Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. december 6.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Nem könnyű tükörbe nézni. Az ember nem szereti a valóságot. A legtöbbször akkor nézegetjük magunkat a fényes tükörben, amikor azon dolgozunk, hogy másként nézzünk ki, mint természetesen, azaz tupírozzuk vagy festegetjük a hajunkat, sminkeljük az arcunkat és így tovább. De mi nézni való van azon, ha torzonborzan, vagy a férfiak borostásan, csipás szemekkel felébrednek. Semmi. És mégis, az emberi életútja arról szól, hogy egyre jobban megismerjük magunkat, úgy ahogy vagyunk, ezzel együtt megismerjük Alkotónkat is. Ezzel a lelkülettel nézhetünk az egyházra is. Nagy Károly Zsolt, a Sárospataki Református Teológia tanára most abba a fába vágta a fejszéjét, hogy egy nagy Kárpát-medencei kutatás keretében megvizsgálja, kik is vagyunk mi, reformátusok? Miféle önazonosság, milyen identitás az, ha valaki református?

Nagy Károly Zsolt


Nagy Károly Zsolt: Útjára indult a kérdőív. Erdélyből már jelentkeztek olyan lelkészek, akik már töltik a kérdőíveket, de keresek még lelkészeket, presbitereket, gyülekezeti tagokat, akik hajlandók segíteni. Akik megkeresnek, azoknál szervezünk egy találkozót, ahol elmondom, hogy mi ez a kutatás: Nem kell tőle félni, mert nem arról van szó, hogy le akarunk leplezni valamit. Úgy tűnik, hogy nem nagyon odázhatók el ezek a mögénézések.
Fekete Ágnes: Az emberek között elterjedt, hogy aki Istenben hisz az "szentfazék", "csak azért megy a templomba, hogy fölvehesse az ünneplő ruháját"... Miféle ilyen társadalmi közhelyek vannak?
Nagy Károly Zsolt: Az egyik ilyen nagy közhely az úgynevezett "hívő mag" megkülönböztetése azoktól, akiket vasárnapi vagy ünnepi keresztyéneknek nevezünk. Alapvető különbségként gondoljuk el azt, hogy a hívő magba tartozók rendszeresen és naponta többször is olvasnak Bibliát, tudatosan visszanyúlnak a református hitvallásokhoz, megélik és fontosnak tartják a hitükben azt, hogy ők reformátusok, és hogy mit mond a református hitvallás egy-egy problémával kapcsolatosan, át tudják forgatni a hitüket a hétköznapok életvitelébe. Sok ilyen jellemzővel lehetne leírni ezt a csoportot, szemben a vasárnapi keresztényekkel, akik csak néha mennek el a templomba, akik a Bibliát is - egy szokásos szociológiai kategóriával élve - csak havonta egyszer vagy annál ritkábban olvassák, leginkább valamifajta megnyugvást várnak a templomtól vagy az egyháztól.
Fekete Ágnes: Ez egy elég lényeges különbség, hogy ki hogyan viszonyul a templomhoz: az egyik megnyugvást, a másik pedig aktivitást vár.
Nagy Károly Zsolt: Igen. Az előzetes kutatásokból kiderült, hogy a rendszeres bibliaolvasást fontosnak tartók is elsősorban valamifajta attitűd miatt tartják fontosnak, nem pedig egy olyan kondicionáló bibliaolvasást folytatnak, amelyben napról napra mélyítik a tudásukat és a mindennapi életünk problémamegoldásaiban válik az fontossá. Akik azt vallják magukról, hogy egyháziasak, vallásosak, azok sem ezt a kondicionáló típusú bibliaolvasást végzik, hanem inkább akkor olvassák a Bibliát, amikor "szomjúhoznak az Igére", amikor "társaságot találnak hozzá", amikor valamilyen "szükségállapot lép föl", és ezért szükségük van arra, hogy az Igéhez folyamodjanak. Azok a jellegzetességek, amivel mi a református identitás klasszikus modelljét megtanultuk leírni, a rendszerességükben megmaradnak a régiek, és hivatkoznak rájuk, de tartalmukban megváltoznak.
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag ezek az evidenciák kipotyogtak a lelkünkből?
Nagy Károly Zsolt: Ha a spirituális evidenciákról beszélünk, és a száz éve élő gyakorlatok újratanításáról, és az identitáselemek elfelejtéséről, akkor egy tipikus példa volt erre az ötszázas reformációi ünnepség nagy záróistentisztelete az Arénában, ahol két lelkésznő olvasott a Bibliából. A református lelkésznő a kinyitott Könyvből olvasott. Én valahol hátul ültem, és ott sok minden történt közben. Majdnem csak háttérzajként ment a bibliaolvasás. Amikor az evangélikus lelkésznő elkezdett felolvasni a mappából, akkor az egyik evangélikus püspök fölállt a pódiumon, majd az összes püspök követte őt. Erre némacsend lett, és a közönség is fölállt. Hasonló történt, amikor a két nagy protestáns himnusz nagyon sajátos változata hangzott el. Amikor a kilencvenedik zsoltár dallamát intonálták a művészek, akkor megintcsak kvázi háttérzajként folyt az egész, amikor az Erős vár a mi Istenünk következett, akkor fölállt az egész közönség és együtt énekelt a művészekkel. Tökéletesen egyértelmű volt, hogy minek kell történnie. A tradíciókhoz való evangélikus és református viszony különbségét is elég jól szemléltette ez. Volt a tradíciónak egyfajta élő ismerete, vagy még létező gyökere a közösségben, amely azt mondta, hogy ha Isten Igéje hangzik, akkor föl kell állni. Nálunk a Könyv ott volt, mert lelkészként mindannyian megtanuljuk, hogy a Könyvnek ott kell lennie, és a zsinatunk ki is nyilvánította, hogy nem okos eszközökről kell olvasni! Ebben van is egy fontos és jó, mély üzenet. Teljesen rendben van. Ott van a Szentírás a kezünkben, de erre valahogy reflektálni kellene viselkedéssel, a szenthez, a szent helyzethez illő magatartással, és ezekben egyre gyengébbek vagyunk. A saját tradícióinkat meg kell próbálni újra megtanítani, vagy újra kell érzékenyíteni az embereket arra, hogy mit kell csinálni akkor, amikor a Szent megszólal.
Nagyon sok területen még olyan tradíciók is élnek, amelyekről már azt gondoltuk, hogy régen kihaltak. Például a térdelve való imádkozás, vagy a családi áhítatok intézménye, a közös imádkozás, bibliaolvasás, éneklés. Ezekről azt gondoljuk, hogy ez a lelkész nélküli, túlélő közösségek alapvető rutinja, pedig egy csomó vidéken még teljesen élő dolog. Kétségtelen, hogy a válaszadók nagyon kicsi része mondta azt, hogy ők ezt még gyakorolják. És nem is feltétlenül csak Kárpátalján, amelyet a legvallásosabb, legtradicionálisabb vidéknek szoktunk gondolni, hanem más területeken is. A migráció és a tradícióvesztés problémájának összekapcsolódását már Ravasz leírta. Ravasz László azon kevés püspökök közé tartozott, aki végiglátogatta az egész egyházkerületét, amikor a püspöki székbe került. Az egyházlátogatások vége felé megfogalmazta, és szociológiailag nagyon jól leírta azt, hogy milyen ez az egész, migrációval terhelt Dunamelléki Egyházkerület. Budapest környékére, az agglomerációs övezetbe és az iparvidékekre áramlanak Tiszántúlról, Tiszáninnenről, Dunántúlról az emberek. Azonban megérkezésükkor nem találnak megfelelő közösségeket, ahol a saját tradíciójukat követni tudnák, ezért elvesztenek mindenfajta tradíciót. A tragédia az, hogy ezek szerint nem a hit, hanem a tradíció volt az, ami az egyházközségekben tartotta őket, és amikor a tradíciót elvesztik, akkor a gyülekezetek számára is elvesznek, mert nem kezdenek el más gyülekezetbe járni. Nem is kell Ravaszig sem visszamenni, ott van például Kósa László akadémikusunk, aki évekkel ezelőtt, a rendszerváltás környékén gyönyörűen leírta, hogy hogyan változik meg a református közösségek tradícióhoz való viszonya, a formákhoz való ragaszkodás a tartalmi elemek átélése nélkül, és ez mennyire szolgálja az életképességünket és a túlélésünket? Hiába van ott a Szentírás a szószéken, az úrasztalán, ha csupán ez a forma él, és az egészhez kapcsolódó tartalom hiányzik. Mit jelent az Ige ilyen típusú jelenléte az istentiszteleten? Ha nem hoz semmi tartalmat, nem késztet mozgásra, a szó legszorosabb és átvitt értelmében is, akkor teljesen mindegy, hogy ott van-e a Biblia az asztalon, vagy nincs.
Fekete Ágnes: A posztmodern egy kicsit arról is szól, hogy minden felhígul, és minden pénzzé, darabbá, protokollá válik. Ez egy nagy örvény, és ebben talán még fontosabb az, hogy mi viszont ragaszkodjunk ahhoz a világhoz, ahol ez nem így van.
Nagy Károly Zsolt: Igen, a posztmodernnek vannak a mi szempontunkból fontos jellegzetességei is. Például, hogy eklektikus, kiemel formai elemeket anélkül, hogy ezeknek a történeti elemeknek a történetiségére érzékeny lenne. Ebből egyfajta paródia lesz. Van egy nagyon jópofa épület, ahol a görög oszloprendek mintájára az oszlopok helyén hét törpe áll. Elővesz egy régi tradíciót és azt parodizálja, merthogy éppen a tartalmat veszítjük el. Erre nem tehetjük meg azt, hogy nem reflektálunk. Hermann Bausinger német társadalomkutató mondja azt, hogy párhuzamos különidejűségekben élünk és vannak a társadalomnak olyan rétegei, amelyek a posztmodernben vannak már, de vannak olyan rétegei, amelyek abszolút a modernben élnek. Ebben a helyzetben a református egyházunk egy feudális társadalmi struktúrában, a modernitás eszméihez való elképesztő ragaszkodással, és egy posztmodern szétesett állapotban él. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy erre nem reflektálunk. De ebből kisülhet valami jó. Minden társadalomkutató elmondja, hogy a keresztyénség, és általában a vallás, az egyház egy tradicionális forma, és ezeknek a tradícióknak tényszerűen közösségmegtartó szerepük és erejük van.
Fekete Ágnes: Itt mindenfajta hagyományra gondolunk?
Nagy Károly Zsolt: A probléma az, amikor elfeledkezünk arról, hogy a tradíció alapvetően arról szól, hogy van egy viszonylag hosszú időn át kipróbált tudáskorpuszunk, amely arra szolgál, hogy választ adjon, megoldást adjon a mindennapi életünk problémáira. Ezek a kipróbált és jól funkcionáló tudások válnak tradícióvá. De akkor, amikor nem tudják megoldani azokat a problémákat, amelyek megoldására létrejöttek, és megmarad a puszta tradíció, akkor eljön az idő, amikor végig kell gondolni, hogy ezeket a tradíciókat nem kellene-e megrostálni? Ez egy fájdalmas folyamat. Egy generáció még megmarad a saját tradíciójában, még az számára megtartó erő, azonban jön egy új generáció, amely új válaszokat próbál találni ugyanazokra a kérdésekre. Itt az egyházunk számára óriási kérdés, hogy ezt a kettőt integrálva tudjuk-e látni? Sok ilyen van. Például az egyházzene helyzete tipikus példája ennek. A gyülekezetek nagyrésze megrögzötten ragaszkodik a 1948-as próbaénekeskönyvhöz, és majd kijön a már többedik új énekeskönyv. De amíg az általam nagyon tisztelt és szeretett egyházzenészek nagy odaszánással és energiával szakmai kérdésekről problémáznak, addig létrejönnek kis konferenciák, ahol beszélnek az egyházzene megújításának a kérdéséről, és ebből az látszik, hogy régen túl vagyunk már azon, amire az új énekeskönyv esetleg megpróbálhatna választ adni. Tehát itt nagyon különböző tradíciókat és mozgásokat kellene megpróbálni összehangolni. Különböző státuszban, társadalmi színtereken mozgó közösségek élnek párhuzamosan egymás mellett, és ezeket kellene nekünk református egyháznak nevezni. Nagyon fontos lenne megpróbálni összeszedni a jó gyakorlatokat, és ebben azt hiszem, nagyon adósok vagyunk. Meg kell nézni, hogy mások hogyan csinálják.
Fekete Ágnes: Ugye ez a két fontos feladat van: Komolyabb felmérést kell csinálni. Lássuk, hol vagyunk, és merjünk szembenézni azzal, másrészt össze kell gyűjteni a jó gyakorlatokat?
Nagy Károly Zsolt: Igen. Azt gondolom, hogy ez az "úgyis tudjuk, hogy hogyan néz ki az egyház" - nem működik. Nekem az első nagy konfliktusom, még kezdő antropológus koromban azzal volt, hogy az egyik egyházi folyóiratunkban megjelent egy cikk a magyar református lelkiségről. A vasárnapi keresztyén és a "hívő mag" kategóriái voltak a szerzőnek. Ezeket szépen jellemezte, anélkül, hogy a sajátján kívül bármifajta empirikus tapasztalata lett volna. Viszonylag erős vita bontakozott ki kettőnk között. Nem lehet azt elvárni, hogy a valóság majd igazodik a mi modelljeinkhez, szerintem elodázhatatlan az, hogy szembenézzünk azzal, ami van.

Fekete Ágnes: Most pedig egy olyan ki községbe látogatunk el, Erdőhorvátiba, ahol több ember számára is annyira fontos a falujukhoz való ragaszkodás, és az egyházukkal való törődés, hogy mindent megtettek azért, hogy a helyi általános iskola fennmaradjon. Néhány éve működik ez a lelkes tantestület. Először az erdőhorváti lelkészt, Moheb-Ashya Katalint hallhatják, majd Sontráné dr. Bartus Franciskát, az iskola igazgatóját. Azt is hallhatjuk majd, hogyan készülnek együtt a karácsonyra.

Erdőhorváti karácsonyi műsor


Moheb-Ashya Katalin: Öt éve szolgálok az erdőhorváti gyülekezetben. A férjem az Abaúji Egyházmegyében négy gyülekezetben szolgál.
Fekete Ágnes: Akkor öt falut láttok el együtt.
Moheb-Ashya Katalin: Igen, de gyakorlatilag különválik a szolgálatunk, viszont mint család Erdőhorvátiban élünk.
Sontráné dr. Bartus Franciska: Szeptember óta vagyok az Erdőhorváti Református Általános Iskola vezetője.
Fekete Ágnes: Hol van Erdőhorváti?
Sontráné dr. Bartus Franciska: A Zemplén szívében. Tolcsvától nem messze, Sárospataktól körülbelül húsz kilométerre található benn a völgyben. A szomszéd települések Háromhuta és Komlóska, szintén nagyon szép falvak.
Fekete Ágnes: Az egy gyönyörű vidék.
Sontráné dr. Bartus Franciska: A hegy mögött élek Makkoshotykán.
Moheb-Ashya Katalin: Korábban csak a férjem volt gyülekezeti lelkipásztor, én pedig könyvtárosként dolgoztam a Sárospataki Református Teológiai Akadémián, a Tudományos Gyűjtemények Nagykönyvtárában. Az volt az első szolgálati helyem. Már a teológián kialakult, hogy könyvtárosként fogok szolgálni. Nem gondoltam, hogy gyülekezetbe kerülök, de most már látom, hogy az Úristen mindig tesz olyan lépéseket, amire mi, emberek nem is számítunk. Öröm ott lenni, de nyilván, mint minden gyülekezetben itt is vannak nehézségek. Például, megtalálni az embereket. Ez egy idősödő falu, ahol gyerekekre lenne szükség. És ebben az egyházközség fenntartásában működő iskola is nagy segítség. Nagyon szoros kapcsolat van az iskola és a gyülekezet között. Belelátunk a mindennapokba, a hét kezdetén reggeli istentiszteletek, áhítatok vannak.
Fekete Ágnes: Hogyan készültök a karácsonyra?
Moheb-Ashya Katalin: Minden évben közösen szervezzük meg a gyermekek karácsonyi műsorát a művelődési házban. A gyülekezetet és a faluközösséget is meghívjuk erre, ahol együtt imádkozunk és éneklünk.
Fekete Ágnes: Szokás még a karácsonyi kántálás?
Moheb-Ashya Katalin: A katolikus egyházon belül van egy kis közösség, akik szoktak kántálni. Előre megbeszélik azokat a helyeket, ahova elmennek. Egyszer a karácsonyi istentiszteletre is behívtuk őket, és ott tartották meg a betlehemes játékot, amely az istentisztelet részévé vált. Erdőhorvátiban olyan hatszázhúsz-hatszázharminc fő él, és közel azonos arányban vannak reformátusok, görög katolikusok és római katolikusok.
Fekete Ágnes: Hogyan alakult meg a református iskola?
Sontráné dr. Bartus Franciska: Én is csak az elmondottakból tudom, hogy három évvel ezelőtt, amikor már veszélybe kerültek a gyerekek, hogy sokan el kell utazniuk, lett egy a faluból elszármazó, nagyszerű támogatója a községnek. Az ő segítségével jött létre az egyházi fenntartású református általános iskola.
Fekete Ágnes: Mint nagyon sok faluban, ezen a vidéken is elég nagy létszámú a cigány lakosság. Hogyan valósul meg a valóságban az integráció?
Sontráné dr. Bartus Franciska: Igaziból még kialakulóban van. Jelenleg Háromhutáról, Komlóskáról, Tolcsváról is járnak ide gyerekek az iskolába a helyieken kívül, és körülbelül a gyerekek egy harmada a kisebbség. Azt mondom, hogy ez egy nagyon egészséges helyzet.
Fekete Ágnes: Ki jelentkezhet? Van valamilyen feltétel?
Sontráné dr. Bartus Franciska: Nincs feltétel. Kis létszámú osztályok vannak. Talán nincs még egy ilyen az országban: a nyolc osztályban harminchét fővel teljes szakos ellátottsággal dolgozunk. Ebben a Sárospataki Református Kollégium tanárai vannak segítségünkre. Számomra a nevelés az első, aztán mindenki annyit tanuljon meg, ami a képességének megfelel. A szokásrendszer kialakítása a legfontosabb. Az volt az első lépésem, amikor az iskolába kerültem, hogy a családokkal való kapcsolatot szorosabbra fűzzem, hogy megértsék a családok, hogy mi miért vagyunk. Már szeptemberben két szülői értekezleten találkoztam a szülőkkel. Próbálom a hagyományokat feleleveníteni. Elsőként a szüreti felvonulást rendeztük meg, ami már húsz éve nem volt a faluban. Nagyszerű volt. Úgy érzem, ezzel a szülőkhöz is közelebb került a tantestület. Jöttek traktorral, jöttek hordóval, szőlővel, musttal. Zenész is volt. Korábban a Sárospataki Tanítóképzőben dolgoztam, így az évelején kéthetes gyakorlatra jöttek hozzánk az ottani hallgatók, és részesei lehettek ennek a nagyszerű rendezvénynek. Jelenleg konyhát alakítottunk ki, hogy megtanuljuk itt a régi ételeket megfőzni. Luca-napon például a gőzgombócot. De szeretnénk megtanulni a néniktől a derelyekészítést, a lángos sütést és minden más egyebet. Igyekszünk a későbbiekben, hogy ökoiskola legyünk, hiszen az egyik kutatási területem, az erdőpedagógia.

Szüreti felvonulás


Fekete Ágnes: Hogyan készülnek a karácsonyra?
Sontráné dr. Bartus Franciska: A következő héten a szülőkkel együtt mézes sütés lesz az új konyhánkban. Aztán a gyertyagyújtás, az áhítatok, a következő hétfőn lesz a falu időseinek napja. Most angyalkákat készítünk, műsorral köszöntjük őket. Szerdán pedig várjuk a Mikulást. Még két minősítésünk van az iskolában, és segítjük a két kollegánkat. Aztán a következő héttől már elindul ez a sütés-főzés, készülődés, és a gyerekek ajándékozása. Következő tervünk az, hogy az osztályfőnöki órákra behívjuk a szülőket és csoportos munkában ők is részt vesznek a gyerekekkel együtt a karácsonyi ünnepkör feldolgozásában.

Hírek
Advent idején országszerte tartanak evangélizációkat. Többek között ezen a héten szombatig esténként 18 órakor Jászberényben Mező Miklós kárpátaljai lelkész szolgál, csütörtöktől szombatig ugyancsak 18 órakor Mike Sámuel hirdeti az Igét Boldván, ahol december 9-én, szombaton 14 órától férfiaknak tartanak csendesnapot.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a templom felszentelésének 90. évfordulója alkalmából december 10-én, advent második vasárnapján 10 óra 30 perckor Budapesten, a Salétrom utca 5. szám alatti Józsefvárosi református templomban.

Ünnepi istentisztelettel és emlékműavatással emlékeznek a reformáció 500. évfordulójára december 9-én, szombaton 15 órakor Hernádkakon.

Halálra ítélve - papi sorsok '56 után címmel rendeznek konferenciát Brenner Jánosra és Gulyás Lajosra emlékezve december 15-én, pénteken 9 óra 30 perctől Az Országház Főrendiházi termében. A konferencia előzetes jelentkezéshez kötött. (nemzetfotere.hu/rendezvények)

Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Karácsonyi Keresztyén Könyvvásárt december 8-án és 9-én Budapesten, a Lónyay utcai Református Gimnáziumban, ahol több mint ötven kiállító kínálja kedvezményesen termékeit.

A Kelenföldi Barokk Esték keretében kantáta estet tartanak a Lutheránia Ének és Zenekar szolgálatával december 9-én, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utcai református templomban.

Ünnepi hangversenyt rendeznek Berkesi Sándor karnagy debreceni szolgálatának ötvenedik évfordulóján december 9-én, szombaton 18 órakor a Debreceni Egyetem Aulájában.

Az Adventi Orgonaestek keretében Peter Frisée és Roman Hauser Bach zenekari műveinek "négykezeslábas" átiratait mutatja be december 8-án, pénteken 19 óra 30 perctől a Budavári evangélikus templomban.

Ács Dávid László ad orgonahangversenyt december 10-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

Adventi jótékonysági hangversenyt tartanak Ének az életért címmel december 10-én vasárnap 18 órakor Szegeden, a Honvéd téri református templomban.

Jubileumi hangversenyt rendeznek Kodály Zoltán születésének 135. évfordulóján december 10-én, vasárnap 17 órakor Szekszárdon a Művészetek Házában.

Rákász Gergely karácsonyi lemezbemutató orgonahangversenye lesz december 10-én 18 órakor a debreceni Kistemplomban.

Hiteles hitvallás, dr. Merétey Sándor el nem küldött levelei családjának című kötet bemutatóját tartják december 7-én, csütörtökön 10 órakor Kecskeméten a Csabay Géza körút 2. szám alatt.

Szűcs Ferenc három új könyvét mutatják be december 12-én, kedden 17 órakor Budapesten, a Bibliamúzeum kiállítótermében. A bemutatott kötetek között szerepel az Apostoli Hitvallásról adásainkban elhangzott beszélgetéssorozat is.

Petrőczi Éva Évamesék szépiában című könyvének bemutatóját tartják december 7-én, csütörtökön 17 óra 30 perckor Budapesten, a Ráday Könyvtárban.

Cey-Bert Róbert Gyula, "Nincs más út, csak a szabadság!" című könyvének bemutatója lesz december 7-én, csütörtökön 17 órakor Debrecenben a Református Kollégium múzeumpedagógiai termében.

A Protestáns Iskolatörténeti Mozaik című vándorkiállítás utolsó állomásának megnyitója december 8-án, pénteken 14 órakor lesz Hódmezővásárhelyen, a református Ótemplomban.

A reformáció ötszázadik évfordulójához kapcsolódva Magyar - holland református kapcsolatok címmel nyílik kiállítás december 10-én, a vasárnap 10 órakor kezdődő istentiszteleten, a Csillaghegyi református templomban.

Jótékonysági sütiversenyt és vásárt rendez az ADNA Café a Keresztyén Könyvvásáron december 8-án 15 órától Budapesten, a Lónyai utcai gimnáziumban.

Adventi Keresztény Könyvvásárt tartanak december 6-án, szerdán 9 órától Győrben, a Széchenyi István Egyetem Aulájában.

Az adventi vasárnapokon az istentiszteletekhez kapcsolódva kávézót indít az ifjúság Székesfehérváron, a gyülekezeti központ emeletén.

Fekete Ágnes áhítata:

Cinege KJ


"Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: "Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok." Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: "Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged." És abban az órában meggyógyult az asszony." Máté 9,20-22

Van egy barátunk, Józsi. Ő egy olyan ember, aki a logikus gondolkodásban, számolásban, írásban akadályozottan született. Nálunk volt most néhány napra. Egyik reggel arra ébredtem, hogy ott ül az ágyunk szélén, és ezt mondta: aranyoskám, madárkám, jól aludtál? De a fiamhoz is bement, és megsimította az arcát, ami neki egy kicsit furcsa volt. Talán az intézeti múltja miatt is van az, hogy nagyon szereti megérinteni az embereket, ki akarja fejezni nyitottságát és szeretetét.
Elmentünk egy tömeges rendezvényre. Sokan voltak, ezért óhatatlanul is meglökte egy kicsit egyik ember a másikat. Mégis, amikor Józsi megsimogatott valakit, akkor többen megijedtek. Talán a pénztárcámat akarja elvenni? - gondolhatták. Meg még sokféle furcsaság eszébe jut az embernek, ha egy felnőtt odamegy hozzá, és azt mondja, szeretlek téged. Józsiban az a furcsa, hogy bárkihez odamegy, és a lehető legtermészetesebb módon hozzáér, elkezdi simogatni, szeretetet ad, szeretet kér. Aztán néha elkezd üzletelni, órákat árul, csavarhúzókat vásárol. Ugyanakkor végtelenül érzékeny minden érzelmi rezdülésre.
Ezekben a napokban egyszer összecsattantunk itthon. Azonnal átölelt engem is, a férjemet is, és azt mondta, szeretlek titeket. Eszembe jutott az a történet, amikor a vérfolyásos asszony megérintette Jézust. Mintha az éppen az ellenkezője lett volna a mi élményünknek. Jézus volt az egyetlen, aki megérezte, hogy a Józsiéhoz hasonló szeretettel, vágyakozással érintette meg őt valaki. Az érintés, ez a finom mozgás, mennyire más tud lenni, mint amikor a tömeg lökdös! Ezer érintés közül is megérezzük, ha valaki ki akarja fejezni szeretetét. Ha őszinte vagyok, akkor belőlem is félelmet váltana ki, ha valaki, egy vadidegen, csak úgy odajönne hozzám az utcán, és azt mondaná: szeretlek.
De micsoda görbe tükör ez minekünk! Pilinszky János sora juthat eszünkbe: "Elnézlek, mint egy gyermek és te megijedsz e pillantástól. Fenyegetők egy gyermek szemei..." Van egy ember, akinek az a baja, azért vált ki belőlünk félelmet, mert bárkihez odamegy, mert mindenkivel beszélgetni szeretne, és a legváratlanabb pillanatban megsimogat, és azt mondja, szeretlek. Nem furcsa ez? Miért félelmetes ez a gesztus? Miért riasztó ennyire, ha valaki szeretetével lefegyverez? Valószínűleg a sok rémhír miatt is, meg azért is, mert már annyian megöltük magunkban a kisgyereket. Már lelkünk mélyére, jó mélyre küldtük azt a valakit, aki szintén szeretne odabújni bárkihez, és azt mondani, szeretlek. A védtelen, pici gyermek-énünket nem engedjük szóhoz jutni, mert félünk, hogy akkor végünk lesz! Volt egyszer Jézus környezetében egyetlen nő, aki így, védtelen, icipici gyerekként ment Jézushoz.
A gyerekek hisznek az érintés mágiájában. Tudják, hogy a kéz gyógyít, a simogatás valóságos erő. És néha nagyon furcsa dolgokat is művelnek a gyerekek, amiktől meg is ijedünk, ha ezekre később, felnőtt módon visszagondolunk. Ez a bennünk élő gyerek az, akit meg tud szólítani Jézus. A harcossal, az erőssel, az önvédelmi reakciókkal nem tud mit kezdeni. Éppen e történet előtt olvashatjuk azt a példázatot, hogy ha valaki egy régi ruhára új foltot varr, akkor nem sikerül megjavítania, hanem elvesztegette az idejét is, a ruhát is, meg a foltra való anyagot is. Bizonyos dolgokat nem lehet összestoppolni! Jézus a gyermeki létet ébresztgeti bennünk. Jézus karácsonykor Isten finom érintését hozta el. Eljött, emberként megérintett minket, és ez akkor is sokakban ijedtséget váltott ki.
Sokféle úton el tudunk jutni a gyermeki létezéshez, de egy biztos: felnőtt páncélzatban, állandó önvédelmi reakcióinkban nem leszünk képesek a hitre. Talán azért örülök annak, hogy Józsi itt volt, mert egy nagyon kemény és világos tükörben láthattam magam. És érdemes néha ezekbe a pontos tükrökbe belenézni!
Isten adja, hogy legyen ehhez erőnk! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva