. Négyszáztizennégy gyülekezet van. Ez azt jelenti, hogy az év mind a háromszázhatvanöt napján máshová kerül a Biblia és vasárnaponként pedig két gyülekezetbe is eljut. A mi egyházmegyénkben hetvennégy gyülekezet van.
Zsoldos Barnabás: Hogyan látja Esperes úr, hitbéli megerősödést jelent ez a gyülekezeteknek?
Szalay Kont: Az egyik legfontosabb mondanivalója ennek az útnak az, hogy eljut a Biblia azokba a gyülekezetekbe is, ahol csak nagyon kevesen vannak, és érezhetik, hogy egy nagycsaládhoz tartoznak. Szinte minden gyülekezetből, kép, hanganyag, tudósítás érkezik, amely azt mutatja, hogy ez egy nagyon komoly és sikeres program. Sokszor érkezik az a visszajelzés, hogy bár nagyon megváltozott a világ, de a Bibliát ugyanúgy olvasni kell, mint annakelőtte.

Fekete Ágnes: Végül ismét az északi országrészbe, Vámosmikolára látogatunk el. Tarnóczi László a gyülekezet gondnokával beszélget, aki a drégelyi, most már nem létező egyházmegye történetét írta meg.

Dr. Koczó József


Tarnóczi László: Dr. Koczó József a Drégelypalánki Református Egyházmegye történetét dolgozta fel, amely ma már nem létezik, hiszen másként osztották fel a reformátusságot. Mikortól íródott ez a történet, és meddig tartott?
Koczó József: Ismereteink szerint az egyházmegye pontosan négyszáz esztendeje, az 1617 körüli években jött létre. 1734-ig a Felső-Dunamelléki Egyházkerülethez tartozott, utána pedig egészen megszűnéséig, 1952-ig a Dunántúli Egyházkerülethez. Megtépázták ezt az esperességet az ellenreformáció rohamai is a tizenhetedik-tizennyolcadik században. Aztán Trianon mért egy nagy csapást az egyházmegyére, hiszen anyaegyház működött Ipolypásztón, leányegyház Ipolybélen. A losonci anyaegyház az egyházmegye virágzó gyülekezete volt.
Tarnóczi László: A tizenhetedik-tizennyolcadik században Losonc, nemhogy magyar többségű volt, hanem református többségű város volt.
Koczó József: Így igaz! Illetve elég nagy arányban jelen voltak az evangélikusok is a városban, de valóban az egyházmegye Debrecenjeként is emlegették Losoncot. 1939-től 1944-45-ig visszakerültek az elcsatolt egyházak, azonban a negyvenes évek végén csökkenteni akarták az egyházkerületek, valamint az egyházmegyék számát is. Tehát lényegében a párt törekvésének esett áldozatul az egyházmegye. Voltak egyházmegyén belül is különféle megoldási javaslatok, próbálták keresni a lehetőségeket. Végülis úgy került sor a megszüntetésre, hogy a Dunántúli egyházkerületnél maradt Pilismarót anyaegyházként, és Dömös leányegyházként, a többi gyülekezet pedig a Dunamelléki Egyházkerülethez csatolva az Északpesti Egyházmegyéhez került és jelenleg is itt működik. Ezek a gyülekezetek: Nagymaros, Verőce, Szokolya, Diósjenő, Perőcsény, Balassagyarmat, Salgótarján.
Tarnóczi László: A határon túli gyülekezetekkel milyen az anyaországi reformátusság kapcsolata?
Koczó József: Javulóban vannak ezek a kapcsolatok. Bár mindig volt kapcsolat, mert rokoni szálak kötik össze a településeket. Például Vámosmikola - Ipolypásztó, vagy Perőcsény - Ipolypásztó, Perőcsény - Ipolybél. Két évvel ezelőtt a Barsi Egyházmegyébe kaptam meghívást Kassai Gyula esperes úrtól egy egyházmegyei majálisra és a börzsönyvidéki eklézsiák régmúltjáról tartottam ott egy előadást, és ott volt az Északpesti Egyházmegye részéről Nyilas Zoltán esperes úr is, és a két egyházmegye közötti kapcsolatépítést is megbeszélték a nap keretében.
Tarnóczi László: Összefoglaló tanulmányának, könyvének ki lesz a kiadója és hol lehet majd hozzájutni?
Koczó József: A munkám, a Helvét hitvallás Palócföldön kiadója várhatóan a Ráday Gyűjtemény lesz.
Tarnóczi László: Ön a vámosmikolai református gyülekezet gondnoka is. Felterjesztése által a "szegények ezüstje" bekerült a település, sőt Pest megye értéktárába is.
Koczó József: A mikolai református gyülekezet két ónból készült úrvacsoraosztáshoz használatos klenódiummal rendelkezik, egy kehellyel és egy bortartó kannával. Az 1732-es vizitáció jegyzőkönyve már említi ezeket az edényeket. Akkor Dési István volt a prédikátor. Akkor még egy harmadik kehelyről is szó van a jegyzőkönyvben. 1740-ben Dési Istvánt elűzték innen Vámosmikoláról, és visszakerült Ipolypásztóra. Nem sokkal később a mikolai gyülekezet egyre inkább fogyatkozott, és Ipolypásztóhoz kerültek, mint leányegyház. Akkor átvitték ezeket az úrvacsoravételhez használt, ónból készült edényeket oda. Ezeket a "szegények ezüstjének" is nevezik, hiszen az ón nem a gazdagságra utal. Nos, ezek ottmaradtak egészen 1906-ig, amikoris visszakerült a két edényzet Vámosmikolára, egy pedig ottmaradt Ipolypásztón. Ma is ezeket használjuk az úrvacsoravételhez. Az értékét a címer adja meg ezeknek a klenódiumoknak.
Tarnóczi László: Maga a református templom is egy különlegesség, hiszen a templom a helyi reformátusság kétszázéves küzdelmét jelképezi, és csodák csodája, épp a Kádár-rendszer idején vált valóra. Nyilván nem a pártnak köszönhetően.
Koczó József: Korábban csak imaházzal rendelkezett a gyülekezet. Koczó Pál volt akkor a gyülekezet lelkésze, és a gyülekezeti tagokkal együtt elhatározták, hogy felújítják az imaházat. Arra kaptak engedélyt, de végül egy kis templom lett, toronnyal együtt. Tudjuk, hogy régen a protestáns egyházak csak oratóriumot építhettek egészen a Türelmi Rendelet utáni időkig. Itt is felújításról volt szó, de megépült a kis templom, amit a gyülekezet most is nagy örömmel használ és vesz igénybe.

Hírek
A magyar reformáció kiemelkedő személyiségeiről tart előadást Szabó András irodalomtörténész március 29-én, azaz ma délután 17 órakor a Tatai Református Gimnáziumban. A jövőszerdán Márkus Mihály a történelmi protestáns egyházak mai helyzetéről fog beszélni.

Generációk közötti találkozót szerveznek a Hirdesd az Igét! programsorozat keretében Fekete Károly és Marti Miklós előadásával április 2-án, vasárnap 14 órától Békésen.

A Megújulás reménye címmel országos keresztény véleménykutatást végeztek. Ennek eredményének ismertetése lesz március 30-án, csütörtökön Budapesten, a Semmelweis utca 4. szám alatti Háló közösségi helyiségben.

Az 1602-ben megjelent Újfalvi Imre énekeskönyve az újabb kutatások fényében címmel tart előadást Ács Pál március 30-án, csütörtökön 16 órakor Budapesten, a Reviczky utca 4. szám alatti díszteremben.

Dr. Tóth Kálmán születésének 100. évfordulója alkalmából rendeznek szimpóziumot április 3-án, hétfőn 13 óra 30 perctől Budapesten, a Ráday utca 28. első emeletének Tóth Kálmán termében.

A reformáció társadalomra, politikára és a közéletre gyakorolt hatásáról tart előadást Szászfalvi László március 31-én, pénteken 18 órakor Kadarkúton, a Közösségi Házban.

A Károli Református Lelkészség és a Pesti Református Egyetemi Misszió beszélgetéssorozatának következő alkalmán az angyalokról és a démonokról beszélget Dani Eszter, Márkus Tamás és Győrffy Eszter március 30-án, csütörtökön 18 óra 30 perctől Budapesten, az Adna Caféban.

A reformáció történetének magyar vonatkozásairól tart előadást Kiss Endre József a Presbiteri Szövetség területi konferenciáján április 2-án, vasárnap 15 órától Miskolcon, a Hejőcsabai református templomban.

A betegek és családjaik lelkigondozása a gyülekezetben címmel tartanak lelkésztovábbképzést április 3. és 5. között Berekfürdőn, a Megbékélés Házában.

A második cigánymissziós lelkésztalálkozót rendezik meg március 30-án, csütörtökön 10 órától Debrecenben, az Esperesi hivatal nagytermében.

Kiválasztás és történelem Pannenberg nyomán címmel rendeznek konferenciát ma és holnap Kiskunhalason.

A presbiteri szolgálat tévútjairól és konfliktusairól tart konferenciát a Magyar Református Presbiteri Szövetség április 8-án, szombaton Szolnokon. A konferenciára különbuszt indítanak Budapestről, amelyre március 31-ig jelentkezni. (06 1 476 3211 vagy szovetseg@presbiter.hu)

Rácz Imre művésztanár kiállítása nyílt meg Debrecenben a Dóczy Galériában. A tárlat június 10-ig a tanítási napokon látogatható.

Fekete Ágnes áhítata

Cseresznyevirág KJ


"Ha van füle valakinek, hallja!" Jelenések 13,9

Jézus mondata ez, aki a próféták szavát annyiszor tagadóból állítóba fordítja. Az Ószövetségben számos helyen olvassuk, hogy a nép bedugja a fülét, megkeményíti a szívét, hogy ne hallja meg Isten szavát. Az életben is tapasztaljuk ezt, számos emberi kapcsolatban az egyik ember valamit mond a másiknak, arról eszébe jutnak régi sérelmei, és nem azt hallja, amit a másik mond, hanem egy régi emléknek a hangját. Az ember minél inkább sérült, minél erősebben összekuszálódik a sok esemény, ami ma történik régebbi tapasztalatokkal, minél kevésbé tud a jelenben a másik felé fordulni tiszta szívvel, annál kevésbé hall.
Jézus gyakran ismételgette ezt a mondatot: "Akinek van füle, hallja." Nem azt mondja, amit régen a próféták, hogy betömik a fülüket és nem hallanak, hanem elemi evidenciát jelent ki: ha van füled, akkor hallasz.
Tegnap felmentem sétálni a Budai hegyek közé, ahol virítanak a virágok és nagy erővel szólnak már a madarak is. De úgy mentem el, hogy rengeteg belső feszültség volt bennem. Emberi konfliktusokra gondoltam séta közben. Ilyenkor én is, mint annyian belső dialógusba kerülök, és magamban elképzelem, mit kellett volna mondani annak, akivel nem értek szót, vagy mit kellett volna egy adott helyzetben tenni? A kirándulás végén arra lettem figyelmes, hogy amikor magamban ezt a sértett párbeszédet folytatom, akkor nem hallom a madarakat. Hirtelen megtorpantam. Felfigyeltem a gyönyörű trillákra, aztán sétáltam tovább úgy, hogy figyeltem a körülöttem lévő hangokat. Aztán megint eszembe jutott az, ami bánt megint nem hallottam a madarakat.
Különös tapasztalatom volt ez. Nincs fülem a hallásra, ha dédelgetem sértettségemet. Ha belső hallásomat nem Isten szép világára irányítom, akkor süket maradok a jóra. Mintha ez lenne lelkünk örökös tékozlása, mintha a bennünk élő tékozló fiút kellene újra és újra visszahívni a messzeségből: gyere, legyél itt jelen, mert ez sokkal szebb és jobb! Ez a te igazi házad, és nem azok a sérelmes gondolatok, amikbe bele tudod élni magadat. De jó lenne igazán hallani! De jó lenne a fülünket kinyitni és abbahagyni duzzogásainkat! Ha folyamatosan ez nem is megy, legalább térjünk vissza Isten szép és jelenvaló világába minden alkalommal, amikor észrevesszük, hogy tékozlók lettünk. Ezt adja meg Isten! Ámen.