Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2018. január 3.

Boldog, áldott és békés újévet kívánunk minden kedves hallgatónknak, Fekete Ágnes vagyok.
Azt hiszem, nem sok ember van e hazában, aki ne énekelte volna el vagy legalább ne hallgatta volna meg az új év első perceiben a Himnuszt. De arra kevesen gondolnak, hogy milyen különleges, ritka dolog, hogy a mi himnuszunk, egy imádság. Ráadásul Kölcsey Ferenc református gyökerű gondolatvilágát tükrözi. Ezért ezt a költeményt érdemes teológiai, lelki módon is elemezni. Szűcs Ferenc professzor urat kértem meg, hogy egy sorozatban beszéljen a Himnuszról.

Himnusz kézirata


Szűcs Ferenc: Nem túl sok olyan himnusz van Európában, amely Istennel kezdődik. Ebben benne van a református Kölcsey történelemszemlélete, amely a reformációig visszanyúlik.
Fekete Ágnes: Hogy lehetne összefoglalni ennek a lényegét?
Szűcs Ferenc: Isten nem a birodalmakat, hanem a népeket szereti igazán. Erre jó példa a Bábel tornyának története, ahol arról van szó, hogy az egy nép, egy nyelv, egy kultúra bábeli, birodalmi törekvésével szemben Isten úgy viszi tovább a történelmet, hogy összezavarja a nyelveket. Ezzel egy új fejezetet is teremt a népek megértése történetében. Mert kétféle levezetése van a népnek. Van egy geneológiai megközelítés. Ez jelenik meg a családfák felállításában vagy a klánokban. Az ilyen értelmezés, azonban mindig leszűkítő. A nép másik értelmezése pedig a nyelvi, kulturális azonosság: Népek azok, akik megértik egymást. Ilyen értelemben, amikor azt mondja a Himnusz, hogy "Isten áldd meg a magyart", akkor nem faji alapon értelmezi a népet, hanem a közös kultúra alapján. Ezzel már át is lép azon a középkori népértelmezésen, hogy a nemesség tartozik igazán a néphez. Ebben benne van az, amit Petőfi és Arany is vallott, hogy a nép a magyarul beszélő falusi jobbágyot és parasztembert egyaránt magában foglalja.
Fekete Ágnes: Végülis ez kilépés a hűbéri rendszerből.
Szűcs Ferenc: Nagyon közel áll ahhoz a bibliai gondolathoz, hogy Isten a népek határait jelölte ki, ahogy Pál apostol az athéni beszédében ezt mondja: "kijelölte idejüket és határaikat". Nagyon fontos gondolat, hogy népek nem véletlenül vannak ebben a világban, hanem valamilyen kollektív küldetést is betöltenek. Az, hogy "minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus úr az Atya Isten dicsőségére", pontosan azt jelenti, hogy nem egyetlen néphez, nem egyetlen kultúrához tartozik a Krisztus ügye, hanem az egész világra.
Fekete Ágnes: Lehet így mondani, hogy a Himnusz a közös pontokat kereső dal?
Szűcs Ferenc: Igen, mert Petrovics, azaz Petőfi Sándor azt mondja: "Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én." Nem a leszármazás alapján vált valaki magyarrá, hanem a vállalás alapján, a kulturális, nyelvi azonosulás alapján. Az a gondolat az egész korra jellemző, hogy ez egy sorsközösség, egy történelmi közösség, amelyben aztán majd megjelenik az ószövetségi néppel való párhuzam.
Fekete Ágnes: Miért fontos, hogy a Himnusz egy imádság?
Szűcs Ferenc: A műfaja egyházi műfaj volt. A legősibb hitvallásaink himnuszok voltak, amelyeket ősidőktől kezdve énekeltek az istentiszteleteken. A keresztyén egyház dogmái is himnuszok voltak. Például a Krisztushimnusz a Filippi levél 2. fejezetéből elénekelhető formája volt a Krisztusról való vallástételnek. Egy nép közösségének is lehet közös imádsága. A tizenkilencedik századtól kezdve ez az imádság a nép ajkán valóban imádsággá vált, átlépte a felekezeti határokat is anélkül, hogy ezt kimondta volna bármilyen törvény. A törvénybe iktatás viszonylag későn jelent meg. Bár hozzá kell tennünk, hogy Himnuszunkat el lehetne énekelni a Tehozzád teljes szívből... kezdetű, 130. zsoltár dallamára.
Fekete Ágnes: Tudatosan arra a strófaszerkezetre írta Kölcsey?
Szűcs Ferenc: Nem tudom, mennyire volt ez tudatos a részéről, mindenesetre elénekelhető. Szenczi Molnár Albert zsoltárszövegei valószínűleg mintát szolgáltattak. Talán az sem véletlen, hogy imádságként vált szimbólummá, amit még azok is tudnak énekelni, akiknél talán az istenhit, vagy a keresztyén kötődés nem egészen egyértelmű.
Fekete Ágnes: Most az év kezdetén is mindenki elénekli.
Szűcs Ferenc: Azért is, mert benne van: "hozz rá víg esztendőt". Arra gondolunk, hogy jó lenne egy valóban új kezdet, de hozzá kell mindjárt tenni, hogy talán félreértve szoktuk énekelni. Ugyanis a mi vígságunkra, a mi örömünkre szoktunk gondolni. Azonban a jókedv és bőség eredeti értelmében a kegyelem szóhoz kapcsolódik, és az isteni kegyelemre utal: Isten legyen jókedvű! Egyik újévi énekünkben benne is van ez, hogy "ez az év a te jókedvednek esztendeje legyen". Az az áldás, ha Isten jókedvvel tud ránk tekinteni, örülni tud nekünk. A szilveszterhez és az újévhez a saját örömünk és jókedvünk kapcsolódik. Bármennyi negatívum jön elő a versben később, a történelmi események fölidézésében, mégis az a kicsengése, hogy Isten megáldja munkánkat. Az első sor ezért egy áldáskérés.

Fekete Ágnes: Következő beszélgetésünk elején egy magyar népbetegségről lesz szó, a depresszióról. Leányvárra látogattam el a Hivatásőrző Házba, ahol elsősorban katolikus papoknak szeretnének segítséget nyújtani, de számos esetben fordulnak meg református lelkészek és mások is, akik alkoholbetegségben szenvednek. A ház munkatársai közül először Magyar Balázs pszichiátert hallják, majd Dióssy Iván katolikus papot és Hidász Zoltánt, az intézmény vezetőjét.

Leányvár


Magyar Balázs: Az egyházakban segédkező egyházi személyek felépülését szolgáljuk. Sokfélék vagyunk, sok helyről jövünk. Unitárius, református és evangélikus lelkész is megfordult már nem egyszer itt. Az ökumené nekem nem azt jelenti, hogy fölkrepp-papírozzuk a kaput meg a kerítést, és szépeket mondunk januárban, hanem azt jelenti, hogy jó nálad lenni. Ennyi. Jó nálad elfogyasztani egy kávét, egy sütemény, és hallgatni, hogy beszélsz, én azt most nem cáfolni akarom. Nem teológiai vitákat generálunk itt, hanem értéknek tartjuk, amikor más egyházból is jönnek hozzánk. Nem azt mondjuk, hogy ezzel nagy jót cselekszünk másokkal, hanem azt, hogy mi itt vagyunk: Bejöttél a kertembe, bejöttél a házamba és beszélgetünk, tét nélkül. Jézusnak minden beszélgetése tét nélküli volt. Megkockáztatom, hogy még Nikodémussal is úgy beszélgetett, hogy ha akarod, lesz újjászületés, ha akarod nem, de én azt mondom, ha nem születsz újjá felülről és Szentlélektől... Nincs benne semmi győzködés, csak annyi, hogy jó nálad lenni. Nikodémus úgy mehetett haza, hogy milyen jót beszélgettünk! Az itt gyógyulók nem kívül keresik a farizeust, a tettest, a bűnöst, hanem önismeretre ébrednek. Van egy több pólusú oktatás is, amikor tanulják a saját betegségüket, tanulják, hogy kik ők, tanulják azt is, hogy hogyan kell kilépni ebből az egészből, és hogyan kell felépülni. Mert a felépülés egyszerre kilépés, és egyszerre bennmaradás is, nem a bűnös, hanem a beteg szerepben. Nem bűnösöket veszünk föl a Házba! Nagyon fontos, hogy tompítsuk azt a bűntudatot, ami kezdetben mindig, mindenkiben van, még abban is van, akinek nagy az arca. Nem megyünk vissza oda, ahonnan elindult, mert már az is egy kóros állapot volt.

Magyar Balázs


Fekete Ágnes: Tehát az a probléma, hogy a papoknak, lelkészeknek nincs igazából önismereti hátterük és késztetésük?
Magyar Balázs: A civilekre is ugyanez vonatkozik. Általában nincs semmiféle háttér, akkor sem, ha látszólag "békés, boldog" családi körben élnek. Az is csak arra jó, hogy tovább játsszák a játékaikat, illetve, hogy beleragadjanak a betegségükbe. Nem vesszük észre azt, aki küzd az életben maradással, hiszen mi is hasonlóak vagyunk. Jézus messziről megismerte a beteg embert. Például azt, aki harmincnyolc éve ott feküdt. Odament hozzá. De voltak, akik harmincnyolc éve elmentek mellette, mert ugyanolyannak tartották csütörtökön, mint pénteken, tehát semmi érdekeset nem láttak benne. Ez a magatartás benne van a mai kereszténységben is: Kampányszerűen szeretünk jót tenni. Különösen karácsonykor mindenhonnan az csobog, hogy jót kell tenni. De nincs eléggé bennünk az, hogy magunkkal kell először a jót tenni, és nem kampányokat szervezni. Nincs kiírva senkire, hogy mennyire veszélyes, mikor fordul maga ellen. Tapintatosan kell közelítenünk az emberekhez.
Fekete Ágnes: Szinte már közhely, hogy Magyarországon nagyon veszélyeztetettek, különösen a férfiak. Miért depressziós a magyar?
Magyar Balázs: Nem azért depressziós a magyar, mert nekünk erre okunk van, hanem mert nem találjuk azokat az intervenciós lehetőségeket, hogy hol tegyünk magunkkal jót. Sok tekintetben inkább igénytelenek vagyunk. A szemünk láttára fáradnak el és halnak meg a segítők. Gyakran hivatkozunk a pénzre, és vágyszinten megfogalmazódik bennünk nagyon korán, hogy segíteni szeretnénk a segítőknek. El is puffogtatjuk ezeket a lövedékeket, hogy segíts, hogy segíthessünk, de szervezetten és magunkat is beletéve nem tudjuk különválasztani a felépülést a megtéréstől.
Fekete Ágnes: Túlságosan leöntjük egyfajta "szent szósszal"?
Magyar Balázs: Mindenki máshogy önti le. Például így is: Ha megtérsz, akkor nem leszel depressziós, elmúlik az öngyilkossági vágyad is. Szerintem még nagyon sokáig kell tanulni ezt. Hiszen még orvosoknak is mond újat az, hogy tényleg betegség az alkoholizmus, nem pedig szégyen vagy bűn. Orvos is mond ilyet, pedig a hívő is lehet beteg. Az egyházi körökben még nem olyan elfogadott, hogy néha a hívő is beteg, sőt a beteg is válhat hívővé. Van olyan is, hogy a beteg, úgy csinál, mintha hinne, de csak áltatja magát, és sem a betegségével, sem a hitével nem foglalkozik, így két szék közül a pad alá esik.

Dióssy Iván


Dióssy Iván: Én nem papként kerültem be az anonim alkoholistákhoz, hanem családos emberként. Özvegyként lettem katolikus pap. Többször hallottam azt a felfogás, hogy hála Istennek nálunk ilyen problémák nincsenek. Én megadtam a telefonszámomat, elérhetőségemet, hogyha mégis úgy gondolják, akkor nagyon szívesen segítek.
Fekete Ágnes: Ez a tagadás, az elhallgatás.
Dióssy Iván: Így van! Nagyon fontos az, hogy valamilyen szinten a betegnek akarnia kell a változást. Fel kell ismernie, hogy miben van, és segítséget kell kérnie. Én például egy terápián vettem részt 1995-ben. Engem vitt a családom, mert eszem ágában sem volt menni, de olyan gyenge voltam, hogy beraktak az autóba és elvittek. Itt rádöbbentem rá arra, hogy ennél jobb helyen nem is lehetek.
Fekete Ágnes: Nagyon le kell épülni ahhoz, hogy valaki belássa, hogy beteg.
Dióssy Iván: Az Anonim Alkoholisták egyik alapelve az, hogy el kell érni a mélypontunkat ahhoz, hogy elinduljon a felépülés. Ez mindenkinél más. A mélypontot el lehet érni úgy is, hogy valaki egy katedrán tanít.
Fekete Ágnes: Egy pap hogy éri el a mélypontot?
Dióssy Iván: Ez is változó. Talán spirituális oldalról. Érezzük, hogy a hitünket is megtámadja ez a betegség, és megszakítja az istenkapcsolatot. Nyilvánvaló, hogy nem azért kerül ide egy pap, mert rossz pap, hanem azért, mert alkoholista. Az alkoholizmus viszont megtámadja magát a papságot is, hogyha nem figyelünk. Ezt megérzi az ember, és akkor talán elfogadja a segítséget, vagy talán még kér is segítséget.
Fekete Ágnes: A pap a hitében megrendül, és esetleg ez egy mélypont tud lenni?
Dióssy Iván: Nagyon sokszor előfordult velem is. Hívő emberként veszekedtem az Istennel: Én minden nap imádkozom Hozzád, miért nem veszed el az alkoholizmusomat? Egyszer egy szabadító lelkigyakorlaton arra kértek minket, hogy adjunk hálát az Istennek azért, hogy megszabadított minket. Én ott nagyon rosszul éreztem magam. Azt mondtam, hogy hálát adok Uram, hogy nem szabadítottál meg az alkoholizmusomtól, mert ez az én legnagyobb kincsem. De megköszönöm, hogy elvetted az ivásvágyamat, és most már több mint húsz éve nem kell innom. Az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség. Azt nem fogja Isten elvenni soha. Viszont van egy szlogenünk, hogy egy alkoholista mindenre tud inni, csak a hálára nem. A hála az egy olyan dolog, amire egyszerűen nem lehet alkoholt fogyasztani. Megint csak egy tapasztalat, ne kérdezd, hogy miért, mert nagyon sok olyan dolog van a mi felépülésünkben, amire nem tudjuk a választ. Én sem emlékszem mindenre, mert annyira részeg voltam, de augusztus 15-étől kezdve nekem nem volt ivásvágyam. Na, ezt magyarázza meg nekem valaki!
Fekete Ágnes: Általában nem könnyű ezt vállalni az egyházi társadalom előtt. Olyan furcsa dolog, hogy valaki szenvedélybeteg. A hívek között is álarcokat kell viselni!
Dióssy Iván: Valóban. Egy kicsit álságosnak és nemtelennek érzem azokat a kérdéseket, amiket sokszor itt is feltesznek, és én magam is föltettem annakidején, amikor elkezdtem a felépülésemet: "Jaj, mit fognak szólni, ha majd hazamegyek?" Annak idején erre ezt mondta nekem a segítő pszichiáter: "Maga huszonöt évig ivott. Megkérdezte valakitől is? Kért maga engedélyt, hogy igyon? Ne játssza itt most már az eszét! Maga azt szégyelli, hogy józan?"
Fekete Ágnes: Döbbenet, hogy jobban szégyelljük a józanságot, mint az alkoholizmust!
Dióssy Iván: Nagyon nincs rendben, de nyilván a fejekben nincs rendben ez. Az elvárásoknak akar mindenki kényszeresen megfelelni.
Magyar Balázs: Amikor az emberek itt kezdik megismerni önmagukat, megismerik a betegségüket, akkor a kapcsolataik kezdenek gyógyulni. De én szerintem előbb volt a rossz kapcsolat, mint az alkoholizmus. Noénál kezdődik a probléma.
Fekete Ágnes: Noé volt az első, aki berúgott a Bibliában!
Magyar Balázs: Ő volt az első, akiről írva van. Lehetnek itt családi előzménye is a dolognak.

Hidász Zoltán


Hidász Zoltán: Minden a családban kezdődik valamikor. Végiggondoltam a betegeinket, és arra jutottam, hogy minden beteg előtörténetében az apja az alkoholista volt. Göngyöljük tovább ezt a problémát valamiért. Így oldotta meg az apja a problémákat, így fogja ő is megoldani. Az önismeret és a betegség felismerése tud segíteni abban, hogy valaki változtasson, vagy járjon papi csoportra, olyan helyekre, ahol hasonló betegségben szenvedők vannak. Amikor úgy jön vissza egy betegünk a hétvégi eltávozásról, hogy visszaesik, azt föl tudják a kísérők használni arra, hogy lássák itt élőben a betegek: Ez ezzel jár.
Fekete Ágnes: Tükörként tartják eléjük az esetet.
Hidász Zoltán: Talán minden alkoholista vágya az, hogy szeretne szociális ivó lenni. A tapasztalat szerint azonban hiába próbálják meg többször is, nem fog menni.
Fekete Ágnes: Hasonló ez az Édenkerthez, hogy ott a fa, de nem ehetek róla.
Hidász Zoltán: Ádám alkoholbeteg, vagy "almabeteg" volt. Bár ott nem almáról van szó, hanem gyümölcsről. Éva mondhatta volna ezt: Ádám, itt van a fa, amiről ehetnél, de akkor tönkremész. Az Úr ugyanezt mondja, hogy szabad neked nem enned, és én ebben segítek neked. Itt van a kapcsolatok hiányának a kérdése, mert nem nagyon van az alkoholbetegnek otthoni segítsége.
Magyar Balázs: A házas papok és lelkészek is ugyanolyan nagy bajban vannak, de nem azért mert nincs, aki a magánéletüket boldogítsa, hanem azért mert valamit rosszul csinálunk. Valami alapvető baj van velünk.
A férfiaknak szoktam adni egy írást, amely férfikérdéseket tartalmaz. Azzal kezdődik, hogy mit akarok valójában? Itt mindenki megáll, mert nem tud rá válaszolni. Egy órát gondolkozik azon, hogy tulajdonképpen mit akar. Vannak külön papi kérdések is: Ki az én népem? Hogyan vagyok Jézus tanítványa? De szerintem alapvető fogyatékosság jellemez bennünket. Most maradjunk a férfiaknál. Arra szocializál bennünket a világ, hogy tessék fényeskedni! Azt látom, hogy a harcos férfiak, manapság nem a kardjukat meg az elméjüket élesítik, nem azon dolgoznak, hogy az egészségük jobb legyen, hanem hogy jobban csillogjon az a trón! Jobb kapcsolataim legyenek, jobb egyházi beosztásom legyen! Ebben nagyon elveszítettük az alapvető értékeinket és az evangéliumi életet is elveszítettük, mert Jézus sem arra tanít, hogy jól fessek, hanem arra, hogy a tanítványi sorsra felkészüljek. Nem tanítónak segítjük, vagy irányítjuk őket, hanem hogy jó tanítványok legyenek.
Fekete Ágnes: A probléma az, hogy a lelkész elsősorban tanítóként definiálja magát, és nem tud már gyerek lenni.
Magyar Balázs: A lelkész is, meg az orvos is tanítóként definiálja magát, de én lejáratom magamat, amikor beszélek, mert próbálok őszinte lenni. Elmondom, hogy az én életemben is ugyanígy vannak ezek a dolgok. Nem tanító vagyok, hanem szeretnék tanítvány lenni. Ez a mi méltóságunk, hogy Krisztus szerettei, gyermekei lehetünk. Mehetünk mélyebbre is: Egy beavatatlan férfinéppel találkozunk itt, akinek igazából nem volt jó apja, vagy nem volt jó gyerekkora, nem volt családja. A beavatás mennyire hiányzik a mi nevelési kultúránkból! Nincs kire büszkének lenni. Rá kell döbbennünk valamikor az életünkben, hogy Krisztus is az Atya által megsebzett. Ő is egy nehéz családból jött, nevelőapával, halmozottan sérült ember volt, de soha nem élt vissza semmivel.
Fekete Ágnes: Nagy nehézség az egyházban, hogy a lelkészek álarcot viselnek.
Magyar Balázs: Ezekről beszélgetni kell. Ezért mondtam, hogy az interakciók, vagy az intervenciók hiányosak és nem csak egyetemi szinten igaz ez, hogy több mentálhigiénés szakemberre van szükség. Ne a hold szép oldaláról beszéljünk! Nálunk nem a földnapos oldaláról beszélünk, hanem az árnyékszemélyiségünkről, amikor balhésak vagyunk, amikor tehetetlenek vagyunk önmagunkkal. Arról beszélünk, amiről nem illik, és nem szoktak társaságban beszélni.
Hidász Zoltán: Amikor elindult a Ház, egy nagyon jó lelki vezetőnk volt: Nemes Ödön atya. Ő mondta: Szabadon, Örömmel és Szeretettel. Ezt úgy hívta, hogy szöszölés. Hogyha valamit nem tudok szabadon, örömmel és szeretetben csinálni, akkor semmit nem ér. Szerintem Jézus is erre gondol. A manipulációval ezt mindenképp szembe kell állítani azt, amikor valamit szabadon, örömmel és szeretettel teszünk. Nem mondjuk itt, hogy majd elmondjuk a püspökének, vagy fölhívjuk a feleségét. A hozzátartozó saját maga gyógyuljon, és ne a beteget akarja irányítani. Ő is beteg és neki is gyógyulnia kell!
Fekete Ágnes: Miért van az, hogy ilyen kevés az intervenció? Miért ez a kórképe a magyar népnek?
Magyar Balázs: A profiktól várják az emberek. Valaki, aki ezt tanulta, ebben öregedett meg, az majd elmondja, gondolják az emberek! A többiek nem hitelesek. Én azt hiszem, hogy nyugodtan beszélhetünk arról, hogy nem élünk evangéliumi életet, még a lelkészek sem. Nem Jézust vesszük alapul, nem azt kérdezzük, hogy mit mondana erre Ő, hanem mit mond erre a BNO, vagy a WHO, vagy mit mondott a nagy pszichológus. A manipulációt állítom szembe az intervencióval. Ott és akkor szűnik meg a manipuláció, ha jól avatkozom be a bajokba, akár a magam bajába, akár a másokéba.
Fekete Ágnes: Miért nehéz papnak vagy lelkésznek lenni ma?
Hidász Zoltán: Nem nehéz. Nehéz embernek lenni. Nehéz evangéliumi életet élni, nehéz tanítványnak lenni. Én így egyszerűsíteném a kérdést. Bonyolítjuk a dolgot, mert a papnak ugyanolyan nehéz, s ugyanolyan könnyű, mint az orvosnak, meg a többieknek. Gyerekkortól tanítják, hogy lépj ki az adott keretekből és legyél valamiben feltűnő! És sokszor a pap is így próbál valamit még kitalálni, hogy papsága mellett fontos legyen. De ez vonatkozik az orvosra is, a tanárra is. Van a betegnek, a segítőnek, a családnak is sikere. Akkor történik valami, amikor ezek együttműködnek. De sokszor az orvostól, a kísérőtől, a segítőtől várják, hogy dolgozz meg helyettem is. A pap katasztrófáját szerintem az is előidézi, hogy ő nem kér tanácsot. Az is szégyen, hogy problémái vannak. Tudnia kell mindent, naprakésznek kell lennie. Duzzog magában és azt mondja, hogy ők, akik Leányvárra kerültek, azok már kiestek a pixisből. Igen, lehet, hogy ki kell mondani: Ki kellene esni mindenkinek, és elölről kezdeni! Mindenki ejtse ki magát a pixisből, és kezdje elölről az őszinte beszédet. Mi vagyunk Jézus népe. Amikor a kereszténység elindult, bűnbánók közössége voltunk. Mindenkinek elölről kellene kezdeni. Azt a nagyon szép dolgot tapasztaltam Amerikában, hogy maga a főpásztor hozza magával a papját. Elkíséri, és a végén, amikor befejezi a terápiát, akkor érte jön.
Az áhítat után Gárdonyi Zoltán Ó örökhatalmú mennyei szent Isten kezdetű kórusművét hallhatják.

Fekete Ágnes áhítata:

Liliom KJ


"Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van." Máté 1,18-20

A házasságközvetítés teljesen elfogadott volt a legtöbb kultúrában egészen az elmúlt évszázadig. Izraelben is így volt ez. A szülők, akik hasonló értékrendet vallottak, megbeszélték, hogy gyermekeik házasok lesznek. Minden bizonnyal így történt ez Máriával és Józseffel is. Ha József igaz volt, akkor Mária családja is igazhitű volt. Amikor Mária elérte azt a kort, hogy férjhez mehetett, akkor a házasságkötés előtt egy évvel eljegyezték őket egymásnak. A házassági megállapodás ekkor született meg. Ez nem jelentette azt, hogy összeköltöztek. Mégis, a jegyesség felbontása csak ugyanolyan feltételekkel volt megengedve, mint a válás. "Nekem vagy szentelve", "nekem vagy eljegyezve", ezeket a szavakat kellett kimondania vagy leírnia a párnak. Ha viszont a nő, úgymond félrelépett, hűtlenné lett, akkor annak égi-, halálbüntetés a következménye. Ezt mondták: Ki kell irtani a gonoszt a nép közül! Ez nem volt egyéni döntés kérdése, ez kötelező volt. Törvény elé kell citálni az állapotos lányt. Kőzápor a bűnösre! József azonban nem teszi ezt meg. Magyarán, megtagadja a törvényt Mária érdekében.
A történelem, de saját életünk legbolondabb kérdései így kezdődnek, mi lett volna ha. Mégis, kérdezzük meg ezt a buta kérdést, mi lett volna, ha Jézus nevelőapja betartja a törvényt? Mi lett volna, ha József nem hallgat az álomra. Mi lett volna, ha ez a csendes ember nem figyel Isten titkos üzenetire? Ahogyan például Pilátus sem hallgatott felesége álmára. Fontosak ezek a jelentéktelennek tűnő részletek, hogy Jézusnak volt egy nevelőapja, aki igaz ember volt, akinek fontosabb volt Mária, mint a törvény. József Istenre és az emberre figyelt. Nem is tudunk róla többet.
Ritkán gondolunk bele abba, hogy Jézus életben maradása azért volt lehetséges, mert József ilyen volt, mert József megszegte irgalmasan a törvényt, és nem arra figyelt, hogy mit szólnak majd az emberek. József egyetlen láncszem volt egy családfában, amely Isten kiválasztásáról szólt. A zsidó nép történetében pedig a legfontosabb, hogy megkapták a törvényt, hogy azzal éltek. De ez a láncszem, József Mária és a kisgyermek mellett állt és nem elsősorban a törvény mellett.
Mai világunkban, amelyben rendszerek és törvények hálójában élünk, érdemes napról napra megkérdeznünk saját magunktól: Érezzük-e még Isten irgalmát magunkon? Technokrata világunkban sokszor látjuk magunkat egy számjegynek vagy egy adatnak. Törvényekkel, jogszabályokkal közelít felénk megannyi hivatal, de Isten nem. És ahogyan Mária védelem alatt állt és nem esett rajta szégyen, úgy rajtunk sem esik Isten felől. Mert ma sem történnek nagyon másként a dolgok. Ma nem a zsinagóga vesz minket a szájára, de ha egyszer a sajtó megtalál valakit, akkor az illető ezt soha nem mossa le magáról. Szabályok és megszégyenítés egész hálója van ma is körülöttünk. Isten mégis, már Jézus bölcsőjénél, József személyében megadta a személyes szeretetet és az irgalmat a szabályok és a megszégyenítés világában.
Isten ereje erősebb, mint ez a világ. Ezért most a személyesség és az irgalom erejét kívánom minden kedves hallgatónknak a 2018-as esztendőre. Ezt adja meg Isten! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva