Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2018. április 25.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Amikor a gyerekeink kicsik voltak, nagyon szerettem nekik mesélni. Sok szülő van úgy, mint én, hogy igaziból szeret például legózni, és a gyerek csak ürügy ahhoz, hogy végre ő is játszhasson. Valahogy így voltam egy kicsit a meséléssel is. Sok év telt el azóta, de a mesék nem koptak ki az életemből. Magamtól is rájöttem arra, amit mostanában tudományos kutatások sora erősít meg, hogy a mese gyógyít. Tegnap egy konferencia zajlott Debrecenben éppen erről a témáról, Kádár Annamária beszélt arról, milyen fontos a mese a pedagógiában az önbecsülés és a küzdés megalapozása szempontjából. De a legizgalmasabb mese maga az élet. Ha szüleim külföldön jártak, és meséltek utána, azt szerettem gyerekkoromban a legjobban. Első beszélgetésünk egy valóságos történet lesz. Sokat hallunk a keresztyén emberek üldözéséről, a Közel-Kelet válságáról. Mondhatjuk Arany Jánossal együtt, "nem mese ez gyermek!" Bogárdi Szabó István püspök Jordániában járt nemrég, és ottani keresztyénekkel, menekültekkel, egyházi vezetőkkel is találkozott. Hegedűs Márk kérdezte őt jordániai útjáról valamint a szíriai gyerekek számára meghirdetett gyűjtésről.

Szabó István Ammanban


Forrás: Bogárdi Szabó István Facebook-oldala
Szabó István: Rövid időt tölthettem keresztyén közösségek képviselőivel, ők azonban nem panaszkodtak üldözésről. A Jordániában élő emberek negyvenkét százaléka jelenleg menekült. Jól tükrözi a menekültek összetétele azt a mögöttünk levő hatvan-hetven évet, amely a Közel-Kelet szomorú történetét, a közel-keleti konfliktusokat és háborúkat mutatja: hiszen vannak palesztin, iráni, iraki, Gáza övezeti, libanoni és szíriai menekültek. Több mint négymillió menekült él most Jordániában, akiknek nagytöbbsége muszlim. Jordániában egyébként az őshonos keresztyének a lakosság két-három százalékát teszik ki. A jordán kormányban állandóan van három-négy keresztyén miniszter. De természetesen vannak atrocitások is, hisz képzeljünk csak el egy társadalmat, ahol a lakosság fele menekült, és szinte azt lehetne mondani, hogy ugyanazok az esetek ismétlődnek, mint egy görög vagy német menekülttáborban, vagy egy Földközi-tengeren átkelő hajón, ahol különböző menekültek vannak. Elég gyakran előfordul, hogy egymásnak rontanak. Azt tapasztaltam, hogy Jordánia felfedezte, hogy ők vannak a Jordán keleti partján, és az is a Szentföld, éppen ezért az úgynevezett vallási turizmust próbálják felfejleszteni. Voltunk a Jordán partján is, ahonnan átláttunk a túlpartra, Izraelbe, mert nem olyan széles ott a Jordán. Sorra épülnek keresztyén templomok, zarándokhelyek, kolostorok, tehát sorra jelennek meg keresztyén közösségek. Leginkább a görögök és az oroszok, akik évszázadokra visszamenőleg zarándokjogokkal rendelkeztek. Ők vannak ott legélénkebben, de nyugat-európai római katolikusok és amerikai protestánsok is megjelennek, merthogy a zarándoklat a huszonegyedik században újulni tűnik. A tradíciók, a hagyományok fölfedezéséről van szó, és ennek egy része az, hogy ellátogatnak a Szentföldre. Ammanban nemsokára egy görög templomot fognak építeni. Láthattam egy anglikán, tehát egy protestáns közösséget, és annak a templomát, amelyet most újítanak föl. Ők belső békében és nyugalomban élnek azzal, hogy Jordánia lakossága megkétszereződött, amely az ott lévő keresztyén közösségekre is nagyon nagy nyomást helyez. Például az Irakból menekült keresztyéneket nem menekült lakótelepeken helyezik el, (ugyanis menekült lakótelepek épülnek, nem sátrak vannak) hanem keresztyén közösségek fogadják be őket. Természetesen bizonyos korlátok között, hiszen egy egészen kicsi kisebbségről van szó. A jordán keresztyéneknek van egy programja, amelyben ingatlanokat, lakásokat vásárolnak, hogy a keresztyéneket el tudják helyezni. Ők nem akarnak eljönni, ott szeretnének élni, nem szeretnék, hogy Jordániában, Szíriában, ott a Közel-Keleten puszta múzeumi emlékké váljék a keresztyénség.
Hálánk kifejezéseképpen, hogy az Isten békével ajándékozott meg bennünket, segítsük azokat, akik háborús viszonyok között élnek, akiknek a hitük, Krisztus követése miatt megnehezedett az életük, és menekülni kényszerednek. Azt gondolom, nem azt kell ilyenkor megnézni, hogy valakihez viszonyítva nekem mennyi pénzem van. A szegény özvegyasszony is betette a perselybe azt, amije volt.

Fekete Ágnes: A mesék gyógyítanak, ahogyan mondtuk. Végh-Fodor Mónika református teológus és irodalmár nemrég egy kötetet adott ki Mesetréning címmel, amelyben nagyon gyakorlatiasan szól a meseterápiáról.

Végh-Fodor Mónika Mesetréning


Végh-Fodor Mónika: Azért kezdtem blogolni, hogy megtaláljam azt a közeget, akik nem járnak templomba, és így nem elérhetők az egyház számára. Azonban nagyon nehéz elérni felnőtt embereket a mesével, mert azt gondolják, hogy az a gyerekeknek szól. De egy jól megválasztott címmel és témával rá lehet venni az embereket, hogy elolvassák a meséket, és utána nagyon érdekes visszajelzések jönnek. A népmesék igazából felnőttek számára keletkeztek, csak később kerültek át a gyerekszobába, de végülis megmaradtak a felnőtt emberek számára szóló üzenetnek.
Fekete Ágnes: Valóban felnőttek számára íródtak a mesék?
Végh-Fodor Mónika: Igen, a népi kultúrában keletkeztek, a népművészet részei. A népmesék szelekciója is ugyanúgy történik, mint minden más kiválasztódás: ami nem működik, az kiesik. Ha elindul szájról szájra egy mese, de kiderül róla, hogy nem használható a mindennapi életben, akkor azt egyszerűen nem mesélik tovább. A népmesék több száz év bölcsességét ölelik fel, éppen ezért lehet rájuk hagyatkozni, és olyan tiszta emberképük van, amely etikailag, morálisan a Biblia gondolataival is teljes összhangban van. A magyar népmesék a lelkiségükben nagyon komoly rokonságot mutatnak egyházi gyökereinkkel is. Itt az evidens, hogy nemcsak a matéria van. Amikor az ember elkezd tündérekről, angyalokról, égig érő fáról olvasni, akkor elkezd benne motoszkálni a gondolat, hogy mi ez az egész? Ha jobban megnézzük a történeteket, rájövünk, hogy ezekben alapjában véve az ember kapcsolódik a transzcendens világhoz, a földön túlihoz, és a hétköznapi cselekvéseit, földi dolgait ehhez viszonyítja. Például azt, hogy milyen a házassága, hogy a munkájából milyen eredményeket tud elérni, hogy szegény-e vagy gazdag, hogy becsületes, vagy becstelen? Ezeket mind a földön túli vonzásában és vonatkozásában tudja értelmezni.
Fekete Ágnes: Egyfajta hitlátás van bennünk?
Végh-Fodor Mónika: Igen. Ennek az lehet a gyökere, hogy a városi kultúra betörése előtt, a népi kultúrában evidens dolog volt, hogy kapcsolódunk az Istenhez. Tehát ezek olyan dolgok voltak, amelyeket nem is kellett magyarázni, és épp ezért ezeknek a lenyomata ott is van a népmesékben, és mintegy magától értetődő dolgot, így tudjuk ezeket olvasni és hallgatni.
Fekete Ágnes: Hogyan került át mindez a gyerekkultúrába?
Végh-Fodor Mónika: Nyilván az ember elkezdett elszakadni a természettől, a hittől, ezért a népmesék üzenetét nehezebben tudta befogadni, és úgy gondolta, hogy a gyereknek még jó, mert szórakoztatja őt, és lehet altatni vele. Az intellektuális ember már nem engedi meg magának, hogy kapcsolata legyen tündérekkel, manókkal, mert ez teljesen irreális. Ha az életünket nagyon racionális, materiális módon rendezzük be, akkor a népmesék és főként a tündérmesék alakjai nem tudnak hozzánk közel jönni. Ezért gondoljuk, hogy ez nem nekem szól, ez csak a gyereknek szóló elalvás előtti történet.
Fekete Ágnes: Hogyan tudod mégis használni a felnőttek között a meséket?
Végh-Fodor Mónika: Ausztriában, Wiener Neustadtban élek, ott kapcsolódom a protestáns egyházközösséghez, ahol nemrég indítottunk nyugdíjasoknak egy mesekört. Az előkészítés során hónapokig szorongtam, hogy ki fog eljönni? Egyáltalán eljön-e bárki? Érdekli-e őket? Nagyon érdekes, hogy sokan eljöttek. Sőt az első alkalom után azt mondták, hogy fognak másokat is hívni. Holle anyó történetével kezdtünk, amely eléggé bátor választás volt.
Fekete Ágnes: Miért?
Végh-Fodor Mónika: Mert tulajdonképpen mélyvíz volt, de azonnal kapcsolódtak és rájöttek, hogy a mese képei tulajdonképpen rólunk szólnak. A kérdéseimre keresték a képeket és hajlandók voltak elgondolkodni azon, hogy miért is választották a kakast, a mezőt, vagy a péklapátot, és megfogalmazták a saját válaszaikat. Volt, aki például elmesélte, hogy a családja Tirolból származik, amely egy nagyon katolikus vidék, és abban a faluban, ahol született, az ő családja volt egyedül evangélikus. Nagyon nehéz volt neki megélni ezt az evangélikus létet úgy, hogy mindenki furcsának tartotta őket. Később azonban Alsó-Ausztriába átköltözve, ahol már kicsit több protestáns él, igazi fellélegzés volt a számára. Nem is gondolná az ember, hogy Holle anyó történetből hova juthatunk el. Ha egy-egy mesét olvasunk, az nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekre örökérvényű válaszokat kapunk. Mindenkinek mást fog mondani. Nem lehet azt előre tudni, hogy valaki melyik képnél tudja saját magát bekapcsolni a mesébe. Az biztos, hogy valahogyan meg fogja találni minden mesében a neki megfelelő választ.
Ha leülünk együtt kávézni, és elsírjuk a panaszunkat, az csak annyit segít, hogy kicsit megkönnyebbülünk, de maradtunk a racionális szinten. Viszont ha sikerül az embernek egy más szinten is saját lelke mélyére nézni, akkor el tud jutni valami feloldáshoz is. Mikor továbbmegyünk a mese hősével, vagy a mese képeivel haladunk, akkor rájövünk, hogy a problémáknak van feloldása, az egész életünk etikai keretek között zajlik, nem esetleges, hanem tényleg van gondviselés, amelynek az útján járunk, és az életnek vannak olyan szabályai, amelyek a védelmünket szolgálják, ez jó nekünk.

Végh-Fodor Mónika


Fekete Ágnes: Hogyan kerültél kapcsolatba a meseterápiával?
Végh-Fodor Mónika: A Budapesti Teológián vallástanári és a Károli Egyetemen irodalom szakon végeztem. Az irodalomnál sosem gondoltam, hogy mesékkel foglalkozom majd. Inkább azt gondoltam, hogy a mesék nagyon jó alapszövegek arra, hogy a Shakespeare stílusú zsenik ihletet kapjanak tőle, és remek drámai művet írjanak belőle. Nem gondoltam, hogy több van a mesében puszta történetnél. Azonban voltak olyan személyes élményeim, amelyek rádöbbentettek arra, hogy a mesék sokkal többek, mint alapszövegek. Amikor az apukám meghalt, nagyon-nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy hatvanöt évesen nincs többé itt velünk. Ez nem sokkal az esküvőnk után történt. Így indultunk a férjemmel a nászutunkra. És az egész nászutunk tulajdonképpen abból állt, hogy a férjemmel együtt mesekönyveket olvastunk. Ez igazából nem volt tudatos. Nem úgy indultunk, hogy bepakoltuk a bőröndbe a mesekönyvet, hanem egyszerűen ott találtam mesekönyveket a nyaralóban, ahol voltunk. És azt vettem észre, hogy az a fájdalom, ami az apukám elvesztése miatt bennem van, meg azok a kérdések, amik napi szinten kínoznak, elkezdtek elcsitulni. Valahogyan ez a gyászfolyamat, az ő elengedése így el tudott bennem indulni.
Fekete Ágnes: Boldizsár Ildikóhoz kötődik a meseterápia.
Végh-Fodor Mónika: Igen. Magyarországon Boldizsár Ildikót ismerik. Én egy külön úton indultam el, német meseterapeutáktól tanultam, az ő munkáikat tudom figyelni, mivel nem itthon élek. De természetesen ismerem a könyveit és munkáit, és szeretem is ezeket. Arra konkrétan emlékszem, hogy egy meseterápiáról szóló újságcikk indította el bennem a gondolatot, hogy terápiás célra lehet a meséket használni. Ezt valamilyen rendszerbe akartam gyűjteni, és leírtam, hogy mit gondolok a mesékről, és hogyan tudjuk beépíteni a hétköznapi életünkbe. Ez lett a Mesetréning, amely most jelent meg a Könyvfesztiválra.
Fekete Ágnes: Mi van ebben a Mesetréning című könyvben?
Végh-Fodor Mónika: Harmincegy napra válogattam meséket, a hónap minden napjára egy mesét, amelyhez kalauzszerű gondolatokat írok, majd pedig gyakorlatokat ajánlok. Minden napra egy-egy gyakorlat. Ezeknek az a célja, hogy azt a tudást, amit a mesékből megszerzünk, kiolvasunk, magunkévá teszünk, gyakorlatok segítségével praktikusan meg is valósítsuk a saját életünkben.
Fekete Ágnes: Például?
Végh-Fodor Mónika: Mindenki tudja, hogy hálanaplót írni az egy remek dolog, mert a hálaérzés fölemel, kihoz a depresszióból. De ha oda tudjuk illeszteni ezt egy meséhez, amely a szívünket is megszólította, az még konkrétabb.
Fekete Ágnes: Merthogy a mese önkéntelenül is magunk fölé emel. A szimbólumok erejével valami nagy közösségi őstudásba visz el.
Végh-Fodor Mónika: Igen, szerintem ez az őstudás nagyon fontos, és nem kell hozzá tulajdonképpen semmiféle előképzettség. A falukultúrában nagyon egyszerű emberek hallgatták. Egy mesének a szimbólumai egyszerűen hatni fognak, ha nyitva van a szívünk.
Fekete Ágnes: Itt szövegekről, hangokról van szó, és nem képekről.
Végh-Fodor Mónika: Nem rajzfilmekről beszélünk, hanem szövegről, amit olvasunk, vagy hallgatunk, de legjobb az, ha ez egy emberi találkozás is. Ez egy másik irány, amit még jobban meg lehet nyitni, ha a saját életmesénket elkezdjük írni vagy mondani. Ez is nagyon fontos, hogy a saját őseinkhez visszataláljunk, és a saját kultúránkat jobban megismerjük. Ha a saját mesém megszületik, akkor érdekelni fog az, hogy kik voltak az őseim, honnan jöttem, mivégre vagyok ebben a világban? Hova tartozom? Hogyan függ össze a múltam, a jelenem és a jövőm? Ezek a nagyon mély kérdések fognak elindulni.
Fekete Ágnes: Fontos lenne, hogy tisztázzuk azt az egyházban jelen lévő negatív üzenetet, amely szerint a népmesék okkultak, hiszen nagyon szabadon beszélnek az ördögökről, amely sokak számára ijesztő lehet.
Végh-Fodor Mónika: A Biblia és a népmesék között rengeteg kapcsolódási pontot találok. Az egyik éppen az, hogy a Bibliának nem az egyetlen szereplője a Szentháromság Isten. Ott van az egész angyalsereg, és olyan szereplők, akik a föld feletti világot képviselik. Hogy ezt a világot pontosan kik és hogyan népesítik be, azt a földi létezésünk során nem tudhatjuk teljesen. A Biblia alapján erős sejtéseink lehetnek, de erről ítéleteket nem gyakorolhatunk.Úgy hiszem, hogy a népmesék ebbe a földöntúli világba adnak bepillantást. Nem sokat, de pont annyit, hogy ez a lelkünknek tápláló legyen.
Fekete Ágnes: Nyilván nem arról van szó, hogy kiváltja a Bibliát a mese.
Végh-Fodor Mónika: Nem jó kérdés ez, hogy Biblia vagy mese? Mert ez így egyszerűen fel sem merül. A Biblia az elsőrendű táplálék. A mese pedig benne van a kultúránkban: Azok, a mi emberi történeteink, amelyeket őseink írtak és továbbmondtak. Ma is mi emberek mondjuk tovább nagyon bölcs módon. Fontos dolog, hogy vannak földi tevékenységeink, főzünk, takarítunk, gyereket nevelünk, és mesét is olvasunk. És ha ezeket jól csináljuk, akkor ezek tartalmassá teszik az életünket. A mesét nem teológusok írták, akik patikamérlegen kimérték volna, hogy az ördögről mit kell mondanunk. De ebben benne van az is, hogy az embernek milyen félelmei vannak az ördögtől, az ördögi világtól és ezek is nagyon fontosak. A mesék abban is segítségünkre vannak, hogy szembe merjünk nézni az árnyoldalunkkal, és akár túl tudjunk lépni rajta, és azt tudjuk választani, ami jó nekünk. Nem a sötét oldallal van dolgunk, hanem a másik oldalt, a világos oldalt kell magunkban erősíteni, hogy oda tartozunk, afelé kell mennünk.

Fekete Ágnes: Végül egy olyan mesekönyvről számolunk be, amelyet a református szeretetszolgálat adott ki nemrég. Hegedűs Márk beszélgetett Lutár Balázzsal, a Szeretetszolgálat programvezetőjével.

Érzékenyítő mesekönyv


Lutár Balázs: Az volt a célunk elejétől fogva, hogy a gyerekek részt vegyenek az alkotó folyamatban, ezért rajzpályázatot írtunk ki alsó tagozatos gyerekek részére. Így jött létre az író és a gyerekek alkotói tevékenysége folytán egy olyan könyv, amely remélhetőleg hosszabb távon is hatással lesz az emberekre. Szeretnénk, ha minél több emberhez eljuthatna a mesék üzenete.
Hegedűs Márk: Gondolom, az a cél, hogy ne csak azok a gyermekek épüljenek a könyvből, akik az illusztrációkat készítették, hanem másokat is beszélgetésre indítson.
Lutár Balázs: Igen, mert a kettő együtt fog igazán érzékenyíteni. Egyébként gyönyörű alkotások érkeztek be.
Hegedűs Márk: Lesz folytatás?
Lutár Balázs: Igen, szeretnénk most áprilistól elindítani egy újabb sorozatot.
Hegedűs Márk: Hol lehet hozzájutni ehhez a könyvhöz?
Lutár Balázs: A Szeretetszolgálat kirendeltségein, Budapesten, Debrecenben, Vásárosnaményban és Ózdon.
Csizmás Ágnes: A rajzpályázat céljára készítettem a meséket. Amikor a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány létrejött, éppen árvízhelyzet volt. Így adta magát, hogy a mesében is ezt dolgozzuk föl. Ott az erdő lakói összefognak a mókuscsalád megmentésére. Egy másik mesében az erdei állatok mindenféle beszéd nélkül a segítségére lesznek egy szegény sorsú embergyereknek, akinek nincs tanszere az iskolakezdéshez, ugyanakkor észreveszik, hogy egy másik házban egy kisfiú új iskolatáskát kapott és új tanszereket. Az állatok abban segítenek, hogy rájöjjön a jobb módú családban nevelkedő gyermek, hogy átadhatja a nem használt iskolatáskáját és tanszereit a másik gyermeknek. A gyerekek azt a jelenetet fogták meg talán a legjobban, amikor a mókus észleli, hogy a kisfiú sír, és hogy valójában milyen érzések zajlanak abban a gyerekben, akinek hiányoznak a tanszerei az iskolakezdéshez. Óriási empátia jelent meg a rajzokban. Megtanulják azt, hogy bármilyen kicsi dologgal is rendelkeznek, az a segítségére lehet másnak, vagy ha a kicsi dolgokat összerakjuk, abból lehet valami nagy.

Hírek
Tompa Mihály halálának 150. évfordulója alkalmából konferenciát rendeznek április 27-én, pénteken 10 óra 45 perctől Budapesten, a Ráday utca 28 szám alatti Tóth Kálmán teremben.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium JövőKépZés címmel rendez konferenciát április 27-én, pénteken 10 órától a Debreceni Református Kollégium Dísztermében.

A XIX. Országos bibliai történetmondó verseny döntőjét rendezik meg általános iskolások részére április 27-én, pénteken 10 órától Gyulán, a Magvető Református Általános Iskola és Óvodában.

Luther művek magyarul - egykor és ma. Ezzel a címmel tart előadást Csepregi Zoltán április 26-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Deák Ferenc téri Evangélikus Országos Múzeumban.

Az Asztali beszélgetések sorozatban Szabó T. Anna és Villányi László költő beszélget a művészetről április 26-án, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Ella István ad orgonahangversenyt a Kelenföldi Barokk Esték keretében április 28-án, szombaton 17 órakor Budapesten, az Október huszonharmadika utca 5. szám alatti református templomban.

Kocsis István, Árva Bethlen Kata című monodrámáját mutatják be április 27-én, pénteken 19 órakor Budapesten, a Hold utcai református templomban.

A Biblia, magyarázó jegyzetekkel és Czeglédy Sándor: Jézus, segíts! című kötetek bemutatóját tartja a Kálvin Kiadó április 25-én, azaz ma 18 órakor Debrecenben a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban.

Gárdonyi Emlékhangversenyt tartanak április 29-én, vasárnap 10 órakor Biharkeresztesen, a református templomban. Az istentiszteleten Fekete Károly hirdeti az Igét és a Debreceni Református Kollégium Kántusa énekel.

Fekete Nándor orgonaművész ad koncertet Zene a Képekben címmel április 29-én, vasárnap 18 órakor Sajóbábonyban, a református templomban.

A Bélyegeken a Reformáció című vándorkiállítás új helyszínen mutatkozik be április 29-én, vasárnap 12 órakor Nyírlövőn, a Forrásházban. A tárlat május 21-ig látogatható.

Fekete Ágnes áhítata:

Bruegel




"Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat. A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor, amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért" János 10,11-15

Több ezerszer hallottam ezt a példabeszédet. Most hallottam róla egy igehirdetést, és rájöttem, hogy egész eddigi életemben félreértettem ezeket a mondatokat. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Ha megnézzük a világhálón a képeket, amelyek a Jó pásztort ábrázolják, szinte mindenütt azt láthatjuk, hogy egy dimbes-dombos tájon áll egy pásztor, a kezében vagy a vállán egy bárány. Kellemes érzést adó, romantikus képek ezek. Egyetlen olyan festményt találtam Jan Bruegheltől, aki úgy festi le a Jó pásztort, hogy éppen átharapja a farkas a torkát. Mi általában nem ezt látjuk, hanem azt, hogy a Jó Pásztor az, akinek sikerül megvédenie a bárányokat. (Talán az elveszett századik bárány példázatának az ideképzelése van e mögött.) Úgy látjuk, hogy ha én egy bárány vagyok, akkor érdemes hozzá bújnom, mert Ő biztosan megvéd engem. De a Bibliában nem az áll, hogy én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor megvédi a juhait. Hanem azt olvassuk, hogy a jó pásztor életét adja a juhokért. Itt tehát egy szándékról van szó, egy szemléletről, odaadásról és nem annak a sikeréről.
Csak a béres történetét olvashatjuk János evangéliumában részletesen. Elképzeljük azt, hogy jön a farkas, a béres megijed, és elfut. Őneki nem szándéka az, hogy a bajban jelen legyen. Viszont a pásztor az, aki felveszi a harcot a farkassal. A pásztor az, aki vállalja a konfliktust. A pásztor az, aki nem békélteti meg a bárányokat azzal a hazugsággal, hogy nem kell félni, nem is olyan nagy baj a farkasok világa. Hamis kép az, hogy a jó pásztor a sikeres pásztor, a jó pásztor az, aki békességben tudja tartani a nyájat. Ez nincs itt ebben a példabeszédben.
Elképzeltem magamban azt, hogy egy kis bárány vagyok az akolban. Egy a sok közül. És eljön a farkas. Valahogy behatol a karámba. Vajon mit tennék akkor? Azt hiszem, ösztönösen futnék a pásztorhoz. Zsigeri cselekedet az, hogy ilyenkor minden élőlény menedéket keres. De hogyan is keresünk menedéket a bajban? Minél kevésbé akarunk látszani, minél kisebbek akarunk lenni. Ha lenne egy kis lyuk, ahova bebújhatnánk, akkor azt is megtennénk, amíg el nem múlik a fenyegetés. Ha bárány lennék, akkor jó időben talán én szeretnék az első lenni. Talán előre szaladnék, hogy a legfrissebb füvet én ehessem meg. De amikor eljön a farkas, akkor a legutolsó szeretnék lenni. Azt akarnám, hogy észre se vegyen senki.
Ezt a különbséget festi itt le Jézus. A farkasok eljövetele az az idő, amikor kiderül szívünk szándéka, és kiderül a pásztor szándéka is. Isten valódi célja ez a megkülönböztetés, és nem a siker. Csak a mai korszellem hatására gondoljuk mi azt, hogy az a jó pásztor, aki képes megvédeni a nyájat. Isten világában nem az a jó pásztor, hanem az, akinek az a szándéka, hogy érdekei, ösztönös életvédelme ellenében is ott maradjon a bajban. Gondoljunk csak Jézusra! Ő meg tudta védeni tanítványait? Mit tett, amikor jöttek a katonák, amikor a nagy tetemre hívás volt? Ott maradt, a tanítványok pedig elfutottak. Nem az történt, hogy ölébe vette báránykáit, és megmentette őket! Hanem az történt, hogy odaadta az életét értük. Mert a lényeg nem a siker, nem az, hogy minden rendben legyen, hanem hogy a valódi, a szeretetteljes szándék kiderüljön. Isten szándéka nem az, hogy mindenképen megnyugtató módon éljük le az életünket. Ő inkább azt szeretné, ha azt a mindent odaadó szeretetet meglátnánk, és meg tudnánk különböztetni a béresek hazugságától. Ha látnánk, hogy más az, aki az ajtón jön be, és más az, aki settenkedve. Más az, aki elfut, és más az, aki marad. Más, aki első akar lenni, és más, aki utolsó. Adja az Úr a megkülönböztetésnek ezt az ajándékát! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva