Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. május 31.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A reformáció alapelveit általában az egyedül kezdetű mondatokkal szokták röviden elmondani. Egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás által, egyedül a hit által és egyedül a kegyelemmel. Ezeket a mondatokat igyekszünk megérteni hétről hétre Balog Margittal, a Debreceni Református Teológiai kar tanárával. Mai témánk: Egyedül a Szentírás által.

Biblia


Balog Margit: Egyfajta hierarchiát is lehet fölállítani, legalábbis három tekintetben, hogy egyedül a Krisztus, egyedül kegyelem által, egyedül hit által. És erről az egészről egyetlen hiteles tanúskodás van: a Szentírás, az ó- és újszövetségi kánon, és az az iratgyűjtemény, amely erről hitelesen tanúskodik. Luther eredetileg az evangélium élő hangjához akart visszatérni, és azt akarta újra hallani, amely az igehirdetés és nem a Szentírás. Tudván azt, hogy a "betű megöl, a Lélek pedig megelevenít." Krisztusban megérkezett hozzánk az örömhír Isten szeretetéről, de hogy jutunk el, hogyan érthetjük meg ezt, hogy lehet ez a miénk? Eredetileg szóban hangzott el, beszéltek róla az első szemtanúk, tanítványok, apostolok, ezért volt mindig élő és eleven, és mindig azt az embert szólította meg, aki éppen ott volt. Mihelyt írásba foglalták, betűvé, anyaggá vált, mondhatnánk: "lefagyott". Ugyanaz történik a Szentírással, mint ami Jézussal történt: az Ige testté lett. Isten emberré lett, meghalt értünk és feltámadt, így lett nekünk megváltásunk. Így kezdhetünk új életet. Ez történik a Szentírással is, amely erről tanúskodik, amikor halott betűvé lesz, és a Lélek által újra föltámad a számunkra, hogy az igehirdetésben, az Ige megértésében, értelmezésében megint élő evangéliumként szólítson meg bennünket. Nyilván a Szentírás is hagyomány, csak egy bizonyos korban, bizonyos kritériumok szerint megszületett hagyománygyűjtemény. Le lett zárva, és az összes többi ennek az értelmezése.
Fekete Ágnes: Vajon a kánon, kánon-e? Hol a határ? Mért pont ott van a határ? Ez egy nagy kérdés.
Balog Margit: Megvan az a kísértés, hogy ezt is valami nagyon merev, formális egységként értelmezzük. Holott ennek az egyetlen értelme, és jogosultsága az a Krisztusról való tanúskodás. Lehet így is, és lehet úgy is olvasni.
Fekete Ágnes: Az egyház mondja ki, hogy ez a kánon, itt a határ, ez a zsinórmérték.
Balog Margit: Inkább úgy mondanám, hogy az egyház ismeri föl, mi az, ami működik és megszólít, és az marad, a többi pedig nem marad. Ez az, ami a történeti távolság miatt hitelesen tanúskodik. A lényeges könyvekben vagy tartalomban egyesség van. Az, hogy vannak eltérések, szerintem kevésbé lényegesek. A Szentírás értelmezési elve a kánon eredetileg, együtt a görög nyelvű Ószövetség és Újszövetség. Így maradtak fenn a negyedik századi legrégebbi olyan kódexek, amelyek már az Újszövetséget tartalmazták, többé-kevésbé ugyanazt, amit mi olvasunk most. Gyakorlatilag a reformáció megteremtette a saját kánonját, amikor átvette a héber Ószövetséget, és melléhelyezte a görög Újszövetséget.
Fekete Ágnes: Itt az elv a lényeg, az az ihlet, az az üzenet, amely mindegyikben benne van. Az volt az igazi kérdés, hogy mi ne kerüljön be?
Balog Margit: Van egy nagyon furcsa és teljesen történetietlen elképzelés a kánonalkotásról, hogy a negyedik század végén kényszerítették a népet, hogy innentől kezdve ez a kánon. Ez abszolút nem így működött, mert azok az írások kerültek bele, amelyek megszólították az embereket. Az apokrif evangéliumokról például kiderült, hogy jóval későbbiek, másrészt inkább korabeli propagandairodalomnak tekinthetők. Nem az istentiszteleten olvasott evangéliumok helyébe akartak lépni, hanem a kívülállók érdeklődését akarták felkelteni a csodákkal és így népszerűsíteni a kereszténységet. Azt gondolhatták az írók, hogy majd az olvasók keresni fogják a kapcsolatot az egyházzal, a gyülekezetekkel. Ezek az iratok azonban nem állták ki az idő próbáját, hogy és azt, hogy a Krisztusról való bizonyságtétel hitelesen szólította volna meg ezen keresztül az embereket. Azt gondolom, az, hogy Jézus gyerekkorába milyen érdekes dolgok történtek vele, az nem feltétlenül jelent pluszt.
Fekete Ágnes: Ahogy a kánon kialakult, az már a Sola Scriptura elve? Hisz ez egyfajta szűrő.
Balog Margit: Nagyon fontos különbség például az iszlámmal szemben, amelyet könyvvallásnak mondunk, hogy a kereszténység nem könyvvallás. Bár vannak olyan irányzatok, amelyek megpróbálják így beállítani, de mi nem a könyvben hiszünk, hanem abban, akiről szól, a Krisztusban, a Lélek által. A könyv csak a tanúskodás, az, ami akkor ott a Lélek által az Isten szeretetéről, munkájáról kiderült Krisztusban, az most újra élővé válik. Mi az ihletett? Az a mi történt, és az, aki olvassa. Olvasóközpontú írásértelmezésnek egyre nagyobb jelentősége van, ami a szavak mögött van, az már nem a szerzőn múlik, hogy azt ki hogyan fogja értelmezni. Az olvasó újrateremti a saját világában, és próbálja értelmezni.

Fekete Ágnes: A mai kor nagy kihívása más hangsúlyokat mutat, mint amiket a 16. század, amikor a reformáció volt. Akkor az emberek túlvilági kérdésekkel voltak tele, féltek a pokoltól, ami ma egyáltalán nem jellemzi a közéletet. Ma az etikai kérdések vannak a középpontban. Például, hogy mit gondoljunk a halálról? Élet-e ha valaki csak biológiailag létezik már? Ezek a nagy kérdések. Most Fazakas Sándor teológiai professzorral beszélgetek, aki szerkesztett és írt egy-egy kötetet nemrég ezekről a kérdésekről. Az első kötet a Protestáns etikai kézikönyv.

A protestáns etika kézikönyve


Fazakas Sándor: A reformáció legalább három területen hozott radikális változást a társadalom és az ember életében: a hatalomhoz, a pénzhez és a szexualitáshoz való viszonyulásban. Ötszáz év után viszont át kell gondolnunk, hogy hogyan viszonyuljunk a tudományos kutatás eredményeihez, a technológiai vívmányokhoz, a technikai civilizáció eszközeihez? Hogyan viszonyuljunk a technika lehetőségeihez, a környezetünkhöz, az információközléshez? Ezek mind olyan területek, amelyek az etika tárgykörébe tartoznak, hiszen felelős döntéseket követelnek.
Fekete Ágnes: Úgy tűnik, a ló túlsó oldalán vagyunk most, mintha egészen máshonnan néznék rá ezekre a problémákra, mint a tizenhatodik században.
Fazakas Sándor: Nem feltétlenül, mert a tizenhatodik század is azért tudta az etikai fordulatot igazán felmutatni, mert a reformátorok nagyon reálisan szemlélték koruk társadalmi, politikai, gazdasági helyzetét. Elég csak visszautalni Kálvinra, aki például a kamatszedés, a pénzgazdálkodás és más jogi és gazdasági kérdésben tudott állást foglalni. Ő egyrészt hihetetlenül jól ismerte az Írást, másrészt pedig elemezte korának folyamatait és módszereit. E kettő egymással való reflektálásából tudta kiérlelni az itt és most aktuális etikai álláspontot. Tehát nekünk is ezzel a módszerrel kell élni és megnézni, hogy mi az a kihívás, amelyet meg kell fogalmazni, a reformátori teológia itt és most aktuális üzenetét. A jubileumi évben általában megemlékezések vannak, történeti visszatekintések. Picit historizálják a történetet. Napjainkban konjuktúrája van az etikának, ha máshol nem, abban látjuk, hogy hihetetlen moralizmus árad felénk minden médiafelületről, közéletben, politikában, de intézményen belül is. Még az egyházban is moralizálás szintjén próbálnak megoldani ellentéteket, konfliktusokat és nem a tárgyszerűség és szakmaiság szintjén.
Fekete Ágnes: Mi az, ami nem egy valóságos etikai dilemma?
Fazakas Sándor: Moralizálás az, amikor a partneremnek a hitelességét próbálom valamilyen szinten kétségbe vonni, és nem érdemben reagálok az állításaira, meg sem hallgatom, hanem próbálom ellehetetleníteni. Erre számos példa van a közéletben. Esetenként a médiának sincs ebben túl dicsőséges szerepe. Hiszen embereket meg nem érdemelten állítanak piedesztálra, vagy pedig taszítanak le onnan.
Fekete Ágnes: A reklámokat is említhetjük, hogy egy morális kategóriát fogyasztással kötnek össze: ha te szeretsz, akkor ezt megveszed.
Fazakas Sándor: Sokszor az igehirdetés is belecsúszhat egyfajta moralizálásba. Számon kérünk az embereken bizonyos vélt erkölcsi követelményeket, normákat, de nem vagyunk tisztában azzal a helyzettel, élethelyzettel, élettapasztalattal, amely az igehallgatót jellemzi. Valahol mindenki érzi, hogy etikai, erkölcsi válaszokat kell adni a kihívásokra, de ha nincs meg a megfelelő módszertani segítség és etikai kompetencia, akkor marad ez az üres moralizálás: a másik hitelességének kétségbevonása, vagy pedig a másik eredményeinek meglátásának, gondolatainak elhallgatása, agyonhallgatása, ellehetetlenítése.
Református és evangélikus szerzőkkel együtt írtuk ezt a könyvet, amelynek tizenegy fejezete van. Találhatunk benne segítségnyújtást is, az erkölcsi véleményformálás módszertanát lépésről lépésre. A beszéd, a képi megjelenítés etikájáról is olvashatunk, hiszen az információközlés áradatában élünk. De hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz, hogyan viszonyulunk a technikához? Nyilván nem lehetne teljes egy ilyen könyv politikai etika nélkül, de van benne a közélet etikája, vagy az egyházi szolgálatok etikája is. Végül mintegy keretbe foglalja a könyvet az eszkatológikus kitekintés, hiszen a keresztény ember reménységben él. A reménység feljogosít minket arra, hogy ne nyugodjunk bele abba, hogy a világ olyan, amilyen. Az emberek egyértelmű fehéren-feketén megfogalmazott etikai válaszokat várnak, erre azonban nem vállalkozhat a reformátori etika, ezért nem végérvényes etikai válaszokat kívántunk adni ebben a könyvben. Ha egyértelmű, örökérvényű és minden helyzetben egyaránt érvényes etikai válaszokat kívánnánk adni, vagy ezzel az igénnyel kívánnánk fellépni, akkor ez egy tekintélyelvű etika lenne. A gondolkodásra, az önálló véleményformálásra kívánjuk segíteni az olvasót. Szakmai párbeszédet is szeretnénk ezzel generálni. Bonhoeffernek van egy nagyon szép példája arra nézve, hogy mit jelent a szószék és a gyóntatószék egyensúlya, ha nincs egyensúlyban a hirdetett Ige és a fegyelem, akkor ott probléma van. Ha a fegyelem van túlsúlyban, a bűn ostorozása, akkor ott törvényeskedés van. Ha viszont elsorvad a fegyelem, akár az önként felvállalt fegyelem, akkor az igehirdetésben egyfajta moralizálás foglalja el a reménység hirdetésének a helyét.

Fazakas Sándor Vétkeztünk...


Fekete Ágnes: Most nézzük a másik könyvet!
Fazakas Sándor: Kapcsolódik egymáshoz a kettő. Nem lehet a moralizálás szintjén, vagy egyértelmű morális sémákba bezárni az egyént, a közösséget, a társadalmat, az egyházat. A másik könyv oly módon kapcsolódik ide, hogy az egyházról sem lehet általános vélekedéseket megfogalmazni olyan értelemben, hogy mit tett, vagy mit nem tett az egyház a múltban vagy a jelenben. Az utóbbi évben vagy évtizedekben nagyon sok nyilatkozatot hallottunk arról, hogy milyen történelmi bűnökben volt érintett az egyház, hogyan viselkedett, vagy nem viselkedett az ügynöktörténetek, a holokauszt vagy a zsidókérdés kapcsán. Egy-egy egyházi személyiség nyilatkozatai, döntései vagy politikai pozíciója alapján általánosítottak az emberek, hogy igen, ilyen a református egyház, vagy a katolikus egyház. De nem ilyen egyszerű a történet. Amikor a történelmi, társadalmi bűnökről és igazságtalanságokról beszélünk és ebben az egyház érintettségéről, akkor meg kell nézni, hogy igazán mi az, ami teológiailag bűnnek minősül, és milyen az a bűn, ami egy egész kollektívát, egy személyek feletti közösséget jellemez? A könyv címe: Vétkeztünk... Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében. Az, hogy vétkeztünk az Úr előtt az gyakran elhangzik az Ószövetség lapjain. Gyakran visszaköszön például a Zsoltárok 106,6-ban is: vétkeztünk, őseinkkel együtt bűnt, gonoszságot követtünk el. Többes szám első személyben. Létezik-e kollektív cselekvő alany? Az egyház, mint entitás, mint közösség vétkezhet-e vagy sem? Hosszú ideig tartotta magát az egyházakban az a vélekedés, hogy az egyház, mint olyan nem bűnös, csak a tagjai, és a tagjainak vétke nyilván árnyékot vet az egyház életére. Viszont az utóbbi néhány évtizedben, főleg a szociálfilozófia, szociológia, rendszerszemléletű szociológia hatására olyan ekkléziológiai ismeretekre jutottunk, amelyek azt bizonyítják, hogy igen, az egyház lehet kollektív cselekvő alany is. Amikor az egyház bűnösszefüggésekben, társadalmi igazságtalanságokban való érintettségéről beszélünk, azt kell megvizsgálnunk, hogy az egyház, mint egyház, mint intézmény, mint szervezet lehetet-e cselekvő szubjektum? Én azt kívánom bizonyítani, hogy igen lehet. De vissza kell kanyarodnom a bűn fogalmához. Mi minősül bűnnek? Az, amit általában számon tartunk az egyház bűneiként, olyan emberi történetek, meghasonlás-történetek, amelyek valójában egyházi személyeket érintenek. Én azt állítom, hogy ez már csak végkifejlet és következmény. Sokkal mélyebb gyökerű a bűn kérdése.
Fekete Ágnes: Jézus is azt mondja, hogy a gondolaton múlik a dolog.
Fazakas Sándor: Hol lehet az egyháznak, mint egyháznak a vétkét megragadni? Például ott, amikor csak a környezethez való alkalmazkodás mentén hoz meg döntéseket. Amikor nem a helyzetet, a környezetét elemzi. Beszéltünk már arról, hogy a reformátori etika úgy hozta meg a döntéseket, hogy mélyen elemezte korának összefüggéseit. Ha ezt elmulasztja az egyház és elhamarkodottan állást foglal, vagy egyik-másik korszellemhez, áramlathoz csatlakozik kritikátlanul, ha lelkesedik megfogalmazott nagy célokért, eltéveszti a célt, mert az egyháznak saját hitismeretéhez, dogmatikájához, felismeréséhez, alapjaihoz kell ragaszkodni ahhoz, hogy le tudja vonni a következtetéseket. A probléma az, hogy az újkorban a bűnfogalom leredukálódott a cselekedeti bűnökre. Tehát, amit nem lehet büntetőjogilag beazonosítani és egy elkövető alanyhoz rendelni, az nem is bűn. Teológiailag a bűn hatalom.
Fekete Ágnes: Még rosszabb a helyzet, mert ma a leleplezettség a bűn.
Fazakas Sándor: Így van! Illetve azt is látni kell, hogy a bűn egy idő után önállósodik, saját dinamikára tesz szert. Bizonyos döntések következményei újabb következményeket generálnak, a bűn objektivizálódik, bűnláncolatok, összefüggések jönnek létre, és így lehetek vétlenül vétkes. Mindenütt látjuk, hogy a bűn nem privát ügy, és súlyos kihatással van az ember környezetére, de ez egy közösségi döntésnél is így van. Számtalan teológiatörténeti példát lehet hozni erre. Az egyik legismertebb példa Karl Rahner banán példája: azzal, hogy megveszek a piacon egy banánt, egy olyan kizsákmányolási láncolatot támogatok öntudatlanul is, amely láncolatnak valamely részén embereket súlyosan megaláznak, azért, hogy mindig friss banánom legyen. Vagy a körbetartozás a gazdaság terén. Elég, ha valahol megborul a sor, az súlyos következményekkel jár.
Olvasom illetve hallom kortársak részéről, hogy nem kell a múlttal foglalkozni. Nem lehet megtenni! Azért nem, mert ha megtesszük az struccpolitika. Ha nem foglalkozom a múlt döntéseivel, összefüggéseivel, nem fogom megérteni, hogy a jelenben miért alakultak ki ilyen összefüggések, miért éppen így? Nyilván, ha nem reflektálunk rá, akkor is sodródunk az árral, de akkor is felszabadítóbb lenne, ha az ember tudatosítana múltban meghozott döntéseket, azoknak rossz következményeit, reflektálatlanságból származó eredményeit megpróbálná ellensúlyozni. Van még egy nagyon fontos szempont: a tévedhetőség. Ezt a tévedhetőséget nem tagadhatjuk. Sokkal hitelesebb lenne egyházi közösségi életünk, ha a téves döntéseket belátnánk, elemeznénk, és a következő fázisban ezeket próbálnánk elkerülni. Az egyház empirikus formája igenis ki van téve, ki van szolgáltatva a tévedhetőségnek, a bűn realitásának. Kálvin is szinte humorosan beszél az egykori, hittételeket megfogalmazó, nagy zsinatok gyarlóságairól, amikor azt mondja, hogy az atyák néha megijedtek a súlyos horderejű kérdésektől és inkább kisebb horderejű kérdésekhez menekültek. Luther és Kálvin sem látott azonban alternatívát a zsinati folyamatokkal szemben, mert még mindig ez a formája a konszenzuskeresésnek, a közös igazságkeresésnek, amely kizárja egy-egy felismert igazság abszolutizálását vagy a tekintélyelvű kormányzást illetve azt az igényt, hogy valaki abszolút birtokában legyen a bölcsesség kövének.

Hírek
Huszár Pál Reformáció a világtörténelemben, Takaró Mihály pedig Reformáció a magyar irodalomban címmel tart előadást a Veszprémi és a Pozsonyi Református Egyházmegye közös konferenciáján, amelyet június 3-án, szombaton 10 órától rendeznek meg Alsóörsön, a Művelődési Házban.

A VilágEgyetemi Előadások sorozat keretében Erdélyi Judit orvos tart előadást Önmegvalósítás vagy önmegtagadás? címmel június 2-án, pénteken 18 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti református templomban.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa az idén is megszervezi pünkösdi zenés vigíliáját, ahol a fiatalok ökumenikus közösségben ünneplik a Szentlélek kitöltetését június elsején csütörtökön 15 órától Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatti MEÖT kápolnában. Ugyanott 18 órakor Steinbach József hirdeti az Igét.

Az első pünkösd csodáját felidézve, a reformáció ötszázadik évfordulóján többek között középiskolások és egyetemisták olvassák fel a Biblia egyes részeit június 5-én, pünkösdhétfőn 14 órától Budapesten, a Kálvin téri református templom lépcsőjén. 17 óra 30 pertől orgonakoncert lesz, majd 18 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak.

Jézus három tekintete címmel tart evangélizációs esteket Tomes Attila kárpátaljai misszionárius június 1. és 3. között csütörtöktől szombatig esténként 18 órakor Abaújváron, a Perényi Borbála Gyülekezeti Otthonban.

Ismeretterjesztő előadást tart Boldogh Sándor András, majd Forrásy Csaba és Nagy Katalin művészi digidrámáját mutatják be június 3-án, szombaton 17 órától Szinpetriben a református templomban.

Az Ars Renata szólóének együttes ad hangversenyt június 5-én, pünkösdhétfőn 17 órakor Budapesten, a Sztárai Mihály tér 3. szám alatti református templomban.

A Con Spirito Nemzetközi Zenei Fesztivál keretében az Oxford New College fiúkórusa ad hangversenyt május 31-én, szerdán 19 óra 30 perckor a Debreceni Nagytemplomban.

Sepsi Enikő legújabb könyvének bemutatóját tartják június 1-én, csütörtökön 17 órakor Budapesten, a Múzeum utca 7. szám alatti Kossuth Klubban. A kötet címe: Kép, jelenlét, kenózis a kortárs francia költészetben és Valere Novarina színházában

Kocsis István Árva Bethlen Kata című drámáját mutatják be ma este 18 órakor és június 1-én, csütörtökön délelőtt 9 órakor Debrecenben, a Méliusz téri Verestemplomban.

A Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak alkotásaiból nyílik kiállítás június elsején, csütörtökön 17 órakor Miskolcon, a Mindszent téri Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban.

Istentisztelet-közvetítés lesz június 5-én, pünkösdhétfőn 10 órakor a Kossuth Rádióban. Igét hirdet Szabó Ferenc mányi lelkipásztor, a Vértesaljai Református Egyházmegye esperese.

Fekete Ágnes áhítata:

Árvácska (Viola wittrockiana) KJ


"Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket!" Máté 5,43-44

Egy népi-vallásos mese szól arról, hogy valaki a Mennyországban odament Jézushoz, és arra kérte, had hozza fel a testvérét ide. Nem volt ő annyira rossz ember, biztosan megbánta már a bűnét. Olyan kár, hogy nincs itt, pedig higgye el, hogy megérdemelné. Mire Jézus ezt mondta a történet szerint: Hidd el, kedves barátom, hogy meg van az oka annak, hogy valaki ott van, nem lenne jó ezen változtatni. De így, de úgy, mire Jézus odahívta Gábriel angyalt, és ezt mondta neki: Kedves angyalom, menj le a pokolba, és hozd fel ezt és ezt az embert, mert látod, ez a lélek ezt nagyon szeretné. Csodálkozott Gábriel, de hát megtette, ha Jézus kéri. Leszállt a pokolba, kereste az emberünket, meg is találta. Ezt mondja neki: Gyere gyorsan, mert Jézus megkegyelmezett neked, felviszlek a Mennyországba. Vitte is, röpült, csakhogy ahogy hagyták volna el a poklot, rácsimpaszkodtak sokan, akik szintén szerettek volna kikerülni onnan. Repült felfele Gábriel arkangyal, de elég nehéz volt azt a sok-sok ember felfele vinni a Mennybe. Csakhogy a mi emberünk látta, hogy milyen nehezen repül vele az angyal, ezért igyekezett lelökni magáról az embereket, hogy könnyebb legyen neki. De minél többet lelökött, szegény Gábrielnek is annál nehezebb lett a repülés. Mire mindenkit lelökött magáról, annyira nehéz lett a szárnyalás, hogy nem jutott egy tapodtat sem előre. Ez a küzdelem tartott egy darabig, de végül a pokolból felkívánkozó lélek is elengedte az angyal szárnyát, mert már nem bírta, és visszasuttyant a mélybe. Hiába minden, nem sikerül onnan senkit kihozni, mert az önzés ott tartja őket, mondta Jézus a történet végén.
Jézus ezzel a furcsa kérésével, hogy szeressük ellenségeinket, mintha ezt mondaná: Minket az ellenségeink juttatnak a Mennyországba. Amire Jézus itt utal, amit kér az ellenség szeretetével, az egy teljesen ésszerű és racionális megfontolás. Jutsz-e valahova, ha lelökdösöd magadról azokat, akikkel nem értesz egyet? Mert a felebarátod nagyon kedves. Jó, hogy vannak támaszaid, de minket az ellenségeink fognak Jézus elé vinni.
Persze ehhez elsőként arra van szükségünk, hogy megnevezzük az ellenségünket. Nem az a szeretet, hogy a lelki feszültségeinket mázzal vonjuk be. Így képzeljük el a szeretetet. Ilyen módon a szeretet mindenképpen összefüggésbe kerül a látszattal, a békével és a felszínnel. De Jézusnál nem ez a helyzet. Ő azt mondta Heródesnek: kutya, mégis szerette őt! Azt mondta a tanítványoknak: Meddig tűrlek még titeket? De szerette őket! Azt mondta a farizeusoknak: Meszelt sírok vagytok. Hol szeretet ez, a mi értelmezésünkben? Jézus szeretetről való gondolkodása más.
Tévút az, ha a felszínes kedvességet értjük szeretetnek. Jézus egyesíteni szeretné a világot, és mindannyiunk lelkét, a testemet is isteni egységre szeretné eljuttatni. Nem igaz az, hogy az ellenséged nélkül jobb lenne. Nem igaz az, amit a rosszabbik énünk diktál, hogy ha a rossz szomszédomat kiteszem az életemből, akkor majd boldogabb leszek. A testvérünk elaltat bennünket. Azt mondja örökké: jó vagy, rendben van minden, kedves vagy. De az ellenségünk felkorbácsol bennünket, idegessé tesz, megkérdezi, miért teszed ezt, miért teszed amazt, és állandó önvizsgálatra kényszerít bennünket. Jézus világa egy új világ. Ő azt szeretné elérni, azért jött el ebben a testben, hogy ami szétszakadt, az újra egy legyen újra. Ő nem hisz a kétpártrendszerben. Jézus nem hisz ebben az egészben, hanem azt mondja, szeresd ellenségedet. Nagyon nehéz út ez, de azzal kezdődik, hogy nem hazudunk legalább magunknak.
Adja Isten, hogy legalább elgondolkodjunk, legalább elképzeljük azt, hogy az Ő útján is lehet járnunk. Isten titokzatos Lelke segíthet bennünket ebben. Őrá várunk pünkösdkor. Erre az ünnepre készülünk, amikor az emberi szívet kinyithatja Isten Lelke, ahogyan ezt tette régen a tanítványokkal is. Ezt adja meg Isten! Ámen.





www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva