Református Félóra
"Tebenned bíztunk eleitől fogva..."
Református Félóra - 2018. május 30.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Az utóbbi időben egyre több kápolnát szenteltek kórházakban. Az egyik ilyen Budapesten, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben történt. Az ünnepen jelen volt többek között Szabó István püspök is. Most Cserháti Pétert, az intézmény igazgatóját hallják először, majd Sepsi Krisztina kórházlelkészt.

Cserháti Péter


Cserháti Péter: Kalkuttai Szent Terézről kapta a nevét ez a kápolna, akit Albert Schweitzerrel szoktak együtt emlegetni. Nagyon illik az ő személyisége az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben folyó munkához. Ez egy speciális intézet, hozzánk kerülnek az ország egész területéről a súlyos agysérültek, agyhalottak és súlyos gerincvelősérültek, nyaktól lefelé harántbénultak, dupla amputáltak, többszörös súlyos sérültek. Ezek az emberek túlesve az akkut szakaszon, amikor gyakorlatilag becsövezve egy intenzív osztályon fekszenek, igazából itt szembesülnek a drámával. A rehabilitáció abban is különbözik az aktív ellátástól, hogy ez a beteg nélkül nem működik. Operálni lehet az altatott beteget, és csak passzívan tud benne részt venni. De a rehabilitáció elképzelhetetlen a beteg részvétele nélkül. Szükség van az aktív részvételre abban, hogy valaki újra tudjon beszélni, gondolkodni vagy járni. Hihetetlenül nagy drámai helyzetben vannak ezek a sokszor fiatal, középkorú, munkaképes, de akár idős emberek is, a családjukkal együtt, mégis maximális aktivitást követelünk, várunk tőlük.
Fekete Ágnes: Nagyon tetszik a Szent Teréz kép alatt olvasható szép jelmondat: "Az élet titok. Fejtsd meg!"
Cserháti Péter: Ez egy kulcsmondat. Mindig elfelejtkezünk arról, hogy egészen elképesztő helyzetben vagyunk az univerzumban azzal, hogy gondolkodó agyunk van. Vitathatatlanul valami magasabb erő működik közre abban, hogy mi itt vagyunk. Mert lehetnénk vegetatív állapotban lévő élőlények és boldog tudatlanságban élnénk az életünket. De nem így van! Ez már önmagában is egy nagy titok. A szertartáson János evangéliumából a Siloám tavánál történt gyógyítást hoztam föl példának. Itt az OORI-ban bizony föltolul a kérdés, hogy miért? Miért vágta le a vonat mind a két lábamat? Miért történt velem huszonévesen ez a gázolás? Miért vagyok én harántbénult? A kezemet sem tudom mozgatni nyaktól lefelé. Jézusnak is fölteszik a tanítványok a kérdést, hogy ez a vak ember, aki itt könyörög, a saját, vagy a szülei bűnei miatt vált vakká? És Jézus magyarázza nekik, hogy nem ő vétkezett és nem a szülei, hanem azért van ez, hogy világossá legyenek rajta az Úristen cselekedetei. Addig kell ezt tennünk, amíg tehetjük, amíg nappal van. Erről szól, ami itt történik az OORI-ban. A rehabilitáció nem azzal foglalkozik, hogy miért történt a baleset, és miért volt dupla amputáció, hanem azzal foglalkozik, hogy van egy funkcionális hiány, amely ráadásul nemcsak biológiai, hanem társadalmi is, és ezt a hiányt kell fölépíteni. Mi nem az oki diagnózissal foglalkozunk, hanem egy funkcionális állapottal. Nem a miért kérdését kell megokolni, hanem ki kell tudni jönni belőle. Ez a dolgunk emberként.
Fekete Ágnes: Akkor a "miért", amely az emberben ösztönösen előjön, egy kicsit zsákutca?
Cserháti Péter: Az OORI-ban napi szinten találkozunk ezzel a problémával. Valaki látva a betegtársakat fölteszi a kérdést: Én is így fogok járni, mint az idejáró régi sérültek? Kerekes székes módon fogok élni még hatvan évig, ha ez így megy tovább? Ezek a drámák iszonyúak. Nem nagyon tudjuk megmagyarázni a miértet. A mi feladatunk, hogy a jézusi fenti mondat szerint a továbblépést segítsük. Hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta, az Úristen cselekedetei, amelyek egyébként csodák. Itt hónapokon át folyik a küzdelem, amelybe a rehabilitátor saját magát teszi bele. Mi nem bújunk gépek mögé, nem a műtőasztal altatott magányában dolgozunk, hanem napi szinten kell a gyógytornásznak a beteget egy vagy két órán keresztül dolgoztatni, abszolút testi kontaktusban. Napi szinten kell a logopédusnak, szakpszichológusnak negyven centi távolságból saját magát beleadva, mint terápiás eszközt megpróbálni a beteget átsegíteni. Tehát elképesztő terhelés van a kollegákon, újra és újra ezekkel az életdrámákkal találkozva saját magukat is fenntartva, erősítve kell, hogy tudjanak szolgálni. Bizony keménynek kell lenni. A fejlődés sem ugrásszerű, naponta egy picivel lehet előrébb menni. De igazán én látom mindig döbbenten a különbséget, amikor háromhavonta vizitelek, hogy például az a súlyos agysérült fiatal nő, akit a zebrán gázolt el az autó, - és a kisgyerekét kiejtette a kezéből, aki megúszta - viszont ő súlyos agysérült lett és heteken át feküdt a kóma-centrumban vegetatív állapotban. Nem sok esélyt adtunk arra, hogy ebből ki tud jönni. Három hónappal később a saját szobám előtt találkoztam vele, amint a férjével sétált. Ezek elképesztő élmények. Alapvetően erre vagyunk igazából meghívva, egy másik embernek segíteni újrakezdeni, újat kezdeni. Ez egy csodálatos dolog!
Fekete Ágnes: "Az élet titok. Fejtsd meg!" Annyira szép, hogy nem mondja meg a választ, hanem felteszi a kérdést, és mindig mindenkinek magának kell megadni a választ.
Cserháti Péter: Így van! Az előbbi Igében számomra és még sokaknak Jézus a főszereplő, de azt gondolom, ha úgy fogalmazunk, hogy ez a minket körülvevő második, vagy harmadik, negyedik dimenzió jóindulatú, amit ugyan sokszor nem látunk, de amint belekapcsolódunk, akkor megtapasztaljuk, hogy ez így van, ezt nem lehet véka alá rejteni. A magyar kórházak átlagához képest nagyon szép ez az infrastruktúra, és nagyon szép ez a kápolna, ahol most ülünk, azonban a kollegáink is a piacon vásárolnak a fizetésből. A magyar egészségügyben napi szinten kell hadakozni az anyagiakkal. Egyre inkább hiányzik a műszaki, gazdasági személyzet, mert őket sem tudjuk megfizetni abból a bevételből, amit kapunk. És minél jobb egy infrastruktúra, annál drágább fönntartani azt. A kórházigazgatás mellett még az Egészséges Budapest Program vezetője is vagyok. Egy súlyos állapotban lévő embernek üzenet az, hogy a társadalom mit tesz köré, amikor a legnehezebb helyzetben van, és ha egy szép épületben itt a természet kellős közepén tölt el tíz hónapot, akkor az a fejet általában fölfelé emeli. Fölfelé kell nézni, mert szép az ég, meg a növények itt körben, és maga az épület is. Ebből lehet erőt meríteni, ha a magyar embertársak betegek és kollegák napi szinten, együtt, összefogva tudják magukat áttenni az élet legsúlyosabb kérdésein, akkor nekem is szabad és lehet ebből erőt meríteni, és pont ezért kell továbbdolgozni és kibírni újabb és újabb hónapokat itt a nagyon túlterhelt folyamatban, mert van értelme. Erőt ad az, hogy mások is tudtak újra és újra újat kezdeni. Mi is sokszor szenvedünk vereséget, sokszor van problémánk, kudarcunk, de az itt élő betegektől megtapasztalt erőt tudom én magam is magamba plántálni, és utána azt továbbadni másoknak. Furcsamódon a betegek minket gyógyítanak itt az Intézetben.
Fekete Ágnes: Oda-visszaható folyamat. Csakis így lehet!
Cserháti Péter: Jó esetben igen. Szerződésünk van az egyik nagy autógyártó céggel, és segítünk nekik a szalag melletti munkát ergonómiai szempontból jobbá tenni, hogy megelőzzük, az ott dolgozó emberek sérülését.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet


Fekete Ágnes: Milyen szerepe lehet a munkájukban az egyháznak? Itt vagyunk a kápolnában egy olyan szép térben, amely tényleg imádságra hív.
Cserháti Péter: Az istentiszteleti alkalmak előtt önkéntesek járják körbe az osztályokat. Két dolgot szoktak fölmérni a kollégák. Leginkább a katolikusok teszik ezt, mert ők vannak többen, de mind a három felekezet, aki itt rendszeresen megjelenik. Az egyik, hogy ki az, aki szeretne részt venni a misén, vagy az istentiszteleten, mert meg kell szervezni a szállítását. A másik igény az, hogy, ha valaki olyan súlyos fekvőbeteg, hogy nem tud elmenni, de szívesen venné a lelkész látogatását, akkor a lelkész menjen el hozzá. Két hete bíboros úr maga is elment betegekhez. Többen kérték, hogy látogassa őket meg és nagyon szép gesztus volt, hogy ezt megtette. Jó, ha valaki azt a fajta létbátorságot, pozitívumot tudja neki felmutatni, amelyet jó esetben, addig is megtapasztalt. A helyzetéből adódóan azonban gyakran meginog a beteg hite. Éppen ezért nagyon fontos ez a szolgálat. Most ennek ez az új kápolna új keretet is ad. Eddig nem volt felszentelt tér, bár volt egy kápolna nevű nagytermünk, nagy előadónk, ahol az egyre gyakoribb oktatási programok miatt rendszeresen ütközések voltak. Ezerszer jobb, hogy egy saját, intim tere van az Intézeten belül. Amint láttuk most is tízpercen belül ketten is benéztek a dolgozók közül, tehát láthatóan érdekli őket a dolog. Mert a dolgozókról is beszéljünk, nemcsak a betegek, hanem bizony az itt dolgozók is naponta olyan válságokkal néznek szembe és olyan problémákat kell magukba feldolgozni, amelyhez biztos, hogy nekik is jól jön az, ha le tudnak ülni egy ilyen csendes térben. Nem beszélve a hozzátartozókról.
Fekete Ágnes: Most azt a bejelentést hallottuk, hogy a kórházlelkészség államilag finanszírozott lesz, tehát társadalmi szempontból egy kicsit előbbre lép a kórházlelkészség. Mit tudhatunk erről?
Cserháti Péter: Balog Zoltán miniszter volt itt az OORI-ban két héttel ezelőtt és azt a bejelentést tette, hogy az Állam és a Református Egyház nemrég aláírt megállapodásában szerepelt ez a lehetőség, hogy a jövőben a kórházlelkészi szolgálat állami támogatásban részesül. Úgy tudom, ennek a mostani költségvetésben lesz megalapozva a fedezete. A feleségem evangélikus lelkész. Budapesten legalább negyven kórház működik tizenöt ezer aktív ággyal, így megszervezni sem könnyű ezt a szolgálatot. Lelkészekkel többször beszélgettünk arról, hogy valamilyen területei alapon kellene beosztani. Ennek a rendszere eddig olyan esetleges volt. Erre nagyon alaposan föl kell készülnie a történelmi egyházaknak és mindenki másnak, aki egyházként részt akar venni ebben.

OORI kápolna


Sepsi Krisztina: A Budai Református Egyházközséghez huszonöt kórház tartozik. Az egyik az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet.
Fekete Ágnes: Mind a huszonöt kórházban ott van valaki minden héten?
Sepsi Krisztina: Figyelembe vesszük a súlypontokat. Van, ahol jelen tudunk lenni. Például az ORFI-ban minden kedden van istentisztelet. A Városmajorban, az érklinikán hetente egyszer vagyok jelen, itt az OORI-ban kéthetente, mert az evangélikus lelkigondozóval felváltva tartunk itt istentiszteletet. De hívásra nagyon igyekszünk, hogy mindig itt legyünk.
Fekete Ágnes: Hogy történik ez a hívás?
Sepsi Krisztina: A telefonszám le van adva a kórházban, és van egy plakátunk kitéve. Van, ahol csak hívásra tudunk jelen lenni és van, ahol rendszeresen ott vagyunk. A betegágy rákényszeríti mindig az embert, hogy elgondolkozzon azon, miért is van itt. De az a jó, ha a miért kérdést átformáljuk arra, hogy mi a célja Istennek ezzel?
Fekete Ágnes: Mi az, ami segít ebben az átfordulásban?
Sepsi Krisztina: A sok-sok beszélgetés, amelyre most egyelőre nincs nagy lehetőség, mert tűzoltásszerűen megy a kórházlelkészség. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor egy-egy lelkész csak egy kórházban szolgál, és akkor ott tud majd lenni végig az emberekkel a hét minden napján tud beszélgetni velük, és az lesz az igazán hathatós.
Fekete Ágnes: Milyen tapasztalatok vannak most?
Sepsi Krisztina: Például volt egy hölgy, aki családi gondok miatt öngyilkos akart lenni és leugrott az emeletről. Nagyon csúnyán összetörte magát, de életben maradt. Nagyon sokat beszélgettem bele, és a felépülése után csatlakozott egy gyülekezethez. Vannak ilyen eredmények is. Azonban nagyon sokszor nem is jutunk el Istenig a beszélgetésben, mert csak a betegségről van szó, de nekik már ez is segítség, ugyanis a hozzátartozók nem szívesen beszélnek erről. A betegnek viszont jó érzés, hogy valaki meghallgatta. Szükség van erre a hallgatásra, odafigyelésre.
Fekete Ágnes: Tehát a beszélgetésre van nagy igény?
Sepsi Krisztina: Szerintem nagyobb szükség van rá, mint az istentiszteletre. Bár legutóbb teltház volt.
Fekete Ágnes: Soha nem egyszerű ökumenikus kápolnát kialakítani, mert a katolikusoknak az a vágya, hogy ez egy megszentelt tér legyen, nem mérhető azzal a mi vágyunkkal, hogy csak egy szakrális tér legyen, és ezért egy kicsit mindig katolikus lesz a kápolna. Mennyire érezhető ez mégis ökumenikusnak?
Sepsi Krisztina: Én ebből nem csináltam ügyet soha. Azért örültem ennek a kápolnának, mert nagyon rossz volt az előadóteremben úgy igét hirdetni, hogy négy ember ült különböző helyeken. Számomra az a fontos, hogy van kápolna, ahová a beteg bejöhet. Engem nem zavarnak a képek. Teljesen jó így. Nagyon örülök ennek a kápolnának.
Fekete Ágnes: A csend a jó benne?
Sepsi Krisztina: Igen, meg az, hogy van egy hely, ahova bejöhetnek, leülhetnek az emberek. Csak erről szól. Ott minden arra mutat rá, hogy az Isten köztünk van, és hogy róla lehet énekelni és beszélni. Itt közel vagyunk az emberekhez. Istentisztelet után ideülünk és beszélgetünk.
Fekete Ágnes: Tehát egyszerre szakrális és közösségi tér is?
Sepsi Krisztina: Igen. Ez meg fogja mozdítani a betegeket. A másik fontos dolog, hogy bemondják fél háromkor, hogy három órakor református istentisztelet lesz.
Fekete Ágnes: A hangosbemondóban?
Sepsi Krisztina: Így van! Tehát nem kell a plakátokat figyelni, mert meghallják, hogy mikor kezdődik az istentisztelet.

Fekete Ágnes: Június 4. a trianoni emlékforduló immár az Összetartozás napja. E hétvégén több helyszínen is vannak ennek emlékére közösen tartott istentiszteletek. Salgótarjánban egy szép ünnepre készülnek, amiről Tarnóczi László Németh Judit lelkészt kérdezte.

Németh Judit


Németh Judit: Úgy gondolom, mindegyikünknek van egy olyan emléke, amikor először lépte át Magyarország határát, és döbbenten tapasztalta, hogy akármerre jár magyar szót hall. Megy át a falvakon és magyar falunevek vannak kiírva, vagy fel lehet fedezni bennük a régi magyar helységnevet, mert ott magyarok élnek. Meghatározó emlékem, amikor Gyergyóban jártam több száz kilométerre a határtól, és a szállásadó azt mondta, hogy ha lejbe fizetünk, akkor ennyi, ha forintban fizetünk, akkor annyi lesz a szállás ára.
Tarnóczi László: A Református Egyház úttörő szerepet vállalt azzal, hogy néhány éve úgy döntött, hogy egyetlenegy református egyháznak tekintik a Kárpát-medencében élő magyar református közösségeket.
Németh Judit: Ez így igaz, és a határhoz közeli református gyülekezeteknek különösen is feladata az, hogy a határ túloldalán levő református gyülekezetekkel a kapcsolatot felvegyék, ápolják. Salgótarján abban a különleges helyzetben van amúgy is, hogy sokkal közelebb vannak hozzánk a füleki és a losonci testvéreink, mint bármelyik magyarországi református gyülekezet. A hitbeli testvéreink és a magyar testvéreink odaát vannak.
Tarnóczi László: Az elmúlt években egyre több alkalmat találtak arra a losonciakkal és a fülekiekkel, hogy közelítsék egymáshoz ezeket a közösségeket. Miben tűntek ugyanolyannak és miben tűntek ők valami másnak?
Németh Judit: Szerintem nincsen különbség a liturgiában sem. Otthon érzi magát az ember a kolozsvári Farkas utcai templomban vagy Losoncon is, mert a Szentírás szava ugyanúgy hangzik, az énekeink is közösek. Akármelyik magyarországi gyülekezetben is lehetne az ember.
Tarnóczi László: Június negyedike az összetartozás napja. Talán fölhívás is lehet ez a salgótarjáni példa más magyarországi gyülekezet számára, hogy a határ túloldalára tekintsen át.
Németh Judit: Ez nagyon szépen működik a református egyházban. Alig-alig találunk olyan gyülekezetet, amelynek ne lenne testvérgyülekezete valamelyik elszakított területen, akikkel tartják a kapcsolatot, összejárnak, ahogyan mi is a losonciakkal, illetve a fülekiekkel. A kárpátaljai helyzetre is elsőként reagáltak a gyülekezetek segítséggel.
Tarnóczi László: Július negyedike hétfői napra esik. A salgótarjáni reformátusok június harmadikán, vasárnap délután egy rendkívüli istentiszteletet tartanak.
Németh Judit: Az elmúlt esztendőben Füleken volt a közös alkalmunk. Kórusunkkal együtt mentünk át. Most a losonci lelkipásztor fogja nálunk hirdetni Isten Igéjét, és leszünk együtt emlékezve Trianonra, mint fájó pontra, de örülve annak, hogy mi egyek vagyunk.

Fekete Ágnes: Az elmúlt hétvégén megrendezett Református Zenei Fesztivál egyik nem mellékes célja volt az összetartozás erősítése. Én a Kálvin Kamara Kertben voltam, ahol Bágyi Balázzsal beszélgettem, aki a kert programját szervezte. Maga egy református oktatási intézmény tagozatának vezetője. Utána az Invocatio Musicalis együttes két alapítójával beszélgettem, Naszádi Gábor gitárossal és Kollár Attila fuvolistával. Ők református zsoltárokat dolgoznak fel.

Bágyi Balázs


Bágyi Balázs: Én neveztem el Kálvin Kamara Kertnek, mert nagyon szeretem az alliterációkat, ugyanis a nevem is alliterál. Tavaly volt az első alkalom. Népzene és dzsessz szólalt meg. Mindenképpen az igényes, élő zenét akartuk idehozni. Valódi hangszerekkel, valódi muzsikusok és énekesek adnak elő. Van mozgás a kertben, de mindig van ötven-hatvan ember, aki helyet foglal, meghallgat egy-egy produkciót.
Fekete Ágnes: Hogyan került kapcsolatba a dzsessz műfajával?
Bágyi Balázs: Ez nagyon messzire nyúlik vissza. Gyerekkoromban pop-rock zenét hallgattam a rádióból, és aztán lassan valahogy elért a dzsessz, megfogott ennek a műfajnak a szabadsága, az ihletettsége. Ez az egész kamarazenélés. Maga a dzsessz egy improvizatív kamarazene, ahol a produkció az adott pillanatban, helyben születik az improvizációk révén. Jó együtt játszani a többiekkel. De egyébként népzene is ugyanígy működik, az improvizáció helyett a variáció játsza a főszerepet, de nagyon sok rokon vonás van a kettő között.
Fekete Ágnes: A közös mezsgyét mostanában úgy hívják, hogy világzene.
Bágyi Balázs: Így van! Van ilyen műfaj is, hogy etnodzsessz. Magam is játszottam, meg írtam is ilyen jellegű zenéket.
Fekete Ágnes: Melyik református iskolában vezető?
Bágyi Balázs: Lovasberényben a Reményik Sándor Református Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda művészeti intézményegységét viszem én, és még két telephelyünk van: Vértesacsa és Tabajd. Körülbelül kétszáz tanuló vesz részt a művészeti oktatásban, ez az össz tanulói létszám ötvenöt százaléka, tehát több mint a fele. Felnőttek is vannak és próbáljuk ott a régió művészeti életét egy picit felpezsdíteni. Hat éve református fenntartású az iskola egy római katolikus többségű faluban. Korábban önkormányzati iskola volt, de közvélemény-kutatással illetve fórumon a falu nagy egyetértésben úgy döntött, hogy legyen református fenntartású. Ha az alapfokú zeneoktatásban mindenkinek tudtunk adni annyit, amitől zeneértő vagy zenekedvelő ember lesz, amit majd remélhetőleg tovább is fog adni a saját családjában és a saját gyerekei körében, akkor már nagyon sokat tettünk az értékek mentén.
Fekete Ágnes: Nagyon ambicionáltam a gyerekeim zenetanulását, és azt mondtam nekik, hogy aki nem tanult zenét, az félember.
Bágyi Balázs: Nevelési szerepe is van a zenének. Tudjuk azt, hogy már az ókori görögöknél is, azok a gyerekek, akik zenét tanultak, a közismereti tárgyak terén is sokkal jobban teljesítettek. A mi iskolánkban is így van ez.
Fekete Ágnes: Azt mondta Böszörményi Gergely, hogy mindenkitől kérte azt, hogy egy bibliai mondatot válasszon.
Bágyi Balázs: Én a 10. zsoltárból választottam: "Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el szükség idején? Bűnösök gőgjükben üldözik a nincstelent, de saját ármánykodásuk veszejti el őket."
Fekete Ágnes: Ez egyfajta igazságszolgáltatásról szól?
Bágyi Balázs: Kicsit a mai korunkról. Ez a fajta gőgösség, hogy az igazakat, meg a nincstelent üldözik, de valójában, akinek van, az nem segít.
Fekete Ágnes: A dzsessz, mint műfaj a szolidáris együttzenélésről szól.
Bágyi Balázs: Nyilván van egy vezető, de nem szabad elnyomni a másikat. Én magam is zenekart vezetek, ráadásul dobosként, ez már önmagában is egy elég furcsa tény, semmiképpen sem tolom magam előre a zenében. Mindig a zenét meg a produkciót tekintem elsődlegesnek, nem a saját magam önző céljait.
Fekete Ágnes: Ez a zene egyfajta egyensúly megtalálás?
Bágyi Balázs: Ez a szabadság zenéje, tehát hagyni kell a másikat érvényesülni. A dzsessz az együttműködés zenéje.

Invocatio Musicalis


Naszádi Gábor: Láttam egy-két embernél, hogy dúdolták a dallamot. Valószínűleg ők templomjárók lehetnek, mert valahonnan ismerték.
Kollár Attila: Ez volt eredetileg a célunk, hogy elővegyük a fekete énekeskönyvből azokat a jól ismert dallamokat, amelyeket sok gyülekezetben ehhez képest jóval lassabban énekelnek. Próbáltuk egy kicsit fiatalosabban, kicsit tempósabban, másfajta szempontból átgondolni az énekeket. Azok az énekben elmondott imádságok, amelyek egyébként a református énekekben vannak, jobban szólnak a mai emberhez így, ahogy elhangzanak. Egyébként ez egyfajta misszió is a zenekar részéről.
Naszádi Gábor: Még a templomba járók is meglepődtek, hogy ezt így is lehet énekelni? Hát, erre nem is gondoltunk. A zsoltárokra jellemző sorvégi szinkópák a franciás prozódiára jönnek ki igazán jól. A ritmushangszerekkel most annyira megelevenednek, mintha egy időutazáson vennénk részt.

Hírek
Az idén is megrendezik a Németh Géza Emlékkonferenciát, amelynek témája az "Egyház - Cigányság - Misszió" lesz. A konferencia június 3-án, vasárnap a 10 órakor istentisztelettel kezdődik Budapesten, a Gyógyszertári út 3. alatti Reménység Szigetén.

Luther és Hamlet? Ezzel a címmel beszélget Fabinyi Tibor irodalomtörténész és Nádasdy Ádám nyelvész május 31-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Presbiteri találkozót rendeznek június 3-án, vasárnap 15 órától Köröstarcsán, a református templomban.

A Budapest-Újpalotai Református Egyházközség új templomát szentelik fel Szabó István püspök igei szolgálatával június 3-án, vasárnap 16 órakor Budapesten a Száraznád utca 2. szám alatt.

A Debreceni Kollégiumi Kántus 279. munkaévének záróhangversenyét tartják Berkesi Sándor és Arany János vezényletével június 5-én, kedden 19 óra 30 perctől a Debreceni Református Kollégium Dísztermében

Jótékonysági zenés áhítatot tartanak Gál Álmos keramikus bizonyságtételével és Győri Márta lelkipásztor gitáros énekes igei szolgálatával június 2-án, szombaton 17 órától Nyírmeggyesen, a református templomban.

A Magyarországi Református Egyház koreai nyelvű gyülekezete jótékonysági koncertet szervez a Református Cigánymisszió támogatására június 3-án, vasárnap 17 órakor Budapesten, a Magyar tudósok körútja 3. szám alatt.

Fekete Ágnes áhítata:

Esőcsepp (KJ)


"Akinek van füle, hallja!" Jelenések 3,6

A héten egy csavarboltban jártam. A férjem egy gépet akart összeszerelni, és megkért, hogy rozsdamentes acélcsavarokat vigyek. El is mentem a listával, hogy gyorsan, fél 4-kor, még zárás előtt elhozzam neki azokat a dolgokat, amik a géphez kellenek. Ott közölte velem két férfi, hogy mindjárt zárnak, és legközelebb e-mailben küldje el a főnököm a megrendelést. Ott álltam csöndben. Éreztem, hogy női harcmodort kell felvennem, nem szóltam, csak mosolyogtam. Vártam. Akkor még mondott az egyik egy ilyesmi mondatot: "Nézze meg mennyi megrendelésünk van, most már tényleg bezárjuk az ajtót. Na, jó, maga mögött." Kezébe vette a papírt, és elkezdett megint dühöngeni. Kérdezte, ki írta ezt? A mérnök úr, ugye? Mondom, igen. Hát ilyenek ezek! Nem képesek sorban írni. Milyen mérnök az ilyen? Kérdezem, talán másképp kellett volna? Hogyan? Mire ő: Nem mondom meg! Neki tudnia kellett volna. Mert ezek csak kihasználnak minket. Fogadjunk, hogy magát is pattogtatja. Bementek ketten a raktárba. Ott maradt egy diákmunkás. Megkérdeztem tőle: Elmondjam nekik, hogy a férjemről van szó? Azt mondta, szerinte ne. Visszajöttek: Mert ma is itt volt egy ember, kiszáll a BMW-jéből, jön, hogy neki ez azonnal kell, és itt pattog, káromkodik. Ilyenek ezek. Legvégül megkaptam 2650 forintos végösszegemet. Mondom, itt van húszezer forint. Na, ez volt a kegyelemdöfés. Ezt nem gondolja komolyan? És folytatta egyetlen lehetséges kommunikációs formáját, a dörmögést, hogy hagyjam már. Aztán elővett egy pénztárcát, visszaadott, és végül azt mondta: Legközelebb nem szolgáljuk ki magukat, mondja meg a főnöknek.
Azért meséltem el ezt a történetet, mert bár ez szélsőséges volt, de nagyon sokszor történik velünk valami hasonló. Beszorulunk egy helyzetbe valakinek az ingerültsége miatt, és nem tudunk igazából semmit sem mondani, és a másik nem is várja azt, hogy mondjunk valamit, csak kitölti rajtunk a korábban összeszedett idegességét.
Amikor egy-egy ilyen történetben benne vagyunk, a legjellemzőbb dolog, ami megfigyelhető, az a süketség. És ha világunk nehézségeit le kellene írni egyetlen szóval, talán a süketség lenne a legjobb szó. Egyszerűen nem halljuk egymást, és nem halljuk Istent.
Ha felcsapjuk a Bibliát, és elkezdjük keresgélni azt a szót, hogy hallgass, megdöbbentően sokszor találjuk meg benne. Az Ószövetség alapmondata, hogy "Halljad Izrael, az Úr a mi Istenünk...", az úgynevezett Söma is ezt jelenti: Hallgass! Így kezdődik a tízparancsolat is, de Jézus nagyon sokszor mondta: "Akinek van füle, hallja", idézve Ézsaiás könyvét. Mintha a fő vonulat ez lenne a Szentírásban, hogy Isten szeretné az ember süketségét áttörni. Isten szeretne minket hallóképessé tenni. Mintha folyton ezen dolgozna!
Az Ószövetségben számos helyen olvassuk, hogy a nép bedugja a fülét, megkeményíti a szívét, hogy ne hallja meg Isten szavát. Az életben is tapasztaljuk ezt, számos emberi kapcsolatban az egyik ember mond valamit a másiknak, arról eszébe jutnak régi sérelmei, és nem azt hallja, amit a másik mond, hanem egy régi emléknek a hangját.
Valószínűleg ez történt az én két boltosommal is. Azon a napon már sokan megalázták őket, valami miatt nekik nem tudtak visszaszólni, velem könnyebb volt megtenni azt, amit a korábbi vendégekkel kellett volna. Az ember örök gondja ez. Nem vagyunk képesek már meghallani senkit sem. Valamikor régen megbántottak, a szívünkbe tapostak emberek, és emiatt nem vagyunk képesek meghallani már senkit sem. Valamikor régen megbántottak, amikor főztem egy finom ételt, de nem dicsérték meg, és most úgy érzem, ugyanaz történik.
A Szentírás nem véletlenül tanácsolja annyiszor: Hallgass fiam! Figyelj, nézz szét, hallgass egy kicsit, mert különben teljesen magadba záródsz majd, és megsüketülsz. Ma óriási gond ez világunkban. Mindenki mondja a magáét ezer csatornán, kiabál a rádió, a tévé, a plakátok a maguk néma kiabálásával, és szinte kiabálásra ösztönöznek mindenkit. Ez a megsüketülésünkhöz vezet! Ezért életkérdés, hogy meghalljuk-e Jézus szavát? Itt és most: Akinek van füle, használja, és igyekezzen vele hallani. Ezt adja meg nekünk Isten! Ámen.

www.tebennedbiztunk.hu - 2009 - Minden jog fenntartva