Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

Református Félóra - 2018. május 9.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A vasárnapi anyák napi ünnepet mi a temetőben kezdtük. Ha él is édesanyánk, mindenkinek van kihez kimenni, és átéljük azt, hogy őseinktől elkezdve van kinek és van miért hálát adni még akkoris, ha fájdalmak is élnek bennünk. Most ilyen generációkon átívelő ünnepről lesz szó. Budapesten a Soroksár-újtelepi Református Missziói Egyházközséget látogatjuk meg, ahol gyerekek zsivaja fogadott egy anyáknapi kézműveskedésen. Péterffy György lelkész mesél a most folyó templomépítésről, majd Bors Andreát hallják, az ő nagyszülei házát egy bombatámadás érte, és különös, hogy ez a tragédia alapozta meg a közösségi életet.
Saadi Mohamed: Ezt a kézimunkát én szeretetvirágnak hívom. Mindenféle idézetekből, a gondolatainkból áll, amiket mi gondoltunk ki, hogy miért szeretjük az anyukánkat.
Fekete Ágnes: Középre az van írva: Szeretlek Anya.
Saadi Mohamed: A szirmaira pedig például az: mert figyelsz az egészségemre.
Fekete Ágnes: Mert dolgozol éjszaka?
Saadi Mohamed: Igen, gyakran tizenegy óráig is dolgozik manikűrösként.
Fekete Ágnes: Ha rossz jegyet hozok...
Saadi Mohamed: ...akkor megbeszéljük. Ő elmondja, hogyan lehetne máshogy csinálni legközelebb.
Fekete Ágnes: Elviszel moziba. Szeretsz moziba járni?
Saadi Mohamed: Igen.
Fekete Ágnes: A szirmok tulajdonképpen hosszú papírcsíkok, amelyek a virág közepéhez vannak ragasztva.
Éhig-Tóth Éva: Én is egy ilyen virágot csináltam.
Fekete Ágnes: Nagyon érdekeseket írtál, például: Megtanítottál járni.
Éhig-Tóth Éva: Jókat főzöl.
Fekete Ágnes: Mit alkottál?
Varga Lilla: Egy szívet borítottam be krepp-papírral és utána díszítettem.
Fekete Ágnes: Máskor is szoktak ide járni?
Varga Viktória: Rendszeresen szoktunk jönni. A karácsonyi és az anyák napi kézműves foglalkozásokon pedig mindig itt vagyunk.
Fekete Ágnes: Mióta járnak ide?
Varga Viktória: Mióta megépült ez az épület.
Fekete Ágnes: Mit írtál a mamának?
Gyerek: Hogy Isten áldja!

Soroksár-Újtelep


Péterffy György: A gyülekezetünk minden évben szervez egy anyák napi kézműves foglalkozást, erre most került sor. Az összegyűlt gyerekekkel készítettünk papírból szívecskés ablakdíszt, sólisztgyurmából pedig ajándéktárgyakat.
A gyülekezetünk egy missziói egyházközség százharmincegy egyházfenntartóval. Éppen ezért, azt gondolom, nagyon szép dolog, hogy húsvétkor nyolcvan ember úrvacsorázott. 2015. november 28-án tartottuk az első istentisztelet ezen a helyen.
Fekete Ágnes: Egy furcsa fordított helyzet van jelenleg, hiszen ami később lelkészlakás lesz, az most a templom.
Péterffy György: Így van! Ez a lenti szint, ami a lelkészlakás részét képezi most éppen gyülekezeti teremként működik, ahol hatvan széket tudunk elhelyezni.
Fekete Ágnes: Már egy kis játszótér is van. Ez az egész most épülget.
Péterffy György: Igen, van egy kis udvarunk. A tervező, Rüll Tamás,a népi építészet iránt elkötelezett fiatalember. A templomunk és a hozzáépült parókia népies jellegű, szép épület lesz.
Fekete Ágnes: Ahogy autóval jöttem ide, úgy éreztem, a világ végére jövök. Hol is vagyunk pontosan?
Péterffy György: Budapest huszonharmadik kerületében, Soroksár-Újtelepen vagyunk. Soroksár egy sváb település, amelynek a Pesterzsébethez kapcsolódó része Újtelep, ahol körülbelül hatezer ember lakik. A kertes házak között található egy lakótelep, ahol sok fiatal családos lakik.
Bors Andrea: A nagyszüleim 1935 körül költöztek ki Soroksár-Újtelepre, amelynek akkor még Erzsébetfalva volt a neve, és Pesterzsébethez tartozott. Reformátusok voltak, azonban itt akkor még nem volt gyülekezet, hanem az ófaluba, Soroksárra jártak át a hívek. 1944-ben a nagyszüleimnek már öt gyermeke volt. Amikor meghallották, hogy jön a bombázó repülő, a nagymamám a gyerekeket próbálta biztonságba helyezni. A négy nagyobb gyermeket, a két fiút és két kislányt a barátaikkal együtt a háznál lévő óvóhelyre küldte, míg ő a nagynénémmel, aki a legkisebb volt, még fönn maradt egy kicsit. De abban a pillanatban bomba csapódott az óvóhelyre, és négy kisgyermeküket veszítették el ebben a támadásban. Romok voltak mindenhol, és ők nagyon rossz állapotba kerültek, de a gyülekezeti tagok egy emberként melléjük álltak, jöttek és segítettek a ház újjáépítésében. A nagypapám presbiter volt. Az átélt segítségnyújtás után nagyszüleim úgy gondolták, hogy viszonzásul fölajánlják a házukat, hogy legyen az újtelepieknek egy hely, ahol összegyűlhetnek imádkozni. Így költözött be hozzájuk a gyülekezet.
Fekete Ágnes: Hogyan vigasztalódtak meg a nagyszülők?
Bors Andrea: Nagyon-nagyon nehéz volt, de a nagymamám mindig azt mondta, hogy Isten elvett tőlem két fiút, de kaptam helyette két fiút.
Fekete Ágnes: Úgy gondolta, hogy a vejeiben kapta vissza a fiait?
Bors Andrea: Igen. Ez így is volt. A vejei szerették őt, és ő is nagyon szerette őket. Nagyon sokáig nem beszéltem erről senkinek, azonban az egyik női bibliaórán Jób történetéről beszélgettünk, hogy Isten mindent elvett tőle, de Jób nem adta fel a hitét. Valahogy ebben látom a lényeget. A nagymamám egyszerű főszakácsnő volt, de négy nyelven beszélt. Derűs volt, és mindenki nagyon szerette. Ő mindennap sírt, megkönnyezte a gyermekei elvesztését, de mégis olyan sok erőt tudott adni. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mire gondolok, ha nagyon rossz passzban vagyok? Mindig azt válaszolom, hogy nekem a nagymamám a példa, aki soha nem adta fel.
Fekete Ágnes: Tehát nem tagadta le a könnyeit sem, de túl tudott ezen látni.
Bors Andrea: Valóban. A legidősebb gyermek tizennégy éves volt, aki akkor elhunyt. Nem az számít, hogy Isten mennyi időt ad valakivel, hanem az, hogy megadta nekünk azt a tíz, húsz, ötven esztendőt, vagy csak három hónapot. Ő ezt tudta, és ez jó dolog. Isten két csodálatos vőt adott neki, és két lányunokát. Azonban mindig szeretett volna fiúgyermeket is, ez volt a vágya. Amikor terhes lettem, akkor nagyon beteg volt. Az orvosok már azt mondták, hogy búcsúzzunk el tőle. Én éppen akkor voltam ultrahangos vizsgálaton, és ott kiderült, hogy fiú lesz. Bementem nagymamámhoz a kórházba, és megmutattam neki a képet, és mondtam, hogy fiú. Meglátta, megcsókolta az ultrahangképet, és azt mondta: Köszönöm Istenem! És onnantól kezdve a Jóisten olyan erőt adott neki, hogy teljesen felépült. Utána megadta nekünk, hogy még két évig láthatta a fiúdédunokáját. Minden nap elmondta, hogy hálát kell adni Istennek mindenért. Úgy bocsátott minden reggel útra: Isten áldjon! Isten vigyázzon rád! Soha nem hallottam, hogy Istent hibáztatták volna. Bár én a nagypapámat nem ismertem.
Most itt van a gyülekezetben egy harmónium, amit a nagyszüleim adományoztak, és nekem ez olyan jó érzés, hogy azon az én nagypapám játszott. A nagyszüleim végigszenvedték az életüket, fiatalkorukat, mert utána elveszítettek még egy gyermeket a szülés után. Azért jó, hogy ismerem a történetüket, mert olyan indíttatást kaptam, hogy ha rossz dolog is történik velem, azt is megköszönöm Istennek, mert tudom, hogy semmi nincs véletlenül, és valami olyan dolog miatt adja Isten, hogy fejlődjek ezáltal. Fantasztikus, hogy ilyen gyökereken tudtam fejlődni, felnőni.
A mostani gyülekezetről is hadd ejtsek néhány szót. Nagyon fontosnak tartom, hogy ápoljuk azoknak az embereknek az emlékét, akik elindították ezt a gyülekezetet, mert fontos az, hogy tudjuk, honnan indultunk. Egy apró kis dolog kellett ahhoz, hogy létrejöjjön valami nagyon-nagyon jó dolog. Gyermek- és ifjúsági foglalkozásaink vannak, rendszeresen családi programokat szervezünk, bográcsozást például.
A kezdeteknél Soroksárról jött át a lelkipásztor, Galambos József, akit nagyon szerettek a hívek. Nagymamám állandóan emlegette őt. Ha megszületett egy kisgyerek, ő egyből ott volt. Volt sok ember a gyülekezeten belül, akik nagyon sokat tettek az újtelepi gyülekezetért. Mitterék, Deliék, Bereczki Ferenc és Fice József családja.
Fekete Ágnes: Ők presbiterek voltak?
Bors Andrea: Ők nagyon aktív tagok voltak. Nagyon nagy részük volt abban, hogy az újtelepi gyülekezet elindult.
Fekete Ágnes: Ez egy nagyon pici kis közösség volt.
Bors Andrea: Nem volt nagy település ez akkor. Ez a rész, ahol most épül a templom egy pusztai rész volt, szántóföld. 1959-ben került át a gyülekezet az új helyre az Alsóhatár útra.
Fekete Ágnes: Hol volt ez a ház?
Bors Andrea: Az utca neve akkor még Návay Lajos utca volt, most Hrivnák Pál utcának hívják. Innentől számítva az első párhuzamos utca.
Fekete Ágnes: Miért kellett új helyre menni a gyülekezetnek?
Bors Andrea: A nagyszüleimnek megszületett az édesanyám, és két gyermeket neveltek. Amikor a nővére férjhez szeretett volna menni, nagyapám azt mondta, hogy ők nem költöznének el innen. Akkor úgy oldódott meg a dolog, hogy a gyülekezet vásárolt egy másik épületet ott az Alsóhatár úton.
Fekete Ágnes: Tulajdonképpen addig használatra adta át a család a házát.
Bors Andrea: Így van. Azért, hogy onnan induljon el egy újtelepi gyülekezet. A megvásárolt ház egy picike kis épület volt, de ott is ugyanolyan melegség és szeretet volt. Gyerekkoromra visszaemlékezve tudom, hogy ott élet volt, szeretetvendégségek voltak. Akármilyen pici is volt a hely, a szeretet óriási nagy volt. Ahogy belépett az ember azonnal érezte azt a szeretetteljes légkört, ami ott körülvette. Amikor azt az épületet eladták az adott alapot arra, hogy itt elinduljon valami. Az akkor imaház nélkül maradt gyülekezetet az újtelepi római katolikusok befogadták a templomukba. Azt gondolom, példaértékű ez a testvéri befogadás, és mindmáig jó kapcsolat van a két gyülekezet között. Az önkormányzat pedig itt adott telket a gyülekezetnek, hogy templomot építhessen. Csodálatos dolog az, hogy az őseink kezdték lerakni a lelki templomunk alapjait, amelyet mi továbbépíthetünk.
Fekete Ágnes: A lelki kövek az igazi kövek szerintem is.
Bors Andrea: Így van! Most már épül szépen a templom fizikailag és lelkileg is.

Fekete Ágnes: Egy másik háborús időkig visszavezető templomtörténet következik. Tiszalökön hosszú éveken át furcsa mód kísértettanya volt a templom. Ugyanis a lebombázott templomot elkezdték ugyan újraépíteni, de a kommunista idők miatt csupán bújócskázásra lettek alkalmasak a félkész falak. Hegedűs Márk Nagy József tiszteletbeli presbiterrel beszélget erről a történetről Tiszalökön, ahol most vasárnap délután 3 órakor lesz hálaadó ünnep az ötven éve épült és most belül is megújult új templomért.

Tiszalök


Nagy József: A második világháborúban, 1944-ben Tiszalökön a Tisza közelsége miatt mind a református, mind a katolikus templomot felrobbantották a németek, hogy a toronyból ne tudják felderíteni a Tisza túloldalán beásott lőállásokat. A robbantás következtében a toronyból kirepült a harang, utána pedig még találat is érte az épületet. A gótikus templomra épült templom teljesen tönkrement. Széthordták a berendezést is, kiszedték az orgonasípokat, a szószéket, a padokat, és az átvonuló román csapatok konyhájában eltüzelték. Itt volt a romok helye. Itt pedig a harangláb, amelyen az a harang volt elhelyezve, ami kirepült a toronyból. Amikor elvonult a háború, a gyülekezet lelkésze, Mikó Sándor és a negyvenhét fős presbitérium kezdeményezték egy új templom felépítését. Az új templom helye Tiszalök új központjában lett kijelölve, és ott készült volna el a debreceni egyetemi templom mása. A mérnökök, akik azt megtervezték, a helyszínt megtekintették, és alkalmasnak találták. 1946-ban létrehoztak egy újjáépítési bizottságot, és megindították a tervezést, majd a munkálatokat is. Bodrogkeresztúrból vagonnal szállították ide a terméskövet. Tiszta fehér mészkőből készült. 1948-ban megtörtént a fordulat, és győzött a Magyar Kommunista Párt, a Rákosi rendszer kezdte el a szárnyát bontogatni, és abba kellett hagyni az építkezést, mert nem kaptak anyagot, ugyanis megakadályozták, hogy a templom épüljön. Így nem tudott megvalósulni az eredeti terv.
Hegedűs Márk: Mi történt aztán a félben maradt építkezéssel?
Nagy József: Ott álltak az altemplom és a falak 1950-től 1965-ig. Mindenkinek szemet szúrt már, hogy nem épül tovább a templom, de az egyháznak nem volt pénze, és nem is támogatta senki. Végül hoztak egy olyan határozatot, hogy vagy felépítik, vagy lebontják az addig megépített templomfalat. Tizenöt évig álltak a falak, és 1965-ben kezdődött meg a visszabontásuk. Akkor határozták el azt is, hogy vissza kell jönni a régi templom helyére, és ide kell ezt a templomot felépíteni. Az újjáépítéshez hozzákezdtek. Én úgy kerültem képbe, hogy a templomfal építése megkezdődött. Elkészültek a körítőfalak a torony alatt, és amikor elérték a falegyent, amikor már csak a födémet kell rátenni, akkor jöttek rá, hogy tulajdonképpen azt a vasbetongerendát, amit terveztek az áthidaláshoz, nem lehet ide beépíteni. Akkor kértek fel engem, hogy vállaljam el a statikai tervezést. Senki nem vállalta ezt, mert nem tudták, hogy milyen alapra épült. Azt tudták, hogy előtte is templom állt itt, de nem tudták, hogy pontosan hogy helyezkedett el, és milyen alapozást végeztek a jelenlegi építkezésnél. Egy tervezőmérnök sem merte elvállalni, márcsak azért sem, mert akkor vállalati szintű irányítás volt, és a vállalati párttitkár bizonyosan leállította volna az építkezést, hiszen kemény diktatúra volt. Így engem kértek meg. Építőipari technikumot végeztem, és már közel tizenkét év gyakorlat volt a hátam mögött. Tudtam, hogy mit vállalok, és annakidején figyelemmel kísértem itt az alapozási munkálatokat, erre jártam, nézegettem. Nem féltem, hogy itt nem jók az alapok, és akkor készítettem el én a belső részt, amit majd most meglátunk.
Hegedűs Márk: Menjünk be itt a torony alatt!
Nagy József: Itt van előttünk négy darab öt méter magas oszlop, és fölötte vannak a vasbetongerendák. Ez a mező tizenkét méter széles, és nem volt olyan szerkezeti megoldás, amivel ezt át lehetett volna hidalni, ezért kelletett ezt a két oszlopot beépíteni. Két ütemben készült a felújítás. Az első ütem 1992-ben volt, a második pedig most. Próbáltam a híveket meggyőzni arról, hogy le kell cserélni ezeket a vasvázas padokat, és templomi padokat kell hozni, és orgonára is szükség van. Nehezen mentek a dolgok. Végül csak sikerült mindezt megvalósítani. A szószék ott volt velünk szemben, ahol az orgona van. Az történt, hogy az orgona nem fért volna el, így át kellett rendezni a templombelsőt. A szószék a templom déli oldalába került arra a helyre, ahol a régi templomban állt a szószék. Belülről a sártapasztást nem vettük le, hanem egy álmennyezetet építettünk be, gipszkartonnal szépen bevontuk, megoldottuk a mennyezetvilágítást és a harangvezérlést is.
Hegedűs Márk: Miért volt ez Önnek személy szerint fontos?
Nagy József: Nézze, én ősi református családból származom. A szüleimmel együtt mindig mentünk a templomba. Úgy éreztem, hogy ezzel előbbre viszem a dolgokat. Van egy olyan jó mondás, hogy a megkezdett úton végig kell menni. Biztos voltam benne, hogy amit csinálok az jó. Kibírta az időket és még ezután is hosszú időn keresztül ki fogja bírni.
Hegedűs Márk: Hogyan érintette Önt a gyülekezetnek ez a története?
Lőrinczyné Harászi Andrea: Amikor 2001-ben idekerültem, úgy élt, főleg az idősebb gyülekezeti tagokban, mint egy seb, amely már begyógyult, de amiről ritkán beszéltek. Alkalmas pillanatokban előkerült a téma, és próbálták megmagyarázni, hogy miért ilyen a templomunk, és miért éppen itt van, milyen történelmi események helyszíne volt.
Cziczer János (gondnok): Talán az a gyülekezet másik fájdalma, hogy ők másik helyen akarták felépíteni a templomot, és azt nem hagyták, és ide egy kisebbet kellett felépíteni. Én itt születtem Tiszalökön, itt növődtem, itt jártam iskolába. Amikor fiatal gyerekek voltunk az úgynevezett Szeles téren már álltak a templom falai, a fehér terméskövek. Mi azok között a falak között fogócskáztunk. A fiatalok erre már nem emlékeznek, nekik már ez a templom a templomuk.

Hírek

A Protestáns Tavasz rendezvénysorozat keretében Lánczi András, filozófussal, Schanda Balázs jogtudóssal, Szabó István püspökkel beszélget Balog Zoltán a vallásszabadság tordai országgyűlés általi kimondásának 450. évfordulója kapcsán május 10-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Hold utcai református templomban.

Az idén már huszonhatodik alkalommal rendezik meg a Szent István Könyvhetet május 7. és 12. között Budapesten, a Ferenciek terén. A Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó a 13-as pavilonban várja az érdeklődőket.

A második vasárnapi felnőtt bibliaiskolai sorozat keretében Szarka Miklós tart igehirdetést és előadást arról, hogy Isten képére, férfivá és nővé teremtettünk. Az istentisztelet május 13-án, vasárnap 10 órakor kezdődik Budapesten, a Cimbalom utcai református templomban.

Hálaadó istentiszteletet tartanak Fekete Károly igehirdetésével május 12-én, szombaton 10 órakor Kunhegyesen.

Közösségi napot szerveznek jótékonysági futóversennyel, koncertekkel, gyermekműsorral május 12-én, szombaton 9 órától Szombathelyen, a református templomban.

Énekmondó Buda Ádám és a Fabula Együttes lesz a Tabulatúra Régizene Klub vendége május 14-én, hétfőn 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső téri templomban.

Összeesküvők címmel tartják Sóskuti Zoltán és zenésztársai lemezbemutató koncertjét május 13-án, vasárnap 17 órakor Rákoskeresztúron, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban.

"Jézusa kezében kész a kegyelem..." címmel Arany János balladáiból ad elő Lázár Csaba színművész május 15-én, kedden 19 órakor Budapesten, a Szilágyi Dezső tér 3. szám alatti gyülekezeti nagyteremben.

Hajlék az örökkévalóságban címmel nyílik állandó kiállítás a Pannonia Reformata Múzeumban május 11-én 11 órakor, Pápán, a Fő utca 6-8. szám alatti ótemplomban. A tárlat 12-től hétköznaponként látogatható.

Kiállítás nyílt Szilágyi Imre grafikusművész munkáiból a Debreceni Református Kollégium Múzeumának Múzeumpedagógiai termében, amely június 29-ig látogatható.

A Hirdesd az Igét! programsorozat keretében lelkipásztori csendesnapokat tartanak május 14-én és 15-én Debrecenben.

Buka László festményei ...csak vándor... címmel láthatók Debrecenben a Nagyerdei Körút 98. szám alatt.

Már lehet jelentkezni az augusztusban megrendezendő Reformátusok Szárszói Konferenciájára, amelynek témája a bevándorlás, elvándorlás, átvándorlás lesz. (http://jelentkezes.reformatus.hu/)

Fekete Ágnes áhítata

Szőlőmetszés


"Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek. Maradjatok én bennem és én is ti bennetek." János 15,1-4

Az elmúlt héten elmeséltem kertünk egyik fája metszésének történetét. Akkor az vált fontossá számomra, hogy szükség van nyesésre az élethez. Az igenek a nemek tükrében válnak életté. De azután, ahogyan nézegettem a fákat, eszembe jutott egy másik történet is, amikor túlmetszettünk egy fát. Férjem és apukám nagy vehemenciával nekiálltak annak, hogy egy túlságosan nyúlánk fát kicsit visszafogjanak. Motoros fűrész berántva, hatalmas berregés. Csak látom, hogy a nagy ágak potyognak a földre. Aztán ahogy lentről megnézték a fát, már nekik is gyanús lett, hogy talán ez egy kicsit túlzás volt. A fát nagyon megviselte a kíméletlen visszavágás. Nem vagyok biztosabban, hogy sokáig húzza.
Erről eszembe jutottak Jézus beszédének a finom részletei: Megkülönbözteti azt, amikor erősen vágni kell, és amikor csak megtisztítani. Ráadásul a példakép szerint nem arról van szó, hogy Isten kívülről néz minket, akik az Isten szőlője vagyunk, hanem Jézus maga a szőlőtő. Mi őbenne vagyunk. Tehát a metszés Őróla is szól! Isten nem olyan, mint egy nagy oktató, aki okosan, távolságtartóan szemléli ezt a világot, és elmondja, mikor, mit kell tennünk. Ő bennünk, velünk együtt él. Ha minket megmetsz az élet, ha veszteségeink vannak, azok az övéi is. Ő a szőlő, mi az ágak. Nem az a cél, hogy fájdalmat okozzon. Nem az Isten célja, hogy folytonosan vizsgálgasson minket, és ha valami rossz kinövést lát, azonnal elő az ollót!
Nagyon sok ember van úgy, hogy ha kinyitja a Bibliát, és azt olvassa például, hogy boldogok a szelídek, akkor az első gondolata ez: Jaj, én nem vagyok szelíd. Meg kell változnom. Nem vagyok jó. Nem vagyok olyan, mint amilyennek Isten szeretné. És mintha Isten egy folytonos edzési tervet készítene nekünk, már össze is áll a fejében: Akkor holnap nem fogok visszaszólni a főnöknek, elfogadom az anyósom beszólásait, és így tovább. De ez nem Isten világa.
Isten belső áramlásról beszél. Jézussal együtt élünk úgy, mint a szőlő és a szőlővessző. Isten nem riasztóberendezés, nem állandóan felgyulladó vészjelző, hanem Teremtő Atya, aki szeret, aki folyton adni akar, aki bennünk növekedni szeretne és nem elvenni. Talán a legnehezebb az, hogy meghalljuk életünkben ezt a lágy, megértő, szeretetünket élesztgetni akaró isteni hangot. Valamilyen furcsa módon a szigorú, nyeső, vágó, kemény és ítélő Istent hamarabb meglátjuk. Könnyebben elhisszük Istenről, hogy vág, mint azt, hogy növel.
Furcsa belső, hogy így mondjam, istenellenes görcsök ezek az emberben. Talán azért alakulnak ki, mert annyira szeretnénk jól élni, és úgy gondoljuk, hogy mi tudjuk azt, hogy mi a jó. Azt gondoljuk, hogy mindennek széppé és rózsaszínné kell válnia ezen a földön, és akkor az Isten is megáldott minket. Úgy tűnik azonban, hogy Isten ezt nem így gondolja. Az ő szőlőjében sokféleség van. Vannak kicsi ágak és vannak nagyok. A szőlőn vannak kicsi szemek és vannak óriásiak. Van vágás és van elengedés. Van, amikor lefagy a gyümölcs és van, amikor minden növekszik, és szinte pezseg. Ez mind-mind benne van a szőlőben, együtt áramlanak a növény nedvei a szőlőtőkével.
Jézus csak ennyit szeretne kérni: Maradjatok bennem! Ahogy vagy, amilyen lettél, az egész sorsoddal, életeddel maradj bennem, akkor jó helyen vagy. Ezt a látást kívánom mindannyiunknak. Ámen.