Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. június 28.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Luther Márton az a reformátor, akit talán a legélvezetesebb ma is olvasni. Ízes és könnyen olvasható írásai vannak, amelyek közül talán az Asztali bezsélgetések a legismertebb. Most megjelent egy zsoltármagyarázata is, melyet Festina Lente István, a kötet megálmodója és kiadója mutat be.

Luther zsoltármagyarázat


Festina Lente István: Egy kedves antikvárius barátomnak készítettem egy kínáló katalógust az eladásra szánt könyvekből. Hozott két gyönyörű Luthert. Ilyesmit ritkán kap kezébe az ember, ezért azonnal belelapoztam.
Fekete Ágnes: Eredeti Luther?
Festina Lente István: Igen. Sőt, első kiadás. Egy egészen korai, 1532-es könyv, ami azt jelenti, hogy harminc év híján nem ősnyomtatvány. Az egyik írás arról szólt, miért van szükség arra, hogy az emberek iskoláztassák a gyerekeiket. A másik pedig ez a zsoltármagyarázat. Azonnal lecsaptam erre a könyvre, így már nem is került bele a katalógusba. Később kiderült, hogy ezt még soha nem adták ki Magyarországon, sőt, amennyire tudom, modern német nyelvű változata sincsen. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy jó lenne ezt megjelentetni, mert úgy éreztem szükség lenne rá. Ez a döntésem abszolút visszaigazolódott, mert amikor a szakember lefordította, kiderült, hogy egy rendkívüli, jó írásról van szó, tulajdonképpen egy kis gyöngyszemről. Ez az első könyvem, amelyet én magam adok ki a Harmat Kiadó társkiadóságával, és elég sok nehézségembe került. Fel kellett kutatnom az embereket, ugyanis kevesen vállalkoznak arra, hogy eredeti gót betűs, ófelnémet szöveget lefordítsanak. Lektort sem volt könnyű találni hozzá. De ezek a nehézségek sorra megoldódtak, és remélem, hogy egy szép és értékes kiadvány készült.
Fekete Ágnes: Tényleg nagyon élvezetes olvasni Luther szövegét.
Festina Lente István: A korábban megjelent Asztali beszélgetések című könyvhöz hasonlóan, ebben az írásban is érződik a földközeli, természet közeli gondolkodásmód. Luther egy nagyon művelt, képzett ember volt, de meg tudott szólalni az egyszerű ember nyelvén. Olyan hasonlatokat használ, mond, amelyek mindenki számára érthetőek.
Fekete Ágnes: Ez a 147. zsoltár magyarázta kinek szól? Ez egy prédikáció?
Festina Lente István: Nem prédikáció. Luther Hans Lösernek írta, aki egy nemesember volt. Pretzsch-ben volt birtoka és egy várkastélya, amelyet még az ősei építettek. A későbbiek folyamán vadászkastéllyá alakították át, ahol Luther gyakran vendégeskedett, és egyfajta barátság is kialakult közöttük. Már amilyen lehetséges egy akkori nemesember és egy egyszerű paraszti sorból érkezett, de tanult tudós ember között. Ezt a barátságot keresztkomasággal is megpecsételték. Az ifjabb Hansnak Luther lett a keresztapja, majd Paulnak, - akiről tudjuk, hogy később orvos lett - Hans Löser lett a keresztapja. Neki írta ezt a zsoltármagyarázatot. De ugyanakkor a szövegből egyértelműen kivehető, hogy ez nem tudós, hanem egy közérdeklődésre számot tartó írás. Valami olyasmi, amit annakidején többször is kiadtak, és bárkinek a szobájában ott lehetett, levehette a polcról és elolvashatta.
Fekete Ágnes: Egy kis füzet formájában adták ki?
Festina Lente István: Igen, gyakorlatilag egy füzetke.
Fekete Ágnes: Vajon hány példányban adhatták ki?
Festina Lente István: Ezt sajnos nem tudom megmondani, de már az első évben is többször kiadták. Viszonylag gyorsan vált népszerűvé. A reformáció évében nagyszerű Luther kiadványok, válogatások jelennek meg, de ezek nagyrészt szakemberek számára íródtak, és a laikusokhoz nem igazán veszik kézbe. Szerintem pedig szükség lenne arra, hogy most, amikor talán egy kicsit nyitottabbak az emberek arra, hogy utánanézzenek, ki is volt Luther, kézbe kaphassanak valami olyan olvasmányt, amelyből közvetlen élményük származik. Luther hétköznapi emberek számára írta ezt a könyvet, mi meg átutaljuk a tudósok, szakemberek területére, éppen ezért meg kell próbálni visszautalni, visszaszármaztatni a hétköznapi emberek számára. Remélem, sokakhoz el is jut majd ez a könyv!
Fekete Ágnes: Föltűnő Luther írásában az, hogy a hálaadásnak milyen óriási szerepet szán. Nyilván nem véletlen, hogy ezt a zsoltárt választotta, mintha már akkor érezte volna, hogy erre nagyon nagy szükség van. "Ki az, aki hálát ad Wittenberg két patakjáért, és pedig mennyi jó sört főztünk belőle!" - Ez olyan "Lutheres". Mennyire fontos a dicsőítés, hálaadás, pozitív látás! Ez egy állandó alapgondolat Kálvinnál is.
Festina Lente István: Úgy veszem észre, hogy napjaink egyházi közéletéből ez eléggé hiányzik. Kicsit merev és törvényeskedő irányba mentünk el.
Fekete Ágnes: Moralizáló irányba?
Festina Lente István: Így van. Gyönyörű Luthernek ez a szabadsága arra, hogy a legapróbb dolgokért is hálát adjon. Ő bűnnek is tekinti, ha valaki nem így él, ha nem ezek a belső mozgatórugói, hogy Istennek ad hálát és Tőle vár mindent.
Fekete Ágnes: Annak a korszaknak nagy kérdése volt, hogy az emberi erőfeszítést és Isten akaratát hogyan lehet harmóniába hozni, hogy ne lustuljunk el, arra hivatkozva, hogy az Isten úgyis mindent megtesz, se ne higgyük azt, hogy minden tőlünk függ, mint az akkori polgárság gondolta, hogy mindent ő csinál. Hihetetlen szép ez az arány, amit mond.
Festina Lente István: Úgy gondolom, ez ma is éppen annyira kérdés, és éppen annyira jellemző, hogy nem tudjuk megtalálni a helyes arányt. Sokszor azt hisszük, hogy minden a mi erőfeszítésünktől függ. Máskor meg olyan dolgokra legyintünk, amikért hálát kellene adnunk. Nevezhetném megmosolyogtatónak, azokat az idézeteket, ahol Luther arról beszél, hogy hogyan enyhül meg az időjárás? Ezt a kérdéskört mi teljesen a tudomány asztalára helyeztük, aki ismeri nagyjából a termodinamikát, az úgy van vele, hogy megvan ennek a maga természetes rendje, de akkor is Isten fenntartó, megtartó, megújító erejét kell látnunk. "Amit nem elég hinnünk, de meg is kell értenünk, hogy egyedül Isten szava olvasztja el a havat, a deret és a jeget, és űzi el a telet. Igen, éppen amikor a legkeményebb a fagy, a legmélyebb a hó, és a legvastagabb a jég, akkor szünteti meg ezeket, töri meg az időjárást, és olvasztja fel őket erővel. Találd ki, hogyan történik mindez? Honnan jön?" Ha Istent mindig csak arra a területre száműzzük, amit a tudomány még nem derített föl, akkor azt vesszük észre, hogy egyre inkább kiszorul az életünkből. Fontos lenne, hogy meglássuk a megmagyarázható, jól ismert dolgokban is Isten szeretetteljes jelenlétét.
Fekete Ágnes: Ezt fő oknak is szoktuk mondani, amit Luther olyan ízesen, szépen ír le. Ki fordította a zsoltármagyarázatot?
Festina Lente István: Szaszákné Sebők Viola fordította. Végülis azt mondta, hogy belevág, megpróbálja.
Fekete Ágnes: Az, hogy grafikailag ilyen igényes, az gondolom, a te munkád volt.
Festina Lente István: Valóban, az az én munkám. Hiába készítek huszonöt éve könyveket, ez mégis más volt, mert ha az ember a sajátját csinálja, az valami különleges. Egyensúlyoztam egy tradicionális megjelenés meg egy modern elrendezés között. Az arányérzékre kellett figyelnem, hogy megmaradjak egy visszafogott stílusnál.
Fekete Ágnes: Ki vannak emelve Luther idézetek.
Festina Lente István: Az eredetiben is így van, és felvezető címként funkcionálnak. Aki csak kézbe kapta eddig és elolvasta, mindenki azt mondta, hogy el sem tudta volna képzelni, hogy ennyire korszerű, a mai emberhez szóló lehet ez az írás. Egy ilyen írásból látszik az, hogy miért Luther lett, akihez a reformáció kötődik, mert átütő erejű és hiteles volt. Úgy készült ez a könyv, hogy ajándék kategória is lehessen, és remélem, az is lesz majd!

Fekete Ágnes: Egy másik kötettel kapcsolatban is beszélgettem, Urbán Gyulával, akit többnyire gyerekkönyveiről ismerünk, például a Minden egér szereti a sajtot címűről. Most egy verses kötete jelent meg, amelyben számos istenes vers is megtalálható. Egészen különös dolgokat tudhatunk meg most majd arról, milyen hihetetlen közel áll a hit és a vers. Urbán Gyula először egyik versét, egy mai imádságos verset mond el.

Urbán Gyula


Urbán Gyula: Korunk gyermekeinek imája
Édes Jézus jöjj el, jöjj el!
Ne gondolj most rozsdás szöggel,
Ne gondolj most Heródessel,
Oldaladon nyíló sebbel.
Hoztunk hűtött báránybordát,
Computer-rajzolta rózsát,
Konzervlecsót, tartós tejet,
Szélesvásznú Karib eget.
Hoztunk neked Donald kacsát,
Pettyes pedigréjű kutyát,
Színes tévét, hifitornyot,
Vaníliaízű csontot.
Hoztunk dollárt bankkurzuson,
S Mercedest, ne utazz buszon.
Hoztunk kötvényt, hoztunk zsetont,
Rózsaszínű gumibetont.
Hoztunk telket, hatszáz ölet,
Adómentes örömöket.
Hoztunk tubusos ragasztót,
Nyíló szegény-gazdag ollót.
Édes Jézus jöjj el, jöjj el,
Ne gondolj most a jövővel!
Égi Atyád jó, vigyáz rád.
Néki nyújtjuk be a számlát.

Fekete Ágnes: Ma sokan a vers haláláról beszélnek, de mit jelent a vers?
Urbán Gyula: Nem igaz, hogy a vers halott lenne. Az embernek meg kell tanulni úgy élni, hogy valami legyen az élete közepén. Mi lehetne? Maga az Úristen és a vers, ami legközelebb áll hozzánk. Az Istenhez verseket írunk, és úgy dicsőítjük, úgy mutatjuk ki a tiszteletünket.
Fekete Ágnes: Istent dicsérni eleve csak valami szép és tömör formában lehet?
Urbán Gyula: Így van! A forma nagyon fontos. Nem lehet csak úgy összevissza, hanem meg kell tisztelni az Urat, ahogyan a zsoltárosok megtisztelték. Vers nélkül nincs értelme az ember életének. A keresztnek is van egy horizontális része, amely a kairosz, az itteni életünk, amellyel nem visszaélnünk kell, hanem szeretettel elfogadni, megbecsülni ezt a nagy kalandot. Mert ilyen kaland nem vár ránk több. A halálunk után már nincs kaland. A kereszt másik része pedig ezen belül van egy fölfelé mutató, vertikális vonal. Ennek a vonalnak a mentén lehet eljutni időnként, bizonyos megérzések segítségével, addig a határig, ami titkos már.
Fekete Ágnes: A vers tulajdonképpen egy ilyen keresztmetszet?
Urbán Gyula: Pontosan. A vers tárgyakból, élőlényekből, mindenféle háromdimenziós lényből, bármiből kiindulhat, de ami verssé teszi az ez a spirál, ami fölfele megy. Ezt a spirált kell megtalálni, és akkor lesz vers. Meg is látszik az embereken, ha nem szeretik a verseket, ha nincs meg bennük ez az irányultság.
Fekete Ágnes: Talán azért lehet ez, mert amikor az embernek valami fáj, nem mer benne lenni, hanem azonnal kimenekül. Az egész társadalom erről szól, hogy mindig menekülj ki abból, ami van.
Urbán Gyula: Igen. Mindig ki kell lépni. Nincs mese, ez a kilépések társadalma. Csak nagy kérdés, hogy ha kilépnek, hová lépnek be? Szeretnek jótékonykodni a világgal és néha eljutnak odáig, hogy ki kellene irtani a fél világot, hogy jó legyen a világnak. Ez valami szörnyű! Egyre inkább belebonyolódnak, hogy neki hatalma van hozzá, a másiknak meg nincs. Senki nem tudja megoldani ezt a nagy ellentmondást, de az Úristen segít ebben nekem. Most Mózessel foglalkozom, ahogyan elhívja az Isten. Mennyire reális a Biblia, ahogy ég a száraz csipkebokor, és egy darabig áll Mózes, s nézi, mikor fog kialudni? És nem alszik ki. Akkor odamegy, és megtud valamit. Később fölmegy a Sinai hegyre, ahol sokáig időzik, majd visszamegy a kőtáblákkal, és ezen gondolkodik: Most mit csináljak? Hát, ezek megesznek engem. Mindegy! Gyerünk, álljunk neki! És megcsinálja, hűségesen véghezviszi, még akkor is, ha nem mehet be az Ígéret földjére. Ez valami fantasztikus! Ezek mind olyan nagy történetek, amelyek segítenek élni az embernek.
Fekete Ágnes: Akkor gyakorlatilag a mai korszak tipikus tünete, hogy nem szeretik az emberek a verset, nem a versről, hanem a világról szól?
Urbán Gyula: Abszolút. Az eldobható, értéktelen dolgokról szól ez a mai világ. Mindenre vonatkozik ez. A vers egy olyan szubtilis valami, hogy azt nem lehet eldobni, az életem részévé válik, azt el kell olvasni, és ha elolvastam, akkor már nem tudom eldobni, mert átmos engem.

Fekete Ágnes: Most pedig Ónodra látogatunk el Tarnóczi László segítségével. Nagy megemlékezés volt ott június 17-én, egy faragott emléktáblát is avattak a reformáció tiszteletére, melyen az eddig ott szolgált lelkészek névsora van feltüntetve.

Ónod


Tarnóczi László: Ónod református jubileumi ünnepségére meghívást kaptak az egykor itt szolgálatot teljesített lelkészek leszármazottai is.
Boros Zoltánné, Dabóczi Anna: Akkor születtem, amikor édesapámék Ónodra költöztek. Édesapám hét évig volt itt lelkész. Az általános iskolát itt kezdtem, és most örömmel jöttem vissza. Köszönöm, hogy itt lehettem.
Tarnóczi László: Mit jelentett Borsodban és Gömörben a generációról generációra való reformáció?
Szőnyi Tamás (esperes): Ezen a vidéken református gyülekezetek szerveződtek már az 1540-es évektől kezdve.
Tarnóczi László: Ónod különleges, hiszen Ónodnak mindig is volt lelkésze.
Szőnyi Tamás: Lorántffy Zsuzsanna itt született. A Lorántffyak és a Rákócziak meghatározó történelmi tevékenysége a magyarság és a református egyház életében jelentős, ezért itt ez a település, és benne a református egyházközség folyamatos bizonyságtétellel volt minden időben Isten Igéjéről.
Tarnóczi László: Itt a hit református egyházközösségeket, településeket, nemzetet éltetett.
Szőnyi Tamás: Így van! Sok esetben itt voltak az államalkotó erők, de ugyanakkor szinte minden közigazgatás megszűnt. Az állami és az egyházi közigazgatást gyakorlatilag a református egyházközségek gyakorolták, ugyanis a falu prédikátora mellett a kurátor, sok esetben a bíró volt. Bábát például az egyház fogadott, mert arra szükség volt, hogy egészséges legyen a nép, a következő nemzedék. A nemzedékről nemzedékre való gondoskodás nemcsak az igehirdetésben, hanem az élet konkrét továbbadásában és megóvásában is megnyilvánult.
Tarnóczi László: Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten lehetnek vagy húsz-harmincan az ónodi református templomban, de erre az ünnepségre annyian érkeztek, hogy szinte be sem férnek ebbe a szép nagy templomba. Kiket hívott meg erre az ünnepségre?
Victor Anna (lelkipásztor): Nem egyedül hívtam össze az embereket, és nem is csak a gyülekezet, hanem a Honismereti Egyesület és a Polgármesteri Hivatal, illetve az Önkormányzat. Minden nagy évfordulót együtt szervezünk. Most emlékezünk az ónodi országgyűlés háromszázadik évfordulójára is, tehát itt van az egész falu közössége és sok meghívott vendég is van. Illetve a gyülekezet próbálta megkeresni azokat az elszármazottakat, akik az 1920-as évektől elköltöztek. Akit tudtunk, levélben szólítottunk meg, és hívtuk őket, mert szívesen látjuk őket és találkozunk velük.
Tarnóczi László: Ha már kerek évfordulókat említettünk, akkor Ön harminc éve teljesít lelkészi szolgálatot, és a gyülekezet az Ónodért Közéleti szolgálat Lorántffy Zsuzsannáról elnevezett díját adományozta önnek. Úgy láttam, hogy ez meglepetés volt.
Victor Anna: Tudni tudtam róla már két napja. Az volt a meglepetés, és attól jöttem zavarba, hogy rögtön oda kellett állnom. Ötödéves diákként kérdezték meg tőlem az érettségi találkozón, hogy hogyan képzelem el a szolgálatomat? Akkor azt mondtam, hogy az utca embere elé szeretném élni Krisztust. Tehát nem feltétlen a szószéken, mert kevesen jönnek be a templomba, hanem kint az emberek között szeretném hirdetni Krisztust. Lehet, hogy ezt vették észre itt a településen, hogy ott vagyok közöttük.
Tarnóczi László: Ezen gondolat megtestesítője az a játszótér is, amely a templomkertben található?
Victor Anna: Ha azt szeretnénk, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, akkor nekik megfelelő területet kell biztosítani a számukra. Gyerekprogramokat is szervezünk. Kezdetben még táborokat szerveztünk, de az anyagi nehézségek miatt a szülők már nem tudták kifizetni ezeket, így lett a napközis tábor. Reggel jönnek, délután mennek haza a gyerekek. Programot kapnak, legfőképpen lelki programot. Bibliai történeteket tanítunk nekik, éneklünk, vetélkedünk, természetesen rengeteg játék is van, ezért vannak a játszóeszközök is. Népi játékokat is készítettünk a számukra.

Hírek
A Keresztényüldözés Áldozatainak Emléknapja alkalmából megemlékezést tartanak június 30-án, pénteken 18 órakor Kerepesen, a Szabó Magda Iskolai és Városi Könyvtárban.

A második Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvér Találkozót rendezik meg június 29. és július 2. között Miskolcon, a Diósgyőri református gyülekezetben.

A Kárpát-medencei Református Általános Iskolák IV. Találkozóját tartják június 29. és július 1. között a Pécsi Református Kollégiumban.

Civil Konferenciát rendeznek, amely magában foglalja a családi napot és a szemléletformáló foglalkozást is június 30-án, pénteken 16 órától Debrecenben, a Dorcas Campingben.

Hálaadó istentiszteletet tartanak az újjáépített I. világháborús hősi emlékmű átadása alkalmából július 2-án, vasárnap 10 órakor Kocson, a református templomban, Jákob János tábori püspök igehirdetésével.

A Nyugat-Michigani Presbiteriánus Főiskola Vocal Lyrica kórusa ad jótékonysági hangversenyt a Majosházán épülő Hospice Ház javára július 4-én, kedden 18 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri református templomban.

A Magyar Állami Operaház művészei adnak hangversenyt július 2-án, vasárnap 17 órakor Pestújhelyen, a Szárai Mihály tér 3. szám alatti református templomban.

A Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus XVI. Református Énekek hangversenyét július elsején szombaton 19 óra 30 perctől tartják Budapesten, a Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A Sukorói Zenei Nyár első hangversenyén Pintér Dávid hegedűművész és Váray Rita zongoraművész estjét tartják július elsején, szombaton 19 órakor Sukorón, a református templomban.

Fekete Ágnes áhítata:

Fatörzs (KJ)


"Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek..." Máté 26,41

Kevés olyan dolog van, amivel annyira visszaélnénk, mint az imádsággal. Talán ezért is mondja Jézus, hogy először vigyázzunk, és aztán imádkozzunk. Vigyázni, azt jelenti, hogy a szemet nyitva tartani. Látni, késznek lenni arra, hogy valamit megértsünk. Figyelni, szemlélni valamit. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos távolságból és bizonyos nézőpontból, kicsit kívülről kell magamat nézni ahhoz, hogy imádkozhassak. Ezzel szemben mi legtöbbször az indulataink, hirtelen érzéseink vezérlete alatt kezdünk el imádkozni. Egy közösség például úgy dönt, hogy nincs szüksége valakire. Miután meghozta ezt a döntést, szembesül a következményekkel, és elkezd imádkozni. Itt valami nem stimmel. Az imádkozás a vigyázással kezdődik. Az imádkozás úgy kezdődik, hogy tekintetemet ráfüggesztem Istenre.
A Bibliában nem is egyszer előfordul az a felkiáltás: Segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg. (Péld 1,23; Jer 11,11) Nem mindig van meg azonnal a helye az imádságnak. Lehet, hogy életünknek van olyan időszaka, amikor a vigyázás pillanatai jöttek el. Mert rendezetlenségeinkből először a rendeződés felé kell elindulnunk. Először át kell adnunk a vezetést Istennek. Először fel kell ismernünk, hogy rossz válaszokat adunk Isten szeretetére. Először el kell engednünk saját válaszainkat.
Az imádságban van egy bizonyos hierarchia. Először jó irányba kell állnunk. Először ki kell várnunk Istent. És ha ez nem sikerült, akkor először talán zsákruhába kell öltöznünk, hamut szórnunk a fejünkre, elnémulni, és majd azután megmutatja Isten a maga útját. Nem véletlenül szerepelnek ezek a jelképes cselekedetek például Ninive megtérésekor. De az csak a mai fogyasztói gondolkodásunkban van úgy, hogy: Gondod van? Mi azonnal megoldjuk. Gyere be, fizesd ki, vedd be, és kész! De Istennél az első lépés a vak tapogatózása. Az első lépés a megfigyelés. Mi történt? Ki vagyok? Hol vagyok? Mit tettem? És mindezt nem önváddal kell megvizsgálnunk, nem morális kényszerben, hanem Isten szabad szeretetében! Azzal a Lélekkel, hogy még nyelvemen sincs a szó, Isten egészen érti azt!
Nagyon sok prédikációban azt hallom, miszerint az imádság egyfajta sablon szerint megy. Először hálát kell adni, először fel kell sorolni Isten tetteit, aztán szabad kérni, és végül dicsőítjük Istent. Az ima nem lehet séma. Inkább az történik, ha megtörténik, hogy Isten beszélgetésében részt vehetünk. Ha úgy imádkozunk, mint egy gép, akkor azt gondoljuk, hogy nekünk járnak a dolgok. Jár a jó idő, jár az áldás, és az egész életünket alapvetően megoldjuk, persze hozzátesszük - Isten segítségével. Ez a gondolkodás elválaszt, kirekeszt, magányossá tesz. Pontosan úgy, ahogyan sok ember magányosan, zajban él, és nem hall semmit Isten dolgaiból.
De lehetséges az, hogy leboruljunk Isten előtt, hogy először is vigyázzunk, először is csak legyünk előtte. Először meglássuk a Magvetőt, és majd utána foglalkozzunk a magokkal. Istent és az ember tettét nem szabad összekevernünk, mert ez az imádsággal való visszaélés. Csak az tud imádkozni, aki először is külön tudja látni Isten hatalmát, és külön a saját történetét, azaz megtalálja azt a távolságot, ahonnan képes önmagára rálátni. Az említett Luther Márton zsoltármagyarázatában olvassuk: "Isten bizonyára tudna gabonát és termést adni a földeden. De nem akarja ezt megtenni. És azt sem akarja, hogy a földed termést adjon, hanem neked kell szántanod és vetned, majd áldást mondanod... Isten minden jóval megajándékoz, de neked kell az eke szarvát megfognod!" (147. zsoltár magyarázata 22. o.) Ezt a lelkületet adja meg Isten! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva