Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2017. december 27.

Áldás, békesség! Szeretettel köszönjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Egy ünnepi ajándékkal készültünk. Mi lenne nagyon ajándék, mint ha az ember valami olyat ad, ami a leginkább hozzá tartozik, szinte ő maga? Most egy ilyen ajándékot hoztam kedves hallgatóinknak a saját nagyapámról. Gyerekeink is úgy vannak, hogy az igazi történeteket tartják a legjobb mesének. Azokat, amik a családunkkal tényleg megtörténtek. Így mesélek most én is. Merétey Sándor volt édesanyám édesapja. Gyermekorvos volt Kecskeméten. Igyekezett az akkor egyre élénkebb társadalmi életben jelen lenni a bélyeggyűjtő körtől elkezdve a legkülönfélébb egyletekig. S amikor ez a világ véget ért, mert kitört a háború, ott maradt a városban orvosként. Nemrég előkerült az a napló, amelyet a szovjetek bevonulásától kezdve írt. Ez most meg is jelent egy kötetben. Először Géra Eleonóra történészt hallják róla.

hiteles hivatás


Géra Eleonóra: Merétey Sándor kecskeméti gyermekgyógyász főorvosként dolgozott. Nagyon sokféle tevékenység fűződik a nevéhez. Többek között a Kecskemét környéki tanyavilágban a csecsemő és anyavédelem kiépítése, valamint a Keresztyén Ifjúsági Egyleten belül is nagyon komoly erőfeszítéseket tett. A nagy KIE rendezvények egyik előadója volt, és a házasodni készülő fiataloknak, vőlegényeknek és menyasszonyoknak akadémiát állított fel.
Fekete Ágnes: Jegyesoktatást tartott.
Géra Eleonóra: Felvilágosítás és a gyermekvállalás kérdései is szóba kerültek orvosi oldalról is. Fontos volt számára a lelki, az egyházi oldal, de az orvosi oldal is kiemelt szerepet játszott.
Fekete Ágnes: Miért volt olyan nagy dolog a védőnői hálózat kialakítása?
Géra Eleonóra: A városokban régebbre visszamenő hagyományai voltak annak, hogy segítettek a rászorulókon. Ahol volt gyülekezeti diakonissza, ott rendszerint az volt az egyik fontos dolga, hogy az anyukákat végiglátogassa, mint ma egy védőnő, és segített, tanácsokat adjon, hogy hogyan kell korszerűen gondozni a kisgyermeket.
Fekete Ágnes: De elég sok helyen nem voltak diakonisszák.
Géra Eleonóra: Valóban. Merétey Sándor nagysága ott keresendő, hogy ő ezt a tanyavilágban tudta megszervezni, ahol a lehető legnehezebb volt elérni az embereket, és ahol az egészségügyi ellátás sem volt olyan, mint az ország többi részén.
Fekete Ágnes: Tehát a tanyán volt a legnagyobb gond, mert oda szinte semmi sem ért el?
Géra Eleonóra: A tanyavilágban nagyon komoly gondot jelentett például az úgynevezett egyiptomi szembetegség, a trachoma. Nem járt oda ki senki felvilágosító munkát folytatni, és nem tudták, hogy ha egy törülközőt használ az egész család, akkor, ha van egy fertőzött, a többi családtag is meg fogja kapni, és továbbadják egymásnak a tartós látáscsökkenést is okozó betegséget. De ez csak egy a sok probléma közül. A nemi betegségek terjedéséről, illetve azok jellegéről is felvilágosította a pácienseit Merétey Sándor. Mellesleg, amikor ment ezeket az előadásokat megtartani, akkor ott istentiszteletet is tartottak, imádkoztak, énekeltek. Ezért is hívták bibliás főorvosnak.
Fekete Ágnes: Azt mondják, mindig Bibliával és orvosi táskával ment a betegekhez.
Géra Eleonóra: Ezért is olyan fontos, hogy ott maradt, és felelősséget vállalt a második világháború idején a közösségért, amikor elrendelték Kecskemét katonai, majd pedig a polgári kiürítését. Először hezitált, hogy menjen vagy maradjon. Véletlennek állítja azt, hogy maradt, mert lekéste az autót, ami visszavitte volna Budapestre a családjához. Az előzetes levelezés alapján azonban nem vagyok arról meggyőződve, hogy ez véletlen volt. Leírta többször is, hogy akár az élete árán is vállalja azt, hogy kitart. Miközben kiment a tanyájukra, repülőtámadás és légi csata bontakozott ki fölöttük. Úgy volt megbeszélve, hogy a kocsi egy adott időpontig vár és utána elmegy. A várakozás közben jött ez a támadás. Gondolom megijedt a sofőr és elment. Ő ugyan visszaért, de már nem volt ott az autó. Persze lehetett volna valami megoldást találni, mert ebben az időszakban, akár gyalog is elindultak Budapestre. Aki nagyon akart, az kerített valami járművet vagy elindult, hogy hátha felveszi valaki. De ő akkor ezt egy égi jelnek tekintette. Szépen odament a tanyaépületéhez, ahol már sokan voltak.
Fekete Ágnes: A saját tanyájukra ment?
Géra Eleonóra: Igen, a saját tanyájuknál egy egész nagy közösség gyűlt össze. Mintegy ötven fő. Ott a legsötétebb időkben, amikor a fejük fölött és körülöttük harcok dúltak, jelképesnek is tekinthető az az esemény, amikor a pincében ünnepelték meg a reformáció napját.
Fekete Ágnes: Miért mentek a tanyára az emberek?
Géra Eleonóra: Mert, amikor elrendelték Kecskemét polgári kiürítését, húztak egy határt, és a Kecskeméttől északra eső tanyákra lehetett menekülni. Aki ellenszegült, az büntetést kapott. A lakosság jelentős része nem akart messzire menni, mert úgy gondolták, hogy amint továbbvonul a frontvonal, rögtön vissza fognak menni. Tudták azt, hogy ha az értékeiket otthagyják, akkor az préda lesz. Így is történt. Már a magyar és német csapatok elkezdtek fosztogatni, meg tudjuk, hogy voltak olyan civilek is, akik fosztogattak. És amikor megjelentek a szovjetek, ők is elkezdtek fosztogatni. Például azokat a raktárakat is megdézsmálták, ahol a kórházi- és a gyógyszerkészletet próbálták elrejteni. Sőt, a portás volt az első, aki elkezdett ezekkel üzletelni. Amikor a tanyavilágban elindultak portyázni a szovjetek, akkor leginkább élelmiszert kerestek, és nagyon megörültek, amikor például Kisfáiban gyümölcsöt és ötven disznót találtak. Egyrészét rögtön el is fogyasztották, vagy eladták.
Fekete Ágnes: Ebben az időszakban születtek a levelek.
Géra Eleonóra: Ezek azért "el nem küldött levelek", mert a posta nem működött. Az útfenntartó szolgálaton keresztül lehetett valahogy leveleket eljuttatni, meg magánemberekkel. Akár a szovjet katonákkal is, ha valaki jó barátságba került velük, akkor elvittek ilyen üzeneteket. A leveleket mintegy naplószerűen írta egymás után. Valamikor nincs is az egyes levelek között semmiféle hely. Még papír sem volt, ezért arra írta, amit éppen talált. Ha úgy adódott, akkor egy kalendárium kitépett lapjára, vagy az egyik kedvencem az, hogy a receptek hátuljára, meg a barátaitól szerzett levélpapírt félbetépte, és felhasználta mindkét oldalát. Tudta, hogy ezeket a leveleket soha nem fogja elküldeni, de úgy gondolta, hogy majd akkor átadja a családnak, ha újra találkoznak. Ez egy veszélyes vállalkozás volt, mert pontosan tudták, hogy a szovjetek keresgélnek. A leveleket úgy őrizte meg, hogy Kovács Bálint kislányának a holmijai közé rejtették be.
Amikor a szovjetek bevonultak Kecskemétre, nagyon sok háborús sérült volt, bomba- és aknasérültek, és mellette az élet újjászervezése is az ilyen emberekre maradt ebben az időszakban. A közigazgatás elmenekült, illetve megszűnt. A szovjeteknek is érdeke volt, hogy a közösség olyan köztiszteletben álló tagjait keressék meg, és állítsák a maguk oldalára, akik segítenek abban, hogy a közrendet és a mindennapi életet meg tudják szervezni. Nekik is érdekük volt, hisz az embereiket is el kellett valahol szállásolni, enni kellett adni nekik, és hosszú távra rendezkedtek be. Tudták, hogy nem két napig fognak ott maradni, ezért nem volt mindegy, hogy milyen kapcsolatuk volt az adott közösséggel.
Fekete Ágnes: Mikor volt ez a kiürítés?
Géra Eleonóra: 1944 októberének végén. Azt is láthatjuk, hogy a szovjetek nem feltétlenül voltak tisztában azzal, hogy ki kicsoda? Értesüléseik voltak, de az is megtörtént, hogy valakinek a névrokonát, vagy az azonos hangzású szegény kórházi alkalmazottat próbálták meg bebörtönözni, mert összekeverték őket. A személyek azonosításához is szükség volt arra, hogy legyenek olyanok, akikről könnyen meg lehet mondani, hogy kicsoda. Egy orvos, ha nem ért a munkájához, akkor lelepleződik. Az orvos, az orvos. A lelkészről is meg lehet állapítani, hogy ő a lelkész. Tehát ők kulcsfigurák voltak. Nagyon fontos pillanat volt a közösség életében, amikor a szovjetek engedélyével megszólaltak a református templom harangjai, amely azt jelentette, hogy előjöhetnek. Példamutató összefogás alakult ki az egyházak között. A református és az evangélikus egyház szinte szimbiózisban élt. A református templom találatot kapott. Az evangélikusoknak pedig nem volt lelkésze. Az lett a megoldás, hogy Kovács Bálint az istentiszteleteket az evangélikusoknál tartotta vendégségben. Amikor pedig menekíteni kellett az értékeiket, a katolikusok nyújtottak segédkezet. A legnehezebb időkben valóban példás összefogás alakult ki. Voltak olyan segítők, orvosok, akik a munkaszolgálatból jöttek vissza. Az a hír terjedt, hogy Budapest könnyen átvészeli majd az ostromot. Ezért Merétey Sándorék úgy döntöttek, hogy a feleség és a gyerekek elmennek a fővárosba, vagy majd továbbmennek Pápára. Erről nem egyeztek meg, és a levelekből az derül ki, hogy a főorvos nem is tudta, hogy hol vannak a szerettei. Nagyon hezitált, hogy menjen vagy maradjon. A kórház kiürítése elkezdődött. Leszereltek mindent, a teljes labort elvitték Budapestre. Matolcsy Károly nőgyógyász főorvos a szülészet-nőgyógyászat eszköztárát a közeli tanyájára menekítette ki, és ott működött egy darabig az osztály. Ami maradt, azt megpróbálták raktárakba zárni. A politikai rendőrség végig ott volt, és figyelte őket. Merétey Sándor jó orvos volt és a szovjeteket is kezelte. Mégis az érdemei ellenére többször bevitték és hosszasan kihallgatták. Nagyon nehezen úszta meg. Amikor a háborús törmeléket sikerült valahol kitakarítani, szépen felállították a maguk kis kórházát. Valahonnan matracokat és takarókat is sikerült szerezniük a legsúlyosabb sérülteknek. S amint elkészültek, megjelentek a szovjetek, és azt mondták, hogy akkor most ezt az egészet átveszik, és innentől ez az övék, ők meg keressenek maguknak új helyet. Amikor Merétey Sándor tiltakozni merészelt, nagyon-nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, mert érezte, hogy akár rosszul is járhat. Előfordult, hogy bezárták valahova, hogy várja meg a másnap reggelt, és majd akkor beszélgetnek vele. A szovjet tisztek is különbözőképpen álltak hozzá. Nagyon nagy kérdés volt az is, hogy mit adnak enni a betegeknek. Merétey Sándor, ha arról volt szó, Tóth Lászlóval, a polgármesterrel együtt a vállukon hozták a kenyereket a városházáról, vagy a pékségből a kórházba. Ha valaki meggyógyult, honoráriumként élelmiszert kértek tőle a többi beteg részére. Nagyon sok tetves, fertőzőbetegségben szenvedő került be a kórházba. Ezeket is először fel kellett mérni és csak utána lehetett dönteni az elhelyezésükről. Merétey Sándor gyermekorvos volt. Ehhez képest hónapokig sebészként dolgozott. Gondolom, nem minden gyermekorvos lenne képes arra, hogy végtagokat amputáljon. Főleg nem lábfejet kisollóval, mint a Merétey Sándor tette.
Amikor a szovjetek az egyik kórházi épületből kivonultak, és elkezdték a takarítást, napokig hordták ki az amputált lábakat a pincéből.
Fekete Ágnes: Mi volt az a spion-ügy?
Géra Eleonóra: Azért gondolták róla, hogy spion, kém, mert Merétey Sándor lakásába is beköltöztek és váltották egymást a különböző kulturáltsági szinten lévő szovjetek. Voltak repülőtisztek, pilóták, akik nagyon kedvesek, megértőek voltak. Lehetett velük értelmesen társalogni. De voltak olyanok is, akik egész éjszaka ordítottak, törtek-zúztak, nem lehetett tőlük aludni, a bútorokat kidobálták az ablakon, és elégették a kottalapokat. Borzasztóan megrázó az a levél, amikor arról ír Merétey Sándor, hogy az egész napos kórházi munka után arra ment haza, hogy az életük munkája az udvarban hever. Akkor ott elkezdett gyűjtögetni, és megtalálta például az egyik leányának a kisbabáját, a másik leánynak a csoki-kérvényét, amit pár évvel azelőtt írtak, meg a felesége leánykori naplóját. Hihetetlen, hogy nem kezd el panaszkodni. Nem átkozza el azokat, akik ezt tették, hanem hálát ad, hogy legalább ennyi maradt. Amikor szóvá tette, hogy talán bánhatnának máshogy is a lakással, akkor tudták, hogy hogyan lehet visszavágni: Elmentek, és azt mondták, hogy ezek itt spionok. Ennek az lett a következménye, hogy behívatták, jó sokáig benntartották és hosszasan elbeszélgettek vele, majd többször "barátilag" felkeresték.
Fekete Ágnes: Az ötvenes évek elején is feljelentették.
Géra Eleonóra: Több alkalommal is feljelentették. Például azért is, mert felszólalt az izraelita orvosok kizárása ellen. Mivel felszólalt, ezért akarták őt elítélni.
Fekete Ágnes: Nem számított, hogy mit mondott csak az, hogy felszólalt?
Géra Eleonóra: Az a lényeg, hogy felszólalt, és hogy tagja volt annak a korporatív testületnek. Ez pont elegendő volt ahhoz, hogy valakit feljelentsenek. Ráadásul ő elkötelezett kisgazda volt, és a negyvenes évek végén, ötvenes évek legelején, a halála előtt ezért is zaklatták őt, merthogy sosem titkolta, hogy melyik párthoz húz a szíve. Ugyan voltak ott baloldali barátai, akikkel jóban volt. Ennek ellenére, amikor a kórházat elkezdték használhatóvá tenni, akkor megjelent a helyi újságban egy cikk, Nyílt levél Merétey Sándorhoz címmel. Ugyan nem mondtak róla csúnyákat, de mégis azzal vádolták, hogy nem méltatta azt, hogy a kommunista párt felújította az egész kórházat. Holott erről szó sem volt. A kisgazda párt is legalább annyit adott. Afelé akarták őt nyomni, hogy a kommunista pártot ismerje el az egyetlen főségének. Ha valakit egy ekkora kórház főigazgatójának neveznek ki, az komoly "felelősség-tudatot" igényel. Nemcsak azzal kellett neki megküzdenie, hogy nincs semmi eszköz. Több évig nem volt például labor, a labororvost pedig felfüggesztették.Voltak orvosok, akik menekültként dolgoztak ott, de rendszerint továbbmentek, mert a politikai átvizsgálásokon fennakadtak valamiért. Többször átvilágították, átvizsgálták, mindenféle nyilatkozatot kellett beadnia. Gondolom, hogy ez viselte meg az egészségét is.
Fekete Ágnes: Amikor kinevezték igazgatónak, még nem volt kommunista hatalom.
Géra Eleonóra: Készült egy olyan dokumentum, amely minden eddiginél komolyabb átvilágítást vetít elénk. Ez egyértelműsíti, hogy kényszerítették arra, hogy visszalépjen az igazgatói poszttól. Itt is hangsúlyozta, hogy az osztályát szeretné fejleszteni.
Fekete Ágnes: Lemond az igazgatóságról, csakhogy a gyerekosztály maradjon.
Géra Eleonóra: Így tudta megvédeni legalább azokat, akik a közvetlen környezetében voltak. Látszik, ahogy megpróbálták behálózni az orvosokat, hogy mindenki hithű kommunistává váljon, és megbízható elvtársként csinálja a későbbiekben a munkáját.
Fekete Ágnes: Gondolom, megpróbált apolitikus maradni végig.
Géra Eleonóra: Majdhogynem lehetetlen volt. Voltak baloldali kapcsolatai, amely némi védelmet is jelentett. Például a polgármesterrel való barátsága egy nagyon fontos momentum, mert ő tényleg jóban volt a kommunistákkal, és a kommunista pártnak az egyik komoly bizalmi embere volt. Az egy más dolog, hogy utána a Rákosi érában majd visszavonulni kényszerült, mert pont azok, akiket egész életében szolgált, később a háttérbe állították, de ettől függetlenül neki azért nem lett komoly baja. A tanyájára vonult vissza.
Fekete Ágnes: Merétey Sándor pedig megbetegedett.
Géra Eleonóra: Az utolsó éveit már komoly krónikus betegségekkel éli. A magas vérnyomás, és ennek hatásai érezhetőek rajta. A túlterheltség és az ebből eredő egészségügyi gondok okozhatták a korai halálát. A rendkívüli idők, rendkívüli személyiségeket követelnek. Merétey Sándornak olyan emberi és erkölcsi tartása volt, ami nem sok embernek. Ő tényleg meg tudta őrizni az emberségét az embertelenségben is. Ahhoz nagyon elszántnak kell lenni, hogy valaki ezt kibírja. Emellett ő szívügyének tartotta azt, hogy ha már maradt, és az életét kockáztatja, akkor kötelessége az, hogy a beteg emberekről gondoskodjon.
Fekete Ágnes: Ő egy bibliaolvasó ember volt, akinek fontos volt a személyes hit. Ez a fajta hívő élet, amit ő élt, az ébredés része volt?
Géra Eleonóra: A harmincas évektől az ébredés és a belmisszió az egyház hivatalos programjává lett. Ő ezt követi. A mindennapokat át kell hatnia a Bibliának, a hivatását is úgy kell folytatnia, hogy az annak megfeleljen. Ő az embereken akart segíteni, de az embereknek nem csak a fizikai jóléte volt a feladata, hanem a lelki jólét is. A belmisszió által érintett emberek mindenféleképpen kiemelték azt, hogy ha a test beteg, akkor a lélek is, tehát mind a kettőről gondoskodni kell. Csak a kettő együtt képes arra, hogy a későbbiekben aztán egészséges ember lehessen. De egészen biztos, hogy az ébredés hatotta át nemcsak Merétey Sándort, hanem a gyülekezetet is. Hiszen ott látjuk mellette Kovács Bálintot, meg a többieket is. Ebben a szörnyűséges időszakban egész nap próbálták valahogyan megmenteni embereket, de mégis volt ereje az egész közösségnek, hogy este összegyűljenek, és egy kis istentiszteletet rögtönözzenek. Reggelenként Bibliát olvasott, és utána ment dolgozni. És mindemellett a rengeteg dolog mellett a közösség érdekeit politikai vonalon is képviselte: tárgyalt a szovjetekkel, ha kellett. Valamint körbejárták a lakásokat, házakat, ahol ismerősök hagyták ott a dolgaikat és próbálták menteni, ami menthető.

Fekete Ágnes: Most Dömötör Endre beszél először Merétey Sándorról. Ő maga is orvosnak tanult, és amennyire abban a korszakban ezt láthatóvá lehetett tenni, református hitét is megélte mind orvosi munkájában, mind presbiterként.

Dömötör Endre


Dömötör Endre: Merétey Sanyi bácsi minden héten bejött az internátusba, hiszen a betegszobában mindig voltak. Hol dolgozatírás elől voltak betegek, hol valódi betegek voltak. Mi nagyon jól ismertük egymást.
Fekete Ágnes: Milyen internátus volt az?
Dömötör Endre: A Református Kollégium internátusa. A posta felőli egész szárny egy internátus volt. Nyolcvannégyen voltunk az ország minden részéből ott. Nagyon sok pesti volt közöttünk. Szigorú internátus volt. Délutánonként a kollégium tanárai jöttek be kikérdezni bennünket. Ez a kikérdezés szigorúbb volt, mint az osztályban a feleletek.
Fekete Ágnes: Ez egy országos hírű kollégium volt?
Dömötör Endre: Igen, a Gróf Tisza István Kollégium.
Fekete Ágnes: Merétey Sándornak az volt a feladata, hogy mint gyerekorvos menjen, és vizsgálja a gyerekeket?
Dömötör Endre: Ő volt az iskolaorvos is, és az internátus orvosa is. Ha délután volt valami bajunk, akkor mentünk a Tatai tér 1. szám alá, a második emeletre, a Merétey lakásba.
Fekete Ágnes: Ott volt rendelő?
Dömötör Endre: Igen. Sanyi bácsi szigorú ember volt, de abszolút diákpárti, mert mindjárt megkérdezte, hogy hogyan állunk a latindolgozattal, vagy a németdolgozat mikor lesz? Nagyon megértő ember volt. Én nem voltam ebéden náluk, de a lányok, a közvetlen osztálytársaink közül voltak náluk vasárnaponként. Rendkívül ragaszkodott az egyházhoz. Gyakorlatilag nagyon aktív presbiter volt. A vallástanárunk Burján László volt. Nagy SDG élet volt, ahol rendszeresen tartott Merétey Sándor előadásokat.
Fekete Ágnes: Volt ilyen SDG, a Soli Deo Gloria klub?
Dömötör Endre: Volt a Protestáns Egyesület itt a Piarista téren, és a diákságnak a nagyrésze SDG-s tag volt.
Fekete Ágnes: Ez a Soli Deo Gloria Szövetség?
Dömötör Endre: Az, csak mi SDG-nek mondjuk. A dísztermünkbe én írattam ki a háború előtt, hogy Soli Deo Gloria. Vetési Kati volt az igazgató, a régi tanárom lánya.
Fekete Ágnes: Voltak rendszeresen előadások.
Dömötör Endre: Hogyne, minden héten. Merétey Sándor bácsi többször tartott előadást az önképzőkörünkbe, és az SDG körünkben is.
Fekete Ágnes: Miről?
Dömötör Endre: Az egészségügyi nevelésről. Nagyon nagy súlyt fektetett a nevelésre. Nagyon sok társadalmi megmozdulás volt a háború előtt. Budán, a Németvölgyi úton vészeltük át az ostromot, és nem tudtam visszajönni Kecskemétre, mert nem volt kollégium, ugyanis az oroszok voltak benne.
Fekete Ágnes: Amikor kitelepítették a várost, a háború idején, mindenkinek el kellett menni?
Dömötör Endre: Igen, mindenkinek el kellett menni. Sándor bácsi, azonban néhány emberrel maradt. Ez is az ő vezéregyéniségét mutatta, hogy itt maradt és vállalta, mint orvos, és mint presbiter is a feladatok elvégzését. A közösségért dolgozott és mindig eleget tett a hivatásának.

Fekete Ágnes áhítata:

Esőcsepp (KJ)


Három angyal jelent meg Ábrahámnak a Mamré tölgyesében, és ezt mondták... "Esztendőre ilyenkor eljövök hozzád és íme, akkor feleségednek, Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózott a sátor ajtajában... és nevetett... És ezt mondta az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára?... Az Úrnak lehetetlen-e valami?" I. Mózes 18,10. 13-14

Három bibliai alak álljon most előttünk. Az első Sára. Ő Izsák édesanyja, aki már nagyon idős volt, de nem született fia. Amikor az angyalok bejelentették, hogy gyermeke lesz, elkezdett nevetni. Aztán megijedt ettől, és letagadta: nem nevettem. Benne azt látjuk, mit tesz egy hitetlen nő, ha különös módon gyermeke lesz, mégesm hisz. Sára arra gondolt, hogy a gyakorlati élet szempontjából ez lehetetlen. Nagy női kísértés az, hogy a gyakorlati élet dolgait az élet fölé emeljük, és azt hisszük, hogy azon múlik minden, hogy valami megcsinálható, elkészíthető vagy nem? Ha valami nem értelmezhető a gyakorlati élet mezején, akkor az nincs is. Sára már jól elhelyezte magát a kiöregedett nők sorában, elfogadta, hogy Ábrahámnak, a kor szokása szerint, csak a szolgálójától lesz gyermeke. Ez nehéz helyzet, de ezen nincs mit változtatni. Sárának azt kellett megtanulnia, hogy Isten nem olyan, mint valami jó szakács, aki a hozott anyagból a lehető legjobbat tudja kihozni, hanem Ő minden fölött van. Benne hinni azt jelenti, hogy a gyakorlati dolgok fölé látok.
De ott van egy másik bibliai figura is, aki férfi módon volt hitetlen. Ő Zakariás, Keresztelő János apja. Amikor neki az angyal bejelentette, hogy gyermeke születik, akkor ezt kérdezte: Miből tudhatom ezt meg? Ő nem nevetett, mint Sára, hanem a részletek érdekelték. Az ész számára akarta volna Zakariás lefordítani Isten akaratát. Talán mondhatjuk azt, hogy ez a kísértés inkább a férfiaké, bár nyilván nem lehet sémákban gondolkodni. Ez az, amikor megpróbáljuk megérteni Istent. Jaj, hányszor akartuk szétboncolni, kitalálni, megmagyarázni Isten nagy tetteit! De ebből a végén nagy némaság lesz. Zakariásnak elfogytak a szavai. Nem tudta megérteni, nem tudta kimondani Isten tettét, ezt Isten nem engedte meg neki. Ma is így van ez: Hiába próbáljuk földi valóságunk körébe kényszeríteni a mennyei szót, Isten nem adja át magát így. Nem engedi, hogy játékszerünk legyen. Nem lesz soha birtoktárgyunkká.
De volt egy harmadik alak is a Bibliában, aki befogadta az Úr szavát egyszerűen, egyenesen úgy, ahogyan egy gyerek teszi ezt. Ő volt Mária. Akkoriban tizenhárom-tizennégy éves kislányokat már eljegyeztek valakinek. Minden bizonnyal így volt ez vele és Józseffel is.
Őt is meglátogatta egy angyal. Neki is volt kérdése. Hiszen Isten nem várja el tőlünk azt, hogy némán, mint egy gép teljesítsük akaratát, hanem azt kéri tőlünk, hogy legyen meg bennünk az a szándék, hogy akaratába simuljunk. Mária kérdése az volt, hogy hogyan lehetséges ez? Egyfajta értetlenség, bizonytalanság van ebben, de sem gúnyos nevetést, sem az ész szétboncolgatását nem látjuk itt. Mária végül ezt mondta: Legyen nekem beszéded szerint.
Kétféle kísértés után itt látjuk a gyermeki bizalom válaszát is arra a helyzetre, amely mind a három esetre igaz: furcsa módon születik egy gyermek. Krisztus megtalálta azt a titkos kis bölcsőt, melyben szívesen ringatták. Megtalálta Máriát, aki örömmel hozta ő el ebbe a világba. Mária hite mindannyiunk számára példa. Ezzel a gyermeki Lélekkel fogadhatjuk mi is be Istent, így történhet meg az, ami kétezer éve történt, és ma is történik velünk. Ámen.
ÁLDOTT, BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva