Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2018. február 7.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Szokták mondani, hogy van, aki a félig töltött poharat telinek, van, aki félig üresnek látja. Van, aki a hiányra figyel, van, aki az eredményre. Talán minket, magyarokat tényleg kísért az, szinte népbetegség módján, hogy az űrt vegyük észre. A Himnusz bibliai magyarázatát folytatjuk. Szűcs Ferenccel való beszélgetésünk mai témája a hála.

Himnusz


Szűcs Ferenc: Sokszor az a vélemény a Himnuszról, hogy pesszimista hangvételű, mert általában a kudarcainkat, vereségeinket helyezi előtérbe. A második versszak ennek az ellentéte. Sőt, azt mondhatnánk, hogy a Himnuszon végighúzódik egy dialektikus ellentét: "bércre hág, és völgybe száll". Benne vannak a hegycsúcsok és a mélypontok is. A második versszak éppen arról beszél, hogy a bibliai, a kánaáni honfoglalás mintájára mi is Istentől kaptuk ezt a szép földet. A Duna, a Tisza jelképezi ezt az egész országot, ahol Árpád hős magzatjai fölvirágoztak. Nem tudnak igazán arról a történészek sem, - akármelyik honfoglalás-elméletet fogadjuk is el, - hogy itt különösebb harcok folytak volna, hanem megkaptuk ezt az országot. Kölcsey a hun-magyar mitológiai azonosságot vallja itt. Bendegúz, Attila édesapja volt. Ezt az ősi örökséget viszi tovább, és a második versszak egy hálaének arról, hogy milyen gazdag örökségünk van, milyen szép ez az ország! Kunság mezején lengő búzakalász, és a Tokaj szőlővesszein csepegő nektár. Valójában ez szimbólum is. A református szimbolikában az úrasztali terítőkre búzakalászt és a szőlőtőkét szoktak hímezni, amely rejtett jelképe az úrvacsorai jegyeknek. A magyar jókívánságokhoz hozzátartozik, hogy bort, búzát, békességet kívánunk egymásnak. Milyen gazdagon terít asztalt nekünk Isten!
Fekete Ágnes: Gyakorlatilag a szakrális és a földidolog együtt van...
Szűcs Ferenc: Valóban, és az egész Himnusz Istennel van kapcsolatban. Ott kezdődik a hálaadás, amikor az ember fölfedezi azt, hogy mi mindent kapott, és milyen gazdag ez az ország. Milyen gazdag a mi népünk története! Vannak benne még győzelmek is.
Fekete Ágnes: Az Ószövetségben olvashatjuk, hogy a nép olyan, mint egy szőlő.
Szűcs Ferenc: Így van! Ez egy ószövetségi kép. A nyolcvanadik zsoltár beszél arról, hogy Izrael maga is olyan, mint egy szőlőskert. Azt hiszem, meg lehetne tanulni a Himnuszból, hogy nem a panaszkodás vezet célra, ha mindig csak a negatívumunkat emlegetjük, hanem az, ha észrevesszük azt a gazdagságot, amely körülvesz bennünket.
Fekete Ágnes: A hálaadáshoz nagyon kevéssé értünk, pedig a református hagyomány szerint az imádság részei: a hála, a bűnbánat és a kérés.
Szűcs Ferenc: A legtöbb zsoltár is így tagozódik: Isten dicsőítése, panasz és a kérés. A Himnuszban ez a három nagyon szépen együtt van. Nem véletlenül fedezték fel, hogy a százharmincadik zsoltár szellemisége is benne van: a mélységből való kiáltás és az Úrba vetett reménység.
Fekete Ágnes: Ha ez csak egy búslakodó ének lett volna, nyilván nem terjedt volna el. Kellett, hogy pozitív üzenete legyen.
Szűcs Ferenc: Igen, de éppen az ellentétek vannak együtt a Himnuszban, ezek tették a református népünk, de az egész magyar nép számára is elfogadottá, és nem csak a régi dicsőségbe való visszavágyás volt. A történelmünk maga is Isten ajándéka, annak minden bércével és völgyével, világos és sötét oldalával együtt, amelyek váltogatják egymást. Találkozunk mind a kettővel, és mindkettőt el kell fogadni Isten kezéből.
Fekete Ágnes: Szinte magyar betegség, hogy mi a völgyeket hamarabb meglátjuk.
Szűcs Ferenc: Mindig túlteng az egyik vagy a másik oldal. Mind a kettő rossz: az is, ha büszkeségben csúcsosodik ki pusztán a hazafiság, és az is, ha a búslakodásban. A kettő együtt van, hiszen voltak olyan korszakai a történelmünknek is, amelyekre büszkék lehetünk. Isten győzelmeket is adott: "nyögte Mátyás bús hadát, Bécsnek büszke vára". Voltak olyan korszakok is, amikor viszont "vár állott, most kőhalom". Hálátlanul visszatekinteni, az tagadása és megszakítása annak a folyamatnak, hogy egy ősi törzs hajtásai vagyunk. Ahogy Radnóti mondja: "belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága". Tehát mindnyájan, akik mi vagyunk, egyben a múltunk is vagyunk. Hála nélkül az ember vagy kesereg, vagy ok nélkül büszkélkedik. A hála az, amely a dicsekedést mérsékeli, mert tudjuk, hogy ezt nem magunknak köszönhetjük, és a búsulást, elkeseredést, csüggedést is mérsékeli, mert nem csak erről van szó, hiszen itt vagyunk, megvagyunk még mindig, és ez egy nagy csoda. Tehát a nemzethalállal szemben azért ott van az a reménység, ha sok mindent túléltünk, akkor van reménységünk, hogy Isten még meg fog tartani bennünket és meg fog szánni bennünket, a jövővel kapcsolatban is.

Fekete Ágnes: Most a teljesen kiürült pohárról lesz szó. Az Iszákosmentő Misszió házába látogatunk el Dömösre, ahol Némethné Balogh Katalin vezetővel, Pintérné Koczó Zsófia lelkipásztorral beszélgetünk, majd Tisza István vallomását is hallhatjuk.

Dömös


Némethné Balogh Katalin: Harmincöten érkeztek az ország különböző településeiről.Vannak közöttük olyanok, akiket lelkészek segítettek ide, több hetes küzdelem árán, hogy józanul érkezzenek. Sokféle ember jön hozzánk. Felerészben olyanok, akik már voltak itt, de megcsúsztak, és ebből próbálnak helyre jönni. A másik fele, pedig először van itt Dömösön. Jönnek ateisták, hívők, és akik a kettő között vannak.
Fekete Ágnes: Eddig mi a tapasztalat?
Némethné Balogh Katalin: Az első nap mindig izgalmas, szorongós. Most már, úgy gondolom, hogy lassan "itthon vannak". Csütörtökön szoktak jobban megérkezni lélekben és gondolatban is. Nyitottak, érdeklődőek, de egy részük nagyon megterhelt ember, és nagyon nehezen szabadul föl.
Fekete Ágnes: Pszichológiai terheket hordoznak?
Némethné Balogh Katalin: Igen. Még nem lélegeztek nagyot. Szokásos napirendünk van. Délelőtt van egy gondolatébresztő Ige, beszélgetés, délután nagycsoportok, bizonyságtételek, énekek, este pedig egy evangélizáció. Ez a kerete a napnak. Közben eszünk is, levegőn is vagyunk, beszélgetünk is. Próbáljuk megosztani azt, amit mi is kaptunk, hogy milyenek vagyunk mi emberek? Milyen az Isten és hogy lehet vele találkozni? Milyen vagyok én, mint szenvedélybeteg? Miért jutottam ide? Mit hoztam magammal? Van meghívás, hogy mi lehet ebből?
Fekete Ágnes: Külön-külön is beszélgetnek valakivel az ideérkezők?
Némethné Balogh Katalin: A csoportos beszélgetés a napirend része. Még édesapámtól tanultam, hogy meg kell adni minden embernek azt a szabadságot, hogy lássuk, ő mit akar igazán. Arra lehet építeni, vagy nem építeni.
Fekete Ágnes: Az alkoholfogyasztás valójában, mint minden szenvedélybetegség egy tünet.
Némethné Balogh Katalin: Nekik az fáj, hogy a jelenlegi helyzetükből el kell mozdulniuk. Végül az alkoholkérdés a legkisebb. Ez csupán felerősíti összes emberi problémát, amit a bűnnel a világba hoztunk. Azért súlyosabb a helyzet, mert ott mozog az a sokféle lelki nyomorúság, amivel jöttünk, amit kaptunk, amit beszereztünk. A legfontosabb emberi kérdés, hogy ki vagyok én? És miért vagyok itt a világon? Még nem volt olyan, hogy erre a kérdésre bárki is tudott volna válaszolni.
Fekete Ágnes: Tényleg? Akkor ez is egy tünet, hogy az ide érkezők nem értik az élet értelmét?
Némethné Balogh Katalin: Vannak, akik csak figyelnek, hogy mit csinálunk itt. Fontos megértetni az emberekkel, hogy mit tesz az alkohol? Mint ahogy más betegséget, ezt is meg kell ismerni, hogy tudják mit jelent az alkoholbetegség, annak a fizikai és lelki részeivel együtt. Ezt is nagyon fontos aprópénzre váltani.
Fekete Ágnes: Mi a könnyű és mi a nehéz ebben a szolgálatban?
Némethné Balogh Katalin: Könnyű és nehéz is egyszerre, ha valaki bármit is tenni akar az Isten nevében. Lehetne könnyebben is működtetni ezt az intézményt, csak akkor elveszne a lényeg. Nagyon sok járulékos feladat van, amitől nehéz meglátni a küldetésünket.
Fekete Ágnes: Tehát sok az adminisztráció?
Némethné Balogh Katalin: Igen. Vannak más nehézségek is, például, ha valaki azzal jön, hogy neki depressziós diétája van. Tudjuk, hogy a depresszió nem attól függ, hogy mit eszik meg, de ha ő ebben hisz, akkor erre a kabátra kell gombot varrni... Sokféle problémával jönnek, amit nem egyszerű megoldani. A hit segít tovább, hogy ha ez Isten akarta, akkor teljesen mindegy, hogy milyen nehézségek jönnek, akkor is fog működni. Igyekszünk, hogy az emberek elfogadják a hitet Isten segítségével, és megérezzék azt, hogy itt ember az ember.
Fekete Ágnes: Szól most a csengő. Csoportos megbeszélés lesz vagy előadás?
Némethné Balogh Katalin: Az utógondozó csoport lelkésze van itt, hogy megossza az istenélményeit. Tíz hölgy van most, és nekik külön van kiscsoport. Zsófi és a munkatársa, Adrienn váltják egymást.
Pintérné Koczó Zsófia: Az én dolgom elsősorban az úgynevezett gondolatébresztők tartása.
Fekete Ágnes: Az, mit jelent?
Pintérné Koczó Zsófia: Olyan magyarázat egy bibliai résszel kapcsolatosan, amiről a kiscsoportban lehet beszélgetni, és amely segít, hogy könnyebben végig tudják gondolni az életüket, hogy honnan jöttek? Hol tartanak? Mi az, ami megvan, mi az, ami hiányzik az életükből? És nem utolsó sorban ez lehetőséget ad arra is, hogy személyes beszélgetésre is sor kerüljön. Egy-egy gyógyító hétnek része az is, hogy az Ó- és az Újszövetségről rövid összefoglalót tartunk azért, hogy akinek eddig nem sok fogalma volt a Bibliáról, az valamennyire bepillantást nyerhessen. Aki valóban szeretne változni, gyógyulni az nagyon nyitott Isten Igéjére. Sokat jelent, amikor figyelnek és követik az elmondottakat. Azt érzi ilyenkor az ember, hogy van értelme Isten üzenetét közvetíteni, mert nagyon sok ember életében megtörténik a változás.
Fekete Ágnes: Igen, ez akkor jó, ha vissza tud hatni a normál időszakra is.
Pintérné Koczó Zsófia: Igen. Amikor gyógyul, másképpen látja az életét.
Némethné Balogh Katalin: Látják azt, hogy mi is ugyanúgy küszködünk, mint ahogy ők küszködnek, csak mi nem az alkoholproblémával. Volt, aki azt mondta a háziorvosának, hogy azért jön ide évente egyszer, hogy egész évben ne kelljen az orvoshoz mennie.
Igazából mindenkinek meg kellene gyógyulni, ha a baj Istenhez hajtaná az embereket. Sokszor úgy vannak az emberek, hogy begyakorolták az életüket és abból nehéz kimozdulni. Olyan ez, mint amikor egy éneket rosszul tanulunk meg, és utána nehéz az igazi dallammal énekelni.
Tisza István: Vajáról jöttem. Remélem, nem fogok úgy járni, mint az előbb.
Fekete Ágnes: Hogy elsírta magát?
Tisza István: Igen.
Fekete Ágnes: Az baj lenne?
Tisza István: Nem baj, de nem gondoltam, hogy ilyen lesz. Úgy gondoltam, hogy én nem iszom úgy, mint sok ember. Nagyapámnak, édesapáméknak mindig volt szőlőjük. A pincében ott volt a kis műanyag kancsó és - hát, milyen a gyerek - kíváncsiságból mindig ittam egy pár kortyot. Teltek-múltak az évek, megnősültem. Rokonság, após, anyós, egy kis bor. Szerettem a bort inni. Nem azért ittam, mert doppingszer volt a számomra. Egyszerűen szerettem. Csak egy idő után már nem tudtam korlátozni. Jól éreztem magam egyes helyeken, de volt, hogy a feleségemmel ebből vita alakult ki. Még dulakodás is. Szinte minden nap megittam egy liter bort. Egyszer leültem az ágyra és gondolkoztam, hogy ez így nem lesz jó! Valamit csinálni kell! Ment egy darabig, két-három hétig bírtam csak. Teltek-múltak az évek, veszekedések is voltak. Kellett egy nagy pofon ahhoz, hogy eljöjjek ide Dömösre. Egy barátom egy keddi reggel bejött hozzánk, megkínáltam. El is fogadta. Láttam, le van verve a keze. Kérdeztem, hogy mi történt? Elment a barátjához, születésnapot ünnepeltek, majd a feleségével összeveszett, és bevert egyet a falnak. Este hallottam az öcsémtől, hogy ez a barátom felakasztotta magát. Harmadik gyerekünk útban volt. Feleségem mindig mellettem állt, ezt hozzá kell tennem. 2004-ben kerültem ide Dömösre. Nem tudtam hova jövök, de ez volt a feltétele annak, hogy a család együtt maradjon. El kellett telni több napnak ahhoz, hogy valamit érezek. Hitmélyítő hétre jelentkeztem a következő évben. Barátságok alakultak ki. Nem gondoltam, hogy ez rám ilyen hatással lesz. Mondták mások is, hogy teljesen más vagy Pista! A hangodon is hallani.

Fekete Ágnes: A lelki, a szívünket érintő életkérdések sokkal fontosabbak, mint gondolnánk. Gyakran tárgyakban látjuk az élet igazi kihívását, van-e pénzünk, de ahogy előre haladunk terveink megvalósításában, mindig kiderül, hogy valamilyen mélyebb összefüggés van az életben. Korényi Róbert pszichológus-lelkész nemrég egy kutatást készített református iskolák diákjai között. Azt vizsgálta, vajon mennyire erősödik a diákok spiritualitása, lelki nyitottsága, elköteleződése a keresztyénség iránt.

Korényi Róbert


Korényi Róbert: Sok esetben az ismeret és a tárgyi tudás nem jár együtt a belső, intenzív vallásossággal. Együtt járhat, de nem biztos, hogy így van. Egy teljes évet felölelő kutatás volt, ahol körülbelül hatszáz fős mintán vizsgáltam jól megalapozott, református középiskolákat, ahol a kilencedik és tizenkettedik évfolyamokat kérdeztem meg. Először a hittartalmakra kérdeztem rá, hogy miben hisznek a diákok, aztán arra, hogy milyen kapcsolatuk van az Istennel, vagy a transzcendenssel, mert ez jobb mutatója lehet annak, hogy van-e egyáltalán kapcsolata, vagy csak rávágja, hogy "hiszek Istenben". Harmadrészt pedig arra kérdeztem, hogy ez befolyásolja-e a jövőképüket valamint más karaktererősségüket, mint például a hála, a megbocsátás, a remény. Összehasonlítottam egy állami mintával is, és az eredmények azt mutatták, hogy egy református középiskolában valóban magasabb spiritualitással és keresztény hittartalmakkal rendelkeznek a diákok, mint egy nem református iskolában. Azonban érdekes volt, hogy azt sem sikerült igazolni, hogy a kilencedik és a tizenkettedik közötti évfolyamok között lenne integrálódás a keresztyén hitben a tizenkettedik évfolyamra. Egy kicsit egyszerűbben fogalmazva azt mondhatnám, hogy a kilencedikesek és a tizenkettedikesek hittartalmai között nem találtam szignifikáns eltérést. Tehát ahogyan bejött a gyerek, úgy is távozik. Ez igazából kettős. Az egyik részben valóban egy magasabb szintű vallásosság jellemzi őket, a másik oldalon viszont azt nem láttam igazoltnak, hogy maga az iskola hatása lenne mindez. Egy másik részeredmény is nagyon izgalmas. Szeretnénk azt látni, hogy a Krisztus-hit irányában mozdul el a diákok hite és vallásossága, de azt lehetett tapasztalni, hogy a diákok hitvilágába nagyon sok minden belefér. Együtt van jelen, hogy hisznek Krisztusban, de a telepátiát is elfogadják. Nincsen olyan tiszta keresztyén hit, amit elvárnánk, és negyedik évfolyamra sem integrálódik ez, hanem megmarad a szinkretikus, sokféle hit, ugyanakkor a diákok spiritualitása elég magas, és magasan is működik ebben a dimenzióban.
Fekete Ágnes: Magyarán szólva mi szülők tudunk leginkább adni a gyerekeknek, nem az iskola az a közeg valószínűleg, ahol spirituális tartalmakat kap egy gyerek.
Korényi Róbert: Ezzel egyet tudok érteni, mert már lehet, hogy az általános iskolában valamint a családban megtörténik a spiritualitásfejlődés. Ugyanis voltak olyan adatok is a mintában, amelyek arra utaltak, hogy már az is sokat jelent, ha a szülő nem tiltja, és felekezeti iskolába íratja a gyerekét, akár úgy is, hogy csak annyi a narratíva mögötte, hogy a gyerek, ott úgysem fog rosszat tanulni. De tényleg így van: a család szerepe nagyon meghatározó.
Fekete Ágnes: Az óvoda az a közeg, ahol a leginkább nevelés folyik, a szónak a valódi értelmében.
Korényi Róbert: Azt mondhatjuk, tizenhat éves adatok alapján, hogy az erkölcsi fejlődésben nem nagyon lép előre a gyermek óvodától az iskola harmadik osztályáig. Szerintem óvodás korban pont egy egyházi intézménynek, egy református óvodának ez lenne a szerepe, hogy erre az erkölcsi érzékre oda tudjon jobban figyelni.
Fekete Ágnes: Hogyan lehet elmondani a morális tartalmakon túl a valódi spirituális tartalmakat?
Korényi Róbert: A moralizálással nem lehet morális érzéket kialakítani, maximum egy előírt dogmát, amelyet majd serdülőkorban úgyis levet magáról a gyermek.
Fekete Ágnes: Édes fiam, moss kezet! Édes fiam, kulcsold össze a kezed!
Korényi Róbert: Így van! Én másra gondolok. Az óvodában a pszichológusok általában különböző szituatív játékokkal igyekeznek segíteni. Azt tapasztalom, hogy egy teljesen átlagos óvodásgyerek, aki kikerül onnan, hat éves korára például nincs tisztában azzal, hogy mit jelent a lopás fogalma. Nem tudja elmondani, hogy lopás az, amikor valakitől elveszem a játékát úgy, hogy nem ad rá engedélyt. Pedig elvárható lenne, hogy ezzel már ott tisztában legyen. De mondhatnám az együttérzést vagy az együttműködést is. Keresztyén hitünkben és spiritualitásunkban ezek a fogalmak benne vannak.
Fekete Ágnes: A vallásoktatásban, hitoktatásban is megvan az a poroszos szemlélet, hogy megmondom, hogy ott az Isten, itt pedig te. Szóval nagyon direkten és frontálisan adjuk át még mindig a vallási tartalmakat.
Korényi Róbert: A hitoktatásunk is sokszor érezhetően céltévesztett, mert ha a közismereti tárgyakhoz soroljuk be, és elfogadjuk azt, hogy ez egy közismereti tárgy, aminek az a célja, hogy tárgyi tudást adjon, akkor szerintem helyén van jelenleg a hitoktatásunk. Ha viszont valami olyasmit fűzünk hozzá, olyan célokat, amivel azt szeretnénk elérni, hogy a gyermek keresztény hite fejlődjön, vagy rátaláljon Krisztusra, akkor azt tudom mondani, hogy a jelenlegi hitoktatásunk céltévesztett, mert ezt nem segíti, nem fejleszti, ehhez nem járul hozzá. Azt tapasztaltam a kutatásom során is, hogy elég elutasítóak a diákok, bár nagyon sokat számít, hogy ki tanítja a hittant. Azt fogalmazták meg a diákok, hogy szeretnének jobban átbeszélni erkölcsi témákat. Szeretnék, ha nyitottabbak lennének a hitoktatók arra, hogy a kérdéseket megbeszéljék, jó lenne, ha nem egyfajta dogmatikus szemlélet uralkodna, hanem releváns témákat járnánk körül, és nem ez a poroszos oktatás, hogy van egy tananyag, amin végigmegyünk, dolgozatokat írunk, osztályzatokat adunk, és akkor a végén, mint egy másik tantárgyból akár le is érettségizünk.
Fekete Ágnes: Ez persze nagyon nehéz, mert az oktatási keret most olyan, hogy közismereti tantárgyak közé sorolja a hittant. Negyvenöt perc, amikor van egy lyuk, és örülni kell, ha van egy terem, ahol az órát meg lehet tartani.
Korényi Róbert: Így van! És ezzel így kell dolgoznunk. Erre van lehetőségünk. Azonban ne feledjük el, hogy a tanárnak van egyfajta szabadsága, hiszen amikor bezárul az ajtó mögötte, akkor ott azért a saját pedagógiai módszereit bele tudja csempészni az oktatásba.

Hírek
Éltető sodrásban címmel rendezik meg országszerte az idei Házasság Hete rendezvénysorozatot, amelynek központi nyitó istentisztelete február 11-én, vasárnap délelőtt 9 óra 30 perctől kezdődik Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Itt is bemutatkoznak a Házasság Hete arcai: Zámbori Soma színművész és dr. Fazekas Rita mediátor.

A VilágEgyetemi Előadások sorozatban a nyolcvan éves pasaréti gyülekezet életéből elevenítenek föl részleteket február 11-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Torockó tér 1. szám alatti templomban.

Az iszlám nemzet trauma-kultúrája címmel tart előadást Gál-Szabó Péter a Péntek Esték sorozatban február 9-én, pénteken 18 órakor Sárospatakon, a Református Teológiai Akadémián.

A normális gyermek furcsaságai címmel tart előadást Marco de Leeuw van Weenen február 9-én, pénteken 18 órától Bátaszéken, a Kanizsai Dorottya Általános Iskolában.

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok nyolcadik Nemzetközi Teológuskonferenciáját rendezik meg február 9-én, pénteken 9 órától a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

Nyílt előadássorozatot tartanak Isten országáról február 8. és 10. között esténként 18 órától Székesfehérváron a Maroshegyi református imaházban.

Az első Ferencvárosi Szakrális Kórustalálkozót rendezik meg hét IX. kerületi kórus részvételével február 7-én, azaz ma este 18 órakor Budapesten, a Ráday utca 28. szám alatt.

Virágh András Gábor, a budapesti Szent István Bazilika orgonistája ad hangversenyt február 11-én, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Szólj ötágú síp! címmel rendez gálaműsort február 9-én, pénteken 17 órakor Miskolcon a Művészetek Házában.

A Debreceni Református Kollégium Kántusa ad hangversenyt február 8-án, csütörtökön 17 órakor Debrecenben, a Kölcsey Központ Bényi Árpád termében.

Jótékonysági bált rendeznek a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon javára február 9-én, pénteken Debrecenben, a Kölcsey Központban, valamint a határon túli gyülekezetek támogatására február 10-én, szombaton a Budavári Önkormányzat aulájában.

Fekete Ágnes áhítata:

Fatörzs (KJ)


"...megláttam, hogy vétkeztetek Istenetek, az Úr ellen, mert borjúszobrot készítettetek magatoknak... megragadtam a két táblát, ledobtam a két kezemből, és összetörtem a szemetek láttára. Azután odaborultam az Úr elé, és ugyanúgy, mint először, negyven nap és negyven éjjel nem ettem kenyeret...A borjút pedig, amelyet bűnös módon készítettetek, fogtam és elégettem, összetörtem jó apróra, míg porrá nem vált... Imádkoztam az Úrhoz, és ezt mondtam: Ó, Uram, Uram, ne irtsd ki népedet!" 5. Mózes 9,15-18. 21. 26.

Egyik nap felsétáltam a hegyre, és elképzeltem, ahogyan Mózes felment arra a bizonyos hegyre. Szedtem a lábaimat, figyeltem. Köd volt. A köd mindent betakar, és egy másik világ, inkább egy belső világ lesz láthatóvá, ami az ember szívében van. De amikor lejöttem, akkor a földi csillogás volt látható, az én esetemben egy autó képében. Ezt a kettősséget élhette meg Mózes. Fent, a nem látásban, a ködben jobban látott, mint lent. A felhőből, amiben a hegyen volt, világosabban megmutatkozott a lényeg, mint lent a valóságban. Elképzelem Mózes döbbent tekintetét, amint meglátja a vakítóan csillogó aranyszobrot, és egyszerre nem lát semmit. Dühében összetöri a két kőtáblát, amit Istentől kapott.
Ha otthon valaki összetör valamit, akkor ennek senki sem örül. Volt olyan, hogy egy tányért dühömben odavágtam a mosogatótálcába, mert azt hittem, ha ezt nem teszem meg, akkor az agyam törik ketté. Ezek a dühkitörések leeresztik a gőzt. De ilyenkor az ember szerettei általában megrettennek, talán megkérdezik: "Ennek meg mi volt az értelme?" Isten azonban semmit sem kérdez. Sőt, mintha elfogadná Mózes tettét, hogy összetörte azt az ajándékot, amit Tőle kapott. Eltörött Isten szava, és elporladt az aranyborjú is. Mintha nem is történhetne más akkor, ha ez ember a maga gyártotta szobrai fényében keresi az igazságot. Az ember mindig abban hisz, hogy törések nélkül megússza az életet. Azt reméljük, hogy elesettségünkben kicsit leporoljuk magunkat, aztán felállunk és megy tovább az élet. De úgy tűnik, hogy amikor Isten népe az arany előtt borul le, akkor ott valami az Isten ajándékaiból is összetörik.
Ez a két kőtábla azt jelezte, hogy Istennek van szava hozzánk. Az Ő magas hegyén, ködben látható világa el tud jönni a földre. És van köze a kettőnek egymáshoz. Abból a ködből világos tanítások jönnek le a földi világba. Talán ezzel az örömmel jött le Mózes a hegyről: Van út az ég és a föld között! Aztán szembesült az aranyborjúval, és azt látta, hogy nincs út. Vannak az életünknek ilyen kisülései, amikor úgy tűnik, hogy összetörik az út Isten és ember között. Ilyenkor az a megoldás, ami Mózesé is volt, hogy leborul, és negyven napig irgalomért könyörög. Ezeknél a töréspontoknál a lényeg az, hogy megtaláljuk az irgalom útját. Az a Mózes, aki tört és zúzott, egyszerre térdel, és Isten szánalmáért könyörög. Ez az út a ködből, a hegyi látomásból, a düh vakságán át Isten tapasztalatáig. Ez a kereszt útja is. És a mi utunk is. A népre dühös Mózes erős, de nem eléggé. Az irgalmas, imát mondó Mózes az, aki igazán megtalálta Istent. Adja Isten, hogy a mi utunk is az irgalom útja legyen! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva