Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2018. április 18.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A Reformáció nagy, jubileumi ünnepe ugyan véget ért, de úgy tűnik, számos terv nem fért bele a 2017-es évbe. Ide tartozik egy könyv is, amelyet egyháztörténészek terveztek. Ennek célja, hogy gyerekeink kezébe adhassunk egy olyan kötetet, amelyet ők is élveznek, és amivel kicsit közelebb kerülhetnek a reformáció világához. Balogh Judit történész volt a kötet egyik megálmodója, ő beszél arról a könyvről, amely az elmúlt hetekben jelent meg a Hernád kiadó gondozásában.

Balogh Judit


Balogh Judit: Évek óta álmodozunk többekkel együtt arról, hogy egy olyan reformációtörténetet adunk az olvasóközönségnek, amely szól a hívekhez, de az érdeklődő, a témában teljesen járatlan gimnazistáknak is, tehát, közérthető annak ellenére, hogy benne van a hátunk mögött álló sok-sok éves tudományos tapasztalat. Ebben nagyon lelkes harcostársam volt Dienes Dénes professzor, aki a sárospataki teológia egyháztörténész professzora és Szabadi István, aki a Tiszántúli Egyházkerület Levéltárának igazgatója. Tanárként folyamatosan az a tapasztalatom, hogy nem tudok olyan könyveket ajánlani az érdeklődő fiataloknak, amely a mai modern idők nyelvén mesélné el a magyarországi reformátusok hallatlan izgalmas történetét. A kötet ennek a vállalkozásnak még csak az első pici kis hírmondója. A könyv címe: Reformátorok nyomában - Fejezetek a magyarországi reformáció századából. Az értékét növeli ennek a könyvnek az, hogy rá tudtuk venni a Kaláka Együttest, hogy készítsen hozzá nekünk egy cd-t a Református Énekeskönyv énekeivel, a Kaláka zenei világával. Elképesztően lelkes partnerek voltak ebben a munkában.
- Nekik van már reformációs cd-jük.
Balogh Judit: Igen, de ők evangélikusok, és ezért a protestáns hagyomány egészéből merítettek, amikor a cd-iket készítették. Most azonban vállalkoztak arra, hogy a mi énekeskönyvünk énekeit tegyék a lemezre. Megpróbálják a reformációtól napjainkig terjedő időintervallumot átfogni az énekekkel, és igazán értékes énekeket választottak a könyv mellékleteként megjelent cd-re.
- Saját tanulmányod miről szól?
Balogh Judit: Az egyik legfontosabb számomra az egyes ember viszonya a saját felekezetéhez, kegyességéhez. Azokról a fejedelemasszonyokról írtam, akik nagyon fontos református asszonyképet is adtak a tizenhat-tizenhetedik századtól fogva.
- Megváltozott az asszonykép ebben az időszakban?
Balogh Judit: Egészen bizonyos, hogy vannak változások. A középkorban ott volt Mária, aki példa volt az anyaságra, szűziességre és az ártatlanságra. Azonban a reformáció kiiktatta a Mária-tiszteletet, a Mária-kultusz szinte teljesen eltűnt, viszont ezzel eltűnt egy lehetséges példa is. A középkorban a szemlélődő vagy imádkozó asszonykép átalakult aktív háziasszony képpé, aki nyilván a hitre neveli a gyermekeket, és ha kell olvasni, akkor a Bibliát olvassa a családjának. Ez kétségkívül jelentős változás. A református fejedelemasszonyok azért is adnak izgalmas példát, mert úgy tűnik, hogy a körülöttük mozgó lelkészek is érezték ennek az asszonyképnek a hiányát. Ki kell, alakuljon minden felekezetben, minden egyházi közösségben egy példa, hogy ki az, aki követhető. Ez is nagyon nehéz a református egyházban, ugyanis a szent kultusz szolgáltatta ezeket a példákat, de nálunk nagyon minimálisra csökkent azoknak a száma, akik ilyen módon jelenhetnek meg. Az ószövetségi hősök vagy az apostolok ilyenek, de valahogy nincs az a fajta példatár, mint a katolikus egyházban. Érdekes például az, hogy gyakran olyan jellemzőket is sikerült ráaggatni a fejedelemasszonyokra, amely őket nem jellemezte, de a református asszonykép felmutatása szempontjából fontos volt.
- Lorántffy Zsuzsanna például hogyan vált példává?
Balogh Judit: Érdekes, hogy Erdélyben volt erre nagyon nagy igény. Bethlen Gábor intenzíven pártfogolta ezt a folyamatot. Bethlen Gábor első felesége, Károlyi Zsuzsanna egy nagyon mélyen hívő református asszony volt. Amikor meghalt, hosszú, sok napig tartó gyászistentiszteletek keretében búcsúzott el tőle. Ezt úgy kell elképzelni, hogy Erdély több városában is gyászszertartás zajlott. Nagyon sok prédikáció hangzott el Károlyi Zsuzsanna földi maradványai fölött. A kortársak megírták, hogy már szaglott, ugyanis melegben történt mindez, és ennek igen erős üzenetértéke volt. Gyakorlatilag mindent igyekeztek belezsúfolni abba a Károlyi Zsuzsanna képbe, amely felmutatható lehet egy esetleges református asszony példaképben. Nem maradt életben egy gyerekük sem, de mivel az anyakép nagyon fontos, ezért Károlyi Zsuzsanna megkapta a "nemzet anyja" képet. Számos ilyen finom csúsztatás van, amikor nem felelt meg mindenben az elvártaknak. Például abban, hogy jóval aktívabb volt politikailag, mint ahogy ez elvárható volt egy protestáns fejedelemasszonytól, akinek az volt a dolga, hogy mintegy láthatatlan segítő, inkább az udvarban forgolódjon. Azonban Károlyi Zsuzsanna számos olyan cselekvésben vett részt, amely aktív politizálást is feltételez. Mindig Bethlen Gábor érdekében cselekedett. Egyébként Lorántffy Zsuzsanna ennél jóval tovább ment. Apafi Mihály felesége Bornemissza Anna képviselte őt nagyon erősen.
- Ő építette ezt a Lorántffy Zsuzsanna képet?
Balogh Judit: Írásaiban megjelenik az, hogy Lorántffy Zsuzsannához akar méltó lenni, tehát ahhoz a képhez, amit a Lorántffy Zsuzsanna jelentett.
- Ezek az asszonyok erős társadalmi életet éltek, pedig nem ezt várták el tőlük?
Balogh Judit: Így van! Lorántffy Zsuzsanna erőteljesen széttörte azokat a kereteket, amelyet egy protestáns fejedelemfeleség számára adottak lehettek volna, de nyilván az a narratíva, amelybe őt behelyezték az már inkább elkötelezett feleségként írta őt le.
- Hogy otthon főz, meg hímez, füves kertje van...?
Balogh Judit: Lorántffy Zsuzsanna hosszú időn keresztül, amikor még élt a férje, Rákóczi György fejedelem, akkor is Sárospatakon tartózkodott és gyakorlatilag független udvart vezetett, de akkor hogyan jeleníti meg azt a protestáns asszonyképet, amely elvárható lett volna? Nyilván e között a kettő között kellett meghúzni a határokat. Fennmaradtak róla olyan történetek, és ezek lettek inkább a hangsúlyosak, hogy jó és engedelmes feleség volt. Ezt igyekezett kidomborítani a történeti emlékezet róla. Bornemissza Anna meg olyan kemény nő volt, hogy diplomatákkal levelezett. Sokszor nem a férjének írtak, hanem neki. Ő döntött egy csomó kérdésben.
- Tehát, a nő szerepe megváltozott, és igenis bekerült a társadalomba?
Balogh Judit: Azt azért tudni kell, hogy a reformáció egy nagyon konzervatív asszonyképet vázolt fel. Tulajdonképpen konzervatívabb, mint a katolikus asszonykép, ahol az egyén önmegvalósítása szerzetesként jobban kivitelezhető volt. Mégis úgy tűnik, hogy a magyar reformáció idején, a tizenhetedik században nagyon sok önálló asszony jelent meg. Azt mondhatjuk, hogy több a határait feszegető protestáns asszony, mint a katolikus. De lehet, hogy ezt a korszak szelleme váltotta ki. Ezek az asszonyok rendkívül modern módon vettek részt akár a napi politika történéseiben is. Nem azokkal a béklyókkal, amelyeket egyébként a korszak rájuk akart volna aggatni.

Fekete Ágnes: Vajon hogyan is szólítsuk meg a fiatalokat? Ez nem csak írók kérdése, hanem minden szülő, minden gondolkodó ember kérdése is. Most Szikszai Szabolccsal beszélgetek, aki a kolozsvári egyetemi lelkész. Egészen különleges tapasztalatai vannak Magyarország legkülönbözőbb vidékeinek egyetemi életéről. Azt kérdeztem tőle, vajon ha távolról vizsgálja, mi a különbség a határon túli és az anyaországi egyetemi misszió között?

Szikszai Szabolcs


Szikszai Szabolcs: Mostanában kezd körvonalazódni, hogy miben más az egyetemi szolgálat Magyarországon belül, Sárospatakon, Miskolcon, és akár a Dunamelléken, Budapesten, Pécsen, Kecskeméten.
- Széles tapasztalatod van.
Szikszai Szabolcs: Igen, ez így alakult. Kolozsvárról nézve nagyon más jellegű az erdélyi magyarok identitása, mint a magyarországi magyaroké. Egységesebbé teszi a magyarságot, de nem egy ellenségkép viszonylatban.
- Ott egyértelműbb az identitás?
Szikszai Szabolcs: Én sokat éltem Magyarországon, így jobban rálátok a helyzetre, jobban látom a pozitívumokat, mint azok, akik csak ott éltek. A más identitásokkal, néppel való folyamatos együttélés, nyitottá tesz és látjuk, hogy ők máshogyan gondolkodnak, és mi is máshogyan gondolkodunk az ő viszonylatukban.
- Azért az ellenségesség megvan, hiszen vannak konfrontációk a románok és a magyarok között.
Szikszai Szabolcs: Valóban, de Kolozsvár ebből a szempontból meglehetősen európainak mondható város. Nagyon nyitott maga a társadalom, a kolozsvári polgárok ebben a környezetben, ahol rengeteg egyetemista és értelmiségi van. Természetesen, hatalmas szakadékok vannak a román társadalomban Románián belül gazdasági értelemben, meg nyilván kulturálisan is, ugyanúgy, mint itt a magyar társadalomban is.
- Mit lehet kezdeni ott az egyetemistákkal? Hogyan lehet megszólítani őket?
Szikszai Szabolcs: Kolozsvár, az erdélyi magyarság helyzetéből fakadóan nagyon más, mint a magyarországi élet. Pécsett voltam egyetemi lelkész, amely egy katolikus többségű város. A reformátusságnak nincs nagy hagyománya a városban. Az egyetemi lelkészség jórészt misszió, amely szinte "kamikáze" érzést keltett. Nagyon elvilágiasodott, elvallástalanodott fiatalok között kellett valahogyan a keresztyénségről beszélni. Úgy ahogyan tanították, úgy semmi értelme nem volt, ugyanis alapvető fogalmakat nem értettek a fiatalok. Például, mi a különbség plébánia és a parókia között, vagy a pap és a lelkész, a felekezetek között? Nem egy olyan világ, amely talán Kelet-Magyarországon és Erdélyben még megvan. Szerintem tájékozottabbak az erdélyi magyar fiatalok vallási ismeretek tekintetében, illetve jobban a hagyományukat képezi a vallásgyakorlat. Magyarországon egy újraszocializálási folyamat van: Újra el kell mondani, hogy ez miért is lenne fontos.
- Ez talán azért is van, mert a kisebbségben az egyház megtartó erő, és az egyházhoz való tartozásnak nagyobb a jelentősége.
Szikszai Szabolcs: Igen. Viszont az ott mást jelent, mint Magyarországon, mert ha Magyarországon azt mondom, hogy az egyház, mint megtartó erő, akkor az számomra egy "csinált" identitás, ott meg természetesen adódik.
- Egyszerűen, mert ott beszélnek magyarul.
Szikszai Szabolcs: Így van! Ebből kifolyólag, nem annyira elszigetelő a vallásgyakorlat magától a magyar társadalomtól. Nincs az, hogy van a vallásos világ, az evangélium, a megtérés, és minden más része a világnak, hanem jobban egységet alkot az erdélyi magyarság, ahogyan én látom,amely megéli a mindennapjait, amelynek fontos része a vallásgyakorlás a fiatalok életében is. Talán magasabb arányban, mint Magyarországon.
- Tehát, Erdélyben ez egy természetes út, természetes kapcsolódás, míg itt akarjuk, hogy így legyen, de nem sikerül?
Szikszai Szabolcs: Igen. Biztosan más Magyarországon az egyház története, mint Erdélyben. Ott nem kell minden egyes emberért harcolni, hogy ott legyenek az istentiszteleteken. Prédikálok egyetemista istentiszteleten és százötven, kétszáz, kétszázötven egyetemista jön el egy istentiszteletre, és ezért nem kell emberfeletti küzdelmet folytatni, mint akár Debrecenben vagy Budapesten.
- Itt nem érdekli az egyetemistákat az istentisztelet?
Szikszai Szabolcs: Nem értik, hogy miért lenne a fontos a számukra az istentisztelet, mert nem ismerik. Erdélyben pedig természetes, hogy ez már előttem is volt, és én csak belekapcsolódom. Nagyon nagy kínálatot nyújtó kulturális környezet van Kolozsváron, benne az egyházi közeggel is. Annyi program van, hogy nem lehet mindre elmenni.
- Ez mindenütt így van. Ma gyakorlatilag a kultúra, fogyasztási cikké vált. Hogyan sikerül ott megtölteni tartalommal?
Szikszai Szabolcs: Például tartunk az egyetemistáknak az úgynevezett Kemény kérdések sorozatban egy csütörtöki bibliaórát, ahol nyolcvan-száz fiatal vesz részt. Itt olyan kérdéseket veszünk, amelyek egy picit differenciáltabban, vagy árnyaltabban segítenek meglátni olyan kérdéseket, amelyeket alapvetően talán szembeállítottan értelmezünk: "vagy-vagy?" Pedig valójában nem "vagy-vagy", de ugyanakkor ennek a korosztálynak valószínűleg nagy biztonságot nyújt az, ha valaki megmondja, hogy mit kell választani.
- Például milyen kérdések ezek?
Szikszai Szabolcs: Például volt szó arról, hogy pszichológia és/vagy hit. Erről úgy beszéltünk, hogy ez nem egy "vagy-vagy", miközben persze, választások állnak mögötte.
- Mindez hogyan volt Pécsett?
Szikszai Szabolcs: Pécsett egy nagyon világi kulturális oldalról közelítve kellett beszélni arról, hogy ennek mi köze van, vagy egyáltalán van-e köze a keresztyénséghez? Ott nem kifejezetten a vallásos üzenet volt a középpontban.
- Tehát, ha jól értem, akkor a gyakorlat inkább az, hogy van egy általános téma, és hogy ehhez nekünk, keresztyéneknek hogyan lehet csatlakozni?
Szikszai Szabolcs: Igen. Ott, így működött, hogy van az általános kulturális nagy merítés, ami mindenkit foglalkoztat, és ennek vajon van-e köze a keresztyénséghez és Istenhez, illetve Istennek van-e köze ehhez? De lehet, hogy ezt nem gondolja végig a fiatal, mert olyan háttérből jön, ahol a vallás annyira periférikus, hogy nincsen is.
- Be kell hozni a térbe a vallásos kérdéseket?
Szikszai Szabolcs: Így van! Amit keres, vagy hiányzik neki az a vallásban van, de ez nem azt jelenti, hogy pont abban, amit mi adnánk. Hiszen ez a helyzet bennünket is arra kényszerít, hogy újrafogalmazzuk, hogy miről is szól Isten, miről szól az egyház, a gyülekezet, a vallásgyakorlat.
- Neked miről szól Istenben hinni?
Szikszai Szabolcs: Nekem a hit egy olyan spirituális tér, amely lehetőséget ad arra, hogy megtaláljam az életem értelmét ebben a világban. Ez nem egy ilyen "már megvan" dolog, hanem kereshetem benne. Tehát nem egy "egyszer és mindenkorra" történő értelem megtalálása, hanem sokkal inkább egy olyan tér, keret, amelyben megtalálhatom, és hogy mindig értelme van élnem.

Fekete Ágnes: Végül Szegedre látogatunk el, ahol egy rajzpályázatot írtak ki. A rajzkiállításon Czirokné Botár Éva Szeged-Petőfi telepi református lelkésszel beszélgetetett Hegedűs Márk.

Szeged-Petőfi telep


Czirokné Botár Éva: A protestantizmus és a református egyház nemcsak Szeged múltjának, hanem a jelenének is része.
- Kezdjük a versmondó versennyel! Volt valami megkötés, hogy milyen verseket lehetett elmondani?
Czirokné Botár Éva: Igen, azt kértük, hogy protestáns költők istenes verseiből válogassanak. Így ezek szerepeltek a szavalatok között.
- Az egész fal tele van rajzokkal, több soron keresztül. Hány rajz érkezett összesen a pályázatra?
Czirokné Botár Éva: Kilencven pályamű érkezett be óvodásoktól és általános iskolásoktól. Nagyon sok rajz ábrázol valamilyen református jelképet, például templomot, kakast. A rajzok másik részén pedig bibliai történetek jelennek meg. Azt kértük, hogy a kedvenc bibliai történetüket rajzolják le. Sok történetről készült alkotás, látható itt olyan kép, amelyen Dávid követ gyűjt, Noé bárkája úszik a vízen, a pásztor megkeresi az elveszett bárányt vagy Mózes az égő csipkebokor előtt áll. Több fiú rajzolta meg Saul királyt, a lányok meg inkább az Édenkertet ábrázolták. Egy nagyobb kislány a nagypénteki történetet, a három keresztet készítette el vízfestékkel. Nem csak a hittanos gyermekek készítettek képeket. Érdekes volt látni azt, hogy egy nem hittanos gyermek hogyan képzeli el például a református templomot. Itt van előttünk például egy negyedikes által rajzolt kéttornyú templom, amelynek a tetején kereszt van, de középen a timpanonon egy kakas képe jelenik meg. Tehát az ő képzeletében együtt szerepel a kereszt és a kakas.
Erdélyi Mariann: A szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola első osztályát tanítom. Az osztályom rendkívüli módon szeret rajzolni, és kézműveskedni. A tananyaghoz kapcsolódva szakítottunk időt arra, hogy egy több technikából álló rajzsorozatot készítsünk. A templomokat mindenki ismeri, de azért nagyon sok képet is megnéztünk. A kakas, mint motívum, a magyar népmesékben is sokszor előjön, így a mesékre, mint vizuális emlékképekre hagyatkoztunk, azokból merítettünk. A beszélgetés és képnézegetés után már nem volt nehéz létrehozni ezeket a szép alkotásokat. Igyekeztünk a magyar falu és város képét felidézni és templomrajzot természeti vagy épített környezetbe helyezni. Az olvasókönyv nagyon sok vizuális élményt ad a gyerekeknek, de ezt igyekeztünk bővíteni is a református egyház jelképeivel.

Hírek
A Protestáns Tavasz programsorozat keretében A lebegésben címmel ad hangversenyt Ajtony Csaba és Pétery Dóra április 19-én, csütörtökön 19 órakor Budapesten a Hold utcai református templomban. Ugyanott április 20-án, pénteken 19 órakor a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatói adnak hangversenyt, április 24-én, kedden 19 órakor pedig a vallási toleranciáról beszélget Köves Slomo és Balog Zoltán.

Hazaféltés címmel emlékeznek meg Tompa Mihály református papköltő halálának 150. évfordulójáról ma este 18 órakor Budapesten, a Cimbalom utcai református templomban.

Johannes Erlbuch evangélikus lelkész tart előadást arról, hogy miként látja egy német lelkész Magyarország elmúlt éveit. Az előadás április 19-én, csütörtökön 19 órakor lesz Budakeszin, a Fő utca 159. szám alatti Kálvin teremben.

A 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált rendezik meg április 19. és 22. között a Millenárison, ahol a B épület B24-es standján a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat várja az érdeklődőket. Április 21-én, szombaton 12 órakor Petrőczi Éva Metafora című kétnyelvű verseskötetének bemutatóját tartják a Votisky Zsuzsa teremben.

Egyházmegyei Presbiteri Esték keretében Reformáció 501 címmel a református jövő lehetőségeiről és felelősségéről tart előadást Szabó István püspök április 20-án, pénteken 17 órától Tatán, a Kocsi utcai gyülekezeti házban.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség konferenciát rendez április 22-én, vasárnap 15 órától Mezőcsáton, a református templomban.

A Református Oktatási Program következő Konfeszt hétvégéjét fiatalok részére szervezi meg április 20. és 22. között Győrben.

Jótékonysági hangversenyt ad Küronya Veronika a 137 éves orgona felújításáért április 22-én, vasárnap 17 órakor Debrecenben, a Kistemplomban.

Jótékonysági estet tartanak a gyermek és ifjúsági munka támogatására április 20-án, pénteken 18 órakor Miskolcon, a Népkerti Vigadóban.

Az idén nyáron is megrendezik az Énekes Liturgikus Tábort Nyírgyulajon. Május végéig várják a jelentkezéseket! (kantor-bounces@lista.ttre.hu)

Fekete Ágnes áhítata:

Bárányok KJ


"Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket." János 10,1

Sokan feltették már a kérdést: Vajon mi az akol ebben a példabeszédben? Hogyan lehet Jézus egyszerre pásztor is és ajtó is? Hogyan lehet ezt a négyes képet, hogy "ajtó, akol, pásztor, juhok" átfordítani a mi mai életünkre? Valószínűleg erre a kérdésre sincsen egyetlen jó válasz. De most kíséreljük meg végiggondolni ezt azzal a régi képpel, hogy itt valójában az ember szívéről van szó. Jézus a lelkünk ajtaján kopogtat. Két kérdése van. Az egyik ez: Vajon be tudjuk-e őt engedni lelkünk legmélyebb bugyraiba? A példázat képével szólva, vajon a pásztor-e az, aki bejön? A másik kérdés pedig ez: Vajon milyen módon engedjük Őt be? A példázat képével, vajon az ajtót nyitjuk-e ki?
A világot az a vágy mozgatja, hogy az ember mindig többet szeretne, mint ami most van. Soha nem elégedünk meg. Növekedni szeretnénk, és mindig többek szeretnénk lenni holnap, mint amilyen ma voltunk. Csakhogy ez a növekedés többféleképpen történhet. Növekedhetünk úgy, hogy a markunkba kerül több minden, a birtoklási ösztönünk elégül ki: Egyre nagyobbak és erősebbek leszünk így. De növekedhetünk úgy is, hogy egyre nagyobb tágasságban és elfogadásban élünk. Nem birtokolni akarunk, hanem fejődni a lelkünkben, és akkor szabadságban élünk. Ebben az esetben a növekedés iránya az odaadás, a lelki készség fejődése és nem a bírvágy.
Ha egy tolvaj végigmegy az utcán, akkor azt keresi, hogy melyik a legsebezhetőbb ház, hol nincs riasztó, vagy hol van egy bokor takarásában az ajtó. Nem vesz észre mást. Lehet, hogy elsétál mellette egy szent ember, lehet, hogy valaki éppen gyógyul egy házban, de ő ezt nem látja, mert nem erre figyel. Csak a zárakat, az ajtókat nézi. Így vagyunk mi is a vágyainkkal. Mindannyian szeretnénk kiteljesedni, növekedni, de ennek az irányát mi magunk szabjuk meg. Ha így értelmezzük ezt, akkor Jézus példázatában a tolvaj bejövetele az életünkbe azonos a hamis vágyakkal, az elromlott és egészségtelen mohósággal, amikor féltékenyek vagyunk, amikor ragaszkodunk dolgokhoz, és szenvedést hozunk el saját magunknak. Hiába akarunk növekedni, a vége az lesz, hogy azt érezzük, kirabolt az élet.
A másik út az, hogy megtaláljuk valódi, mély vágyainkat, amit nagyon szeretnénk, ami ránk jellemző, amit Isten szinte belénk teremtett. Tehát nem a markolni akaró kéz vagyunk, hanem a szív, amely a mélyben talán biztonságra vágyik, talán közösségre, talán megbecsültségre. Hiszen ennek a világnak a tárgyai mind csak jeleznek valamit. Valójában nem pénzre vágyunk, az csak egy vasdarab vagy egy papír fecni. Arra vágyunk, hogy abból a pénzből valami olyat vásároljunk, amivel örömöt szerezhetünk magunknak és egymásnak. Ezeket a mély vágyainkat megtalálni, ezeket engedni megszólalni, - ezt jelképezheti a példázatban az ajtó. Ez a korrekt út ahhoz, hogy Jézus bejöhessen az életünkbe. De az a legfélelmetesebb, hogy néha még Jézust is a bírvágyunkkal közelítjük meg. Ő az, aki nekünk mindenfélét ad, amire vágyunk és így még Jézusból is tudunk rablót csinálni.
Valaki egyszer elmesélte, hogy egész Rómát úgy járta végig, hogy a mellékhelyiségeket kereste. Nem emlékszik semmire, mert annyira kellemetlen érzés gyötörte, hogy minden kérdése csak az volt, hol van egy WC. Ő csak ezt ismeri Rómából. Sajnos az egész életünket végigélhetjük úgy, hogy csak a zsigeri vágyak hajtanak minket. Akkor ennyit éltünk meg ezen a földön. De kinyílhatunk arra is, hogy utat engedünk annak a lelki bőségnek, amire Isten igazán teremtett bennünket. Hiszen Ő azt szeretné, az eredeti képpel élve, hogy a juhok és a pásztor harmóniában, valami nagy szépségben és bőségben éljenek. Ha így látjuk a világot, akkor nem válogatunk a jó és a rossz között, hanem Isten ajándékának látjuk az esőt is, a napsütést is, a csillogó zúzmarát is, de a tűző napban megcsillanó fényeket is. Mindez annak a kérdése, hogy képesek vagyunk-e kinyílni Isten vágyai felé, vagy pedig benne rekedünk saját hiányainkban, szomjúságunkban.
Adja Isten, hogy meglássuk szívünkön azt az igazi ajtót, Jézust. Adja Isten, hogy ösztönös növekedési vágyunkat ne a markunkban, hanem a szívünk mélyében éljük meg, hogy Isten bősége eljuthasson hozzánk. Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva