Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. augusztus 2.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az elmúlt hétvégén véget ért a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó. Ezen a nagyszabású rendezvényen sokezer fiatal vett részt. Debrecenben volt a találkozó, abban a városban, amelyet kálvinista Rómának is szoktak nevezni, és nem véletlenül. A reformáció ötszázadik évfordulójára itt emlékezhettek a legméltóbban. Hangképes összeállításunkban először Mike Pált, a főelőadót hallhatják, majd Sebestyén Katalint a lélekpatikáról, részletek hangoznak el Bella Violetta, győrszemerei lelkipásztor igehirdetéséből, majd Kállai Imre Debrecen-Mester utcai lelkész a férfiasság hiányáról beszél. Érdekessége volt a csillagpontos előadásoknak, hogy közben végig Káldi Károly fazekasmester készített cserépedényeket, néha újraformálva az agyagot a színpadon, ezzel jelképezve a reformációt.

Mike Pál


Mike Pál: Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük a pontos csillagpontosokat, akik már itt vannak, hangolódhatnak.
Nagyon jó a helyszín! Jó és fegyelmezett a társaság.
Isten egy csodálatos dologba engedett bele, és megmutatta, nem az a kérdés, hogy én ki vagyok, hanem, hogy Ő kicsoda, és Ő mire képes rajtunk keresztül. Most a találkozó végén, fellélegezve azt mondom, hogy megérte számomra is, hogy itt lehettem és nagyon-nagyon örülök.
Fekete Ágnes: Egyébként mivel foglalkozik?
Mike Pál: Lelkészkedem. Próbálom a lehetetlent megélni és tanulgatni.
Fekete Ágnes: Hol?
Mike Pál: Partiumban, az Érmelléki Egyházmegyében, Magyarkécen szolgálok egy kicsi gyülekezetben tizennyolc éve.
Fekete Ágnes: Magyarkécről mit lehet tudni?
Mike Pál: Magyarkécen van egy nagy lelki örökségünk, amiért nagyon hálásak vagyunk. Visky Ferenc volt a lelkésze ennek a gyülekezetnek, és 1958 pünkösdjén onnan vitték el, a börtönbe. Csodálatos dolog, hogy az a magvetés, amit ő végzett, még ötven év után is élt. Most már azt mondhatjuk, hogy nagykorúak vagyunk Kécben, mert a tizennyolcadik évünket töltöttük ott.
Fekete Ágnes: Mi volt itt a Csillagponton a téma?
Mike Pál: Természetesen a reformáció. Első nap a fiú reformációjáról beszéltünk, a másodikon az otthon reformációjáról. Akkor néztük meg igazán egyháztörténeti vonatkozásban is, hogy mit jelentett a reformáció? Milyen az a biztonságos közeg és milyen az az egyház, amely a mai fiatalokat is megszólíthatja, befogadhatja? Ma pedig arról beszéltünk, hogy mi az, amit mi hozzátehetünk? Mi a mi személyes reformációnk? Milyen az a ruha, amelybe az Atya felöltöztet bennünket, hogy aztán azt hitelesen, láthatóan és szépen hordozzuk ebben a világban.
Az intézményességen és a formákon túl a legfontosabb mindig az ember a maga valóságában, nem feltétlenül az igényeivel, hanem a szükségeivel, és az Atya az, aki kimegy a kapuba, aki elhagyja a házat, és beöleli a fiút a házba. Azt hiszem, nekünk, nagyobb testvéreknek, akik már bent vagyunk, és a fiatalokat be akarjuk vonni, az is a feladatunk, hogy kilépjünk a keretek közül. A látható egyházban hitben élünk, vagyis látjuk a láthatatlant. Nem mindig azt a láthatót látjuk meg, ami sokszor fojtogat és megemészt és megnehezíti az életünket, hanem látjuk, hogy ott van a láthatóban az Isten munkája, és formálja a láthatatlan egyházat. Az egyház az emberi oldalán egy romlott valóság, mert mindannyian sérültek, romlottak, korlátoltak vagyunk. A tékozló fiú története, valójában az elveszett fiak története, mert mind a ketten elveszettek, ha nem az Atya örömében vannak.
Fekete Ágnes: A fiatalok között nagyon sok egyházellenesség van. Azt látom, ezeket a kereteket nem nagyon szeretik. Tudott ez egy kicsit oldódni itt?
Mike Pál: Igen. Igyekeztünk kibontani. Az is elhangzott, hogy amikor az Atya hazavárja a fiát, akkor nem a házat teszi rendbe. Nem az a lényeg, hogy milyenre festjük a falat, hogy mivel rendezzük be a szobát, hanem hogy mibe öltöztetjük a fiút. Le kell venni a mocskosat, fel kell venni a tiszta új ruhát, és aztán majd a fiú a maga ízlése szerint berendezi a házat. A lényeg az, hogy őt magát az atya, az ő szeretetével átalakítja, átformálja. Kialakul az egyházban a szégyen kultúrája. A szégyen kultúrája az, hogy szégyellnem kell magam a korlátozottságaim, a bűneim, a nyomorúságaim miatt. Itt fogalmi zavarban vagyunk, azt hiszem, hogy az egyházban a bűnbánat kultúráját kell kialakítani. De a bűnbánat kultúrája és a szégyen kultúrája között mérhetetlenül nagy a különbség, mert a szégyen arról beszél, hogy igen, romlott vagyok, és ebből nincs lehetőségem kitörni, mert nincs bocsánat. A bűnbánat kultúrája viszont az, hogy tudom, hogy van bocsánat, van reformáció. Tudom, hogy van helyreállítás.
Fekete Ágnes: Jézus szemével látok erre rá, és nem a magam szemével?
Mike Pál: Így van! Az egyházi, közösségi megújulás a személyes megújulással kezdődik el. Nem evolúcióra van szükség, mert az evolúció azt feltételezi, hogy valami eredetileg nem volt tökéletes, és haladnunk kell a tökéletesség felé. Nem revolúcióra van szükségünk, forradalomra, ami azt feltételezi, hogy ami volt az nem volt jó, tehát el kell söpörni, és újat teremteni helyette. Reformációra van szükség, amely azt jelenti, hogy eredetileg megvolt és megvan a terv, oda kell visszanyúlni. A deformálódott ember letörölte magáról az Isten ölelését, szakított a fáról, szakított az Istennel. Isten azonban úgy engedi ki az Édenből, hogy állatbőr ruhákat ad reá, amely már jelzi a számára azt, hogy valaki másnak az áldozata kell ahhoz, hogy neked életed lehessen. Innen indul el a reformáció.

Sebestyén Katalin


Sebestyén Katalin: A Lélekpatika egy mesés keretbe illeszkedő önismereti beszélgetés, ahol jelképesen gyógyírt adunk lelki bajokra. Aki betér ide, találkozik Lázár Ervin Csodapatika című meséjével, amelyben egy patikus mindenféle bajon segít, de mindenki csak saját magának kérhet gyógyírt. Itt meghívjuk az embereket, hogy olvassák el ezt a mesét, és gondolkodjanak el azon, hogy valójában nekik mire van szükségük a jelen élethelyzetükben, és mik az akadályai annak, hogy ezt a vágyukat meg tudják élni. Ebben egy patikussegéd segít a patika előterében, és utána, amikor az emberek belépnek a patikába, ott megtalálják a patikust, aki elbeszélget velük, és gyógyírt ír fel, valóban receptre. Ezeket a gyógyírokat most cukorkák jelenítik meg, amelyeket egy bájos polcra tettünk ki kisüvegekben. Van cukorkánk bizalomhiányra, házsártosságra, eltévelyedésre, hazatalálásra. A patikus arról beszélget az emberekkel, hogy mire is vágynának most a jelen élethelyzetükben, és együtt keressük a továbblépés lehetőségét. Persze mindez egy játékos keretben történik. Ez a játék külön hozzá is segít, hogy tudjanak őszintén beszélni, de jólesik nekik a figyelem, vagy akár az is, hogy a saját élethelyzetükben nem tehetetlenek, hanem lehetőség a továbblépésre. Megoldást is lehet találni a problémára, de sokszor nem is a megoldás segít, hanem az, hogyha átélheti valaki, hogy nem tehetetlen, hisz vannak erőforrásai, hogy nem azonos a problémájával, hanem most van egy helyzet, amelyben fejlődhet, tanulhat, megláthatja az Isten jelenlétét és a belső erőforrásait. Sokszor nem is a megoldás a fontos, hanem az, hogy megélje az ember ezt az útonlevést, amelyben formálódik, és már nem az a lényeg, hogy a végére érjen valaminek, hanem, hogy megélje, amiben jelenleg van. Folyamatosan voltak itt emberek. Úgy tűnik, nagyon vágynak a fiatalok arra, hogy rálássanak önmagukra az Isten jelenlétében, és ne csak a szokásos válaszokat kapják, hogy mit kell csinálni. Itt nem tanácsokat kapnak, hanem csak segítünk, hogy úgy tekintsenek magukra, mint ahogyan az Isten tekint rájuk: szeretettel. Nagyon megerősítő a fiatalok számára, hogy átélhetik azt, hogy lehetnek bajaik, és az rendben van, és Isten szereti őket így is, ahogyan vannak a problémájukban, de megmutatja a továbblépés lehetőségét is. Hiába van hétmilliárd ember a földön, mégis mindenkinek megvan a feladata, amire el van hívva, és ha ezt sikerül betölteni, az számomra egy csoda. Ezzel a hittel vagyok itt, hogy láthatom, ahogyan az Úristen kibontja benne az életet. Végtelenül meghat, hogy szemlélhetem azt, hogy Istentől semmilyen történet nem idegen. Valósággá válik abban a pár percben, amikor valakit kísérhetek, hogy ott valóban olyanná lett mindenkinek, amilyen ő, és hogy abban az életállapotban, abban a történetben közel tud jönni hozzá. Isten számára nincsen akadály, Ő ki tud billenteni mindenkit abból, hogy maga körül forogjon.

Bella Violetta és Káldi Károly


Bella Violetta: Nagyon sok szeretettel köszöntöm mindenkit a 2017-es Csillagpont úrvacsorás záróistentiszteletén.
Isten alkot. Ő egy személy, aki munkálkodik, és nem is akárhogyan. Mert az, amit szeretettel formál a kezével, az hasznos, egyedi és gyönyörű. Még ha jön is valami, ami elrontja a tervét, akkor sem mond le csak úgy az alkotásról, hanem elölről kezdi és újragyúrja. Nem vágja a sarokba, hanem újraalakítja, újraformálja, azaz reformálja. A bűneset utáni elromlott emberi életet így gyúrta újra, így reformálta Jézus Krisztus áldozatával, az Ő váltsága által. A te életedben pedig, lehet, hogy ezt a Csillagpontot használta reformációképpen. Mikor éppen nem ennyire kézzelfogható előtted Isten munkája, mint itt a Csillagponton, mint itt Károly keze alatt, az Úristen akkor is munkálkodik, és akkor is rajtad tartja a kezét. Ezért, amikor elcsüggednél, vagy csak nosztalgiázol, hogy itt a fiatalos istentiszteleti közegben mennyire jó volt, de most mennyire nem jó az állapotom, az Isten munkája akkor is folyik, Ő akkor is munkában van. Az emberi történelem ugyanúgy az Ő kezében van, meg az a nagytestvér is, aki talán nem örül neked vagy veled, ő is Isten kezében van, és őt is formálja. Mekkora reménység ez nekünk! Jézus Krisztus azért imádkozik, hogy meg tudj maradni az Istennel való közösségben. Nem véletlen az, amit kiformált, amit alakított benned az Isten. Te már látod, hogy mik jönnek ki a fazekas keze alól, add tovább a hírét. Az agyag néha elhiszi azt is, hogy ő alakítja az egész világot. Biztos hallotok ilyet: "csak állj hozzá pozitívabban, vonzd be a pozitív dolgokat, majd akkor megváltozik körülötted a világ!" Sőt, ahogy Jeremiás kora úgy gondolta, hogy az agyag leszavazhatja a fazekast, sokszor még erre is vetemedünk, hogy mi magunknak gyúrunk egy fazekast. Köszönjük szépen, nem kérünk előre megalkotott válaszokat. Kegyelemből tartja rajtad Isten a kezét. Ha ránéztek itt a fazekas termékeire, ez alapján meg tudjátok talán ítélni a fazekast, hogy akart-e vele törődni a műveivel úgy igazán, vagy hagyta kacskán. Magáért beszél az, ami itt született, amit láttok, amit végignéztetek. Költői kérdés az, hogy vajon jól dolgozott-e itt Károly? Ugyanígy költői kérdés az, hogy vajon az Úristen műhelye hogyan működik? Ezek a darabok beszélnek arról nektek, hogy milyen fazekas van itt a színpadon, ahogy az Isten munkája beszél nektek arról, hogy milyen az Isten, milyen módon választotta ki Isten az Ő népét? Sok minden sürgetőbb, sok minden láthatóbb és sok minden hangosabb és erőszakosabb az életedben, nem mindegy, tudod-e, hogy Ő áll ott a színfalak mögött. Nem mindegy, tudod-e, hogy rajtad ott van a keze. Vidd magaddal a formálódás-tudatosságot, tudd, hogy az Isten veled van, és Jézus pedig érted könyörög, hogy meg is maradj ebben a közösségben.

Kinek köszönjük meg? Mindenkinek, koordinátornak, püspöknek, a szinte névtelen önkéntesnek, az olyan imádkozónak, akikről nem is tudunk. De elsősorban Istennek tartozunk köszönettel, mert meghívott munkatársai lehetünk, olyan emberek, akik sokkal nagyobb ügyet szolgálhatunk. Erről szólt az egész hét: Isten meghív.

Kállai Imre (a Debrecen-Mester utcai református gyülekezet lelkipásztora): A férfi nem fog automatikusan kialakulni, férfivá, válni kell. Sajnos, a huszonegyedik században olyan folyamatok vannak, amelyek sok tekintetben megnehezítik a férfivá válást. A Biblia már nagyon sokféle kiadásban, nagyon sokféle fordításban jelen van, de egyszer valaki azt mondta, hogy a Biblia te vagy, az a hívő ember, akinek az életében nagyon sokan olvasnak. A férfivá válás egyik pontja az, hogy fiúk férfiakkal találkoznak és férfiaktól kérnek tanácsot. Ez nagyon sokszor nem tud megvalósulni a családokban. Egy felmérés szerint egy férfi hetente átlagosan harminc percet beszélget a fiával, viszont a tévé, tablet, telefon, számítógép képernyője előtt hetente negyvenöt órát tölt. Tehát, hogy nincs találkozás, nem beszélgetnek egymással. Sokszor az a probléma, hogy a férfiak nincsenek a helyükön a családban. Azt is látjuk, hogy fizikailag sincsenek a helyükön, mert rengeteg a felbomlott család. A fiúk inkább az édesanyával élnek együtt, és így nagyon nehéz férfivá válni, hogy nincs egy minta, nincsenek az édesapával, egy férfival szerzett élmények. Letagadhatatlan gátakat, nehézségeket okoz ez a férfivá válás folyamatában. Azt várja el sokszor a társadalom, és a nők is önmaguktól, hogy ők is ugyanúgy éljenek, mint a férfiak. Az pedig nagyon nehéz egy nőnek, hogy a háztartást vezesse, dolgozzon, gyereket szüljön és neveljen, míg a férfi dolgozik, és nem foglalkozik ilyenekkel, mondván, hogy "a te gyereked, te vagy az anyja, ezért a te dolgod." Szerintem ez sokkal nagyobb probléma a nőknek.
Fekete Zsuzsa: Mi nők mit tehetünk azért, hogy segítsük a férfiak férfivá válását?
Kállai Imre: Ha valakinek például fiúgyereke van, és az a sajnálatos helyzet állt elő, hogy elváltak, vagy nincs együtt a család, fontos szem előtt tartani azt, hogy hogyan nyilvánulunk meg a férfiakról a gyermekünk előtt. Mert sokszor, a fiú azt a feszültséget érzi, hogy az édesanyja őt szereti, de a férfiakat gyűlöli, merthogy az apja tönkretette az életét. A fiúk pedig gyakran azt a következtetést vonják le, hogy ők az akadályai az édesanyjuk karrierjének. Az anyák ugyan nem is gondolnak erre, de a gyerekek érzik, hogy ha minden férfi rossz, akkor ők is csak azok lehetnek, hisz ők is férfiak lesznek. Egy kolléganőm mondta egyszer, miután egy félórán keresztül szidta a férfiakat a jelenlétemben, hogy vigyázzunk, mit mondunk, mert mi is fiúkat nevelünk. Valóban vigyázni kell, hogy hogyan beszélünk a gyermekeink előtt! Kell férfitársaság egy fiúnak, aki akár egy nagyapa is lehet, akár egy olyan mentor, aki tudja segíteni, vagy egy olyan barát, aki valamilyen szinten apaként tud a fiú mellett állni, aki segíthet, hogy férfivá tudjon válni. Az én korosztályom a mai világban nem szeret igát hordozni, inkább ül a videojáték előtt, vagy a saját testével van elfoglalva, vagy esetleg az autókkal. Nehéz neki a gyermekvállalás, a családfenntartás, vagy akár a felelősségteljesen végzett munka. Nagyon nagy probléma most a videojáték- és a pornográfiafüggőség, ami a férfiak gondolkodását, gondolkodásmódját, karakterét nagyon meg tudja lovagolni és kihasználni. Nyilván ezek más szempontból is hátráltatják a férfiakat, mert a sok számítógépezés, elhízást okoz, az elhízás a tesztoszteron szint csökkenését, tehát nagyon sokféle folyamat van emögött. Sokszor a nők valóban rátermettebbek bizonyos tekintetben, és sokszor kitartóbbak. Azt látjuk, hogy már az egyetemeken is női túlsúly van. A lányok kitartóbbak, jobban tanulnak, jobban eljutnak az egyetemre. Egyre kevesebben vannak a fiúk az orvosképzésben, és a lelkészképzésben is. Nem jó egyrészt ezzel szembesülni, másrészt nem részesedni sikerélményben. Ez rossz mindenkinek. A férfiaknak végképp. Egy virtuális világban megélik ezt a sikert. Rengeteg olyan játék van, amely arra épül, hogy a virtuális világban fejlesszék a karakterüket, így van egy fejlett karakter a virtuális világban és egy fejletlen a való világban. A Bibliában, meg a világtörténelemben is mindig úgy volt, hogy ha nem voltak a férfiak a helyükön, akkor jöttek a nők. Debóra és Bárák történetére gondolok, Bárák nem volt elég bátor és Isten megmutatta, hogy a győzelmet egy nő kezébe adja. Sajnos olyan folyamatok vannak, hogy a nők odaállnak, hogyha kell, és a férfiak nem állnak oda.

Hírek:
Debrecen, a reformáció városa, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelki és szellemi központja képviseli a Magyarországi Református Egyházat a Wittenbergi Reformáció Világkiállításon augusztus 2. és 7. között a Luther Kertben.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség 15. Országos Presbiteri Konferenciáját rendezi meg augusztus 18. és 20. között Pápán, a Református Teológiai Akadémia dísztermében. A jelentkezéseket augusztus 10-ig várják. (szovetseg@presbiter.hu)

ReStart címmel rendezi meg a Református Fiatalok Szövetsége nyári táborát augusztus 7. és 13. között Balatonszárszón, a Soli Deo Gloria Családi Hotel és Konferencia-központban.

Folytatódik a Szentírás vándorútja a Tiszántúlon, amikor a míves kötésű Bibliát gyülekezetről gyülekezetre viszik tovább és olvassák közösen. Augusztus 3-án, azaz holnap a nyírbogdányiak adják át a Nyírturai közösségnek, majd a héten továbbviszik Nyírpazony, Kótaj, Kemecse, Vasmegyer Tiszarád és Nagyhalász gyülekezeteibe.

Családi Napot és Szemléletformáló foglalkozást tartanak a Biblia tükrében augusztus 6-án, vasárnap 10 órától Debrecenben, a Dorcas Campingben.

A Dunamelléki Református Kántorképző tanfolyam záróhangversenyét augusztus 4-én, pénteken 17 órakor tartják Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Kristófi János nagyváradi orgonaművész ad hangversenyt augusztus 6-án, vasárnap 18 órától a Debreceni Református Nagytemplomban.

Fekete Ágnes áhítata:

Cinege KJ


"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat." Máté 6,26

Amikor ezt a verset olvasom, mindig ösztönösen felnézek. A saját fiunkat láttam meg e sorok olvastán, amikor találkozott élete első katicájával. Széles mosoly az arcán, az ujján mászik a kis bogár, és én is vele ujjongok, ahogyan együtt felfedezzük a világot. Nézzétek, milyen szép, milyen egyszerű! - mondja Jézus. De most, ahogy újra elolvastam a jól ismert verset, egy izzadt embert láttam magam előtt, aki vet és arat. Ebben a rekkenő hőségben kint van a földön, és dolgozik. Figyelmemet most lefelé irányítottam. Hiszen a föld is és az ég is benne van ebben a képben. Értheti-e Jézus képét az, aki még nem izzadt bele soha a munkába? Láthatunk-e valamit felfelé nézve, az ég könnyedségéből, ha nem tudjuk a dolgok súlyát? Felemelkedés, pillesúly, és nehézkedés, gravitáció. A madár ellibbenése, és a föld rögei. Felpillantás, és a tekintet súlya lefele. E két irányból áll az élet. Mintha Isten megajándékozna bennünket mindkettővel. Mintha az élet célja az lenne, hogy az első katicabogártól, a gyermeki élet erejének tapasztalásától a rögökön, a szántáson és vetésen keresztül újra megérkezzünk az ég madaraihoz, tekintetünket újra szembefordítsuk a gravitációval, és csak úgy nézzünk, mert Isten mindent rendben elvégez.
Nemrég barátaink meséltek egy görög utazásukról. Egy ottani néni volt a szállásadójuk Athén mellett. Onnan kellett egy rendezvényre bejutniuk a városba. De a buszuk eltévedt. Hiába nézték a GPS-t, egyre elképesztőbb zsákutcákba futottak bele. Minden hajuk szála az égnek állt, míg végül szinte csengő szóra érkeztek meg oda, ahova siettek. Este ezt az egész történetet részletesen elmesélték, hogy hol és miként kanyarodott a busz, majd a házi néni megkérdezte: "Jó, jó, de a tenger, az jó volt?" Azóta ez jelszavukká lett. Értem, hogy annyi baj történt, de a tenger, az jó volt? Ez a kis történet sokat elmond a mi mentalitásunkról, akik a szántásról és a vetés fáradságáról, a nehézkedésről annyi formában tudunk beszélni. De mi van fent? Hogy néz ki onnan a világ? Mintha azért engedne minket Isten nagy nehézségekbe, hogy ezt a kérdést fel tudjuk tenni: Jó, jó, de milyen volt a tenger? És kell a busz eltévedése ahhoz, hogy ez a kérdés igazán erős legyen, hogy jelentése súlyt kapjon!
Mert a dolgoknak súlya van. Ez nem azt jelenti elsősorban, hogy valamibe bele kell gebedni, hanem azt, hogy értékes. Kinek a legbeszédesebb a madár szabadsága? A szántó-vető embernek. Mennyi mélységbe, micsoda útvesztőkbe kerülünk az életben! Mennyi mocsok tud ránk zuhanni, hogy még gyorsítsa a gravitáció amúgy is vészes erejét. Ólomsúlyok nehezednek néha a szívünkre. De Isten felemeli tekintetünket: Nézzétek, most már újra a régi gyermeki szemmel figyeljétek meg a pille lényeket! Egy pillanat alatt elröppennek, és nem ragadnak bele semmibe! A tenger felől nézve jó a helyzetünk. Bárcsak megtalálnánk a magunk életében ezt a nézőpontot!
Nagyon sokat gondolkodom azon, miért kerülünk az életünk során annyi bajba? Miért, hogy jó akarattal szárnyalni szeretnénk, mégis lezuhanunk? Azt hiszem, semminek nem lenne súlya, igazi értéke az életünkben zuhanásaink nélkül. Mégis, ezeket a pillanatokat is a tenger vagy a kis madarak felől kell szemlélnünk, mert akkor egyszerre minden értelmet nyer. "Nézzétek az ég madarait, sem nem vetnek, sem nem aratnak, de Mennyei Atyátok jól tartja őket!" Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva