Tebenned bíztunk eleitől fogva... főoldal | hírek | áhítatok | archívum | imádságok böjtre | üzenőfal | adatvédelem | kapcsolat

Református Félóra - 2018. június 27.

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
A nyári szünetben se szeri se száma a táboroknak. Szeretnénk minél több református közösség kikapcsolódását majd ezen a nyáron bemutatni. Most a Veszprémi Református Egyházközség családi táborába látogatunk el Piliscsabára. Závodi Zsuzsannát, a Kálvin János parki gyülekezet lelkészét, majd a tábor résztvevőit hallhatják.

Pingpongbajnokság


Závodi Zsuzsanna: Nagyon komoly focibajnokságot és pingpongbajnokságot rendezünk itt a táborban. Mindenki részt vesz: gyerekek, apukák, anyukák. Természetesen nekem, mint lelkésznek is kötelező. Általában a vesztes csapatban vagyok, de azt kell mondanom, hogy már annak is tanító jellege van, ha valaki a másik kedvéért tud veszíteni. Ez most nem rólam szól, hanem látok kamaszgyerekeket, akik örülnek annak, hogy a hatéves kislány gólt rúgott. Ez egy nagyon csodálatos érzés! A megmaradásról szól. Ma reggel éppen arról hallottunk egy áhítatot, hogy "maradjatok meg énbennem". Olyan sok minden elvész ebben a világban, nem maradunk meg egymás mellett, nem maradnak meg általános iskolás barátságok, nem maradnak meg távolba repülő családi kapcsolatok, de itt megmarad az, hogy emberek kíváncsiak egymásra. Kapcsolatban lenni, érték. Akik ide eljönnek, lehet, hogy egy éve nem látták egymást, de mégis szívesen jönnek, mert az őszinteség vonzza őket.
Fekete Ágnes: Általában ma azt értjük fejlődés alatt, hogy egyre többet és nagyobb valamit birtoklunk. Ez a hűséges megmaradás nem igazán érték.
Závodi Zsuzsanna: Pedig nem kell másnak mutatnom magamat, nem kell többet adnom, mint aki vagyok. Az összezártság ebben nagyon komolyan segít. Itt vagyunk Piliscsabán, egy hatalmas zárt, védelmet adó udvarban. Zajlik a foci világbajnokság és nem arra kíváncsiak az emberek, hanem arra, hogy mi van a másikkal, és tényleg kíváncsiak az emberek egymásra. Barátok és testvérek is. Már az első nap nagyon őszinte megnyílások, sírások, veszteségekről való beszámolók voltak. Azt látom, hogy valami hihetetlen figyelemmel, simogatással, lelki érzékenységgel reagáltak az emberek egymásra. Vannak olyanok is, akik kilenc éve táboroznak velünk, de mindig vannak olyanok, akik elmondják, hogy már tavaly, tavalyelőtt is szerettek volna itt lenni, és most végre itt lehetnek. Kíváncsiak ők is a többiekre, meghallgatják a másikat és megkérik egymást, hogy imádkozzanak együtt. Ez a többgenerációs tábor tényleg erről szól. Az idén a legfiatalabb itt lévő kislány négyéves, a legidősebb bácsi pedig nyolcvannégy éves. Azt érezzük, hogy ennek így kell lennie, és nem különülünk el a hosszú ebédasztalnál, hanem mindenkinek van egy jó szava a másikhoz. Egy imafal előtt áll két ember, közöttük hatalmas élettörténeti szakadék. Egyikük nem tudja azt, hogy mit jelent elveszíteni a feleséget hetvenöt évesen, a másik pedig nem azt, hogy miért élmény a gördeszkázás, de mégis ott állnak egymás mellett.
Fekete Ágnes: Ez tényleg nagyon jó! Mi ez az imaséta?
Závodi Zsuzsanna: Két imaséta van itt. Az egyikben különböző csoportokban öt-hét állomáson át keressük Istent a magvető példázatán keresztül, amely azt jelenítette meg, hogy mit jelent, amikor Isten szavával találkozom az életemben. A magok rossz helyre hullanak, de jó helyre is. A másik imaséta pedig a gazdag ifjú történetét jelenítette meg. Leginkább arról szól, hogy hogyan tudom a saját görcseimet, a sikerességemhez, a gazdagságomhoz, a lelki gazdagságomhoz kapcsolódó igényemet, követelésemet elengedni. Csendben, néha sírással, néha kézen fogva járták végig az emberek ezeket az állomásokat.
Fekete Ágnes: A mai nap témája az elengedés. Mit jelent az, hogy "elengedni"?
Závodi Zsuzsanna: A másikért, vagy a kapcsolat megmaradásért, a másikat győzelemben részesíteni. Azt gondolom, hogy ez arról szól, amit Jézus így mondott: Boldogok a szelídek. A szelídség, egy belülről megharcolt erő. Mikor a másikat győzelemben részesítem, azért, mert szeretem, és mert így jó nekem. Ez az elengedés. Nem nekem kell felállnom egy színpadra, nem nekem kell dicsérnem magamat, nem nekem kell jobbnak mutatni magamat, mint vagyok. A másik élete szép kibontásának tudok örülni. Igazi figyelemmel tudok figyelni a másikra, és részes leszek az életében. Amikor megérkeztünk mindenki húzott egy nevet, mert angyal-bárány játékot játszunk. Egy nagy táblára felrajzolt báránykákra, nevekre mindenki egy-két-három, leginkább kézműves ajándékot ad naponta. Annyira jó dolog, hogy mindenki arra kíváncsi, hogy kitől kapta, de mégiscsak ott van a lepel, a láthatatlanság szárnya, hogy valaki angyalként körbejár. Azt látom, hogy nem is az a fontos, hogy kaptam valamit, hanem, hogy adhatok. Papírrózsát, igéskártyát készítenek. Alig mondják meg egymásnak, hogy kit húztak, ki a báránykájuk. Ez az igazi érték. Ebben tényleg csoda van, amikor nem az számít, hogy a nevemet valahova fölírták, vagy, hogy kiemeltek a többiek közül, hanem hogy emberként ott lehetek a másik mellett.

Veszprémiek Piliscsabán


Pap Rebeka: Tizenhét éves vagyok, és már közel tíz éve járunk a táborba.
Pap Eliza: Mivel ikrek vagyunk, minden szám ugyanannyi.
Fekete Ágnes: Nem láttam, hogy ikrek vagytok.
Pap Rebeka: Most vagyunk tizenegyedikesek.
Fekete Ágnes: Milyen ez a tábor?
Pap Eliza: Nagyon szeretek idejárni. Nagyon jó megtapasztalni azt, hogy Isten itt olyan összetartó közösséget tud szervezni, amely nélküle lehetetlen lenne. A hétköznapokból kiszakadva figyelhetünk Istenre. Itt sokkal több idő jut erre.
Pap Rebeka: Mindenkinek más az életútja és az élettapasztalata, és így ha több generáció, és ennyi ember együtt van, az lehetőséget ad arra, hogy többféle szemszögből, többféle élményen keresztül ismerjük meg Istent. Kisgyermekként inkább a csodákat láttuk, mindent a mesék tükrében értettünk, de ahogy nő az ember, egyre inkább egy belső, lelki út lesz az ittlétünk.
Pap Eliza: Ahogy telik az idő egyre inkább oda tudok figyelni és egyre inkább tudom érezni azt, hogy Isten mindenhol és mindig velem van.
Fekete Ágnes: Figyelemösszpontosítás?
Pap Eliza: Régebben sokkal inkább arra volt szükségem, hogy kívülről jöjjenek ezek a dolgok, most pedig ez befelé fordult jobban, és bentről próbálom megélni, magamtól is. A tegnap esti áhítat nagyon tetszett, ahol arról volt szó, amikor Jézus elmegy Tamáshoz a feltámadás után, és arra hívja, hogy érintse meg a sebeit. A tapintás és az érintés volt a fontos, hogy Isten meg akar érinteni, és tapinthatóvá akar válni számunkra.
Pap Rebeka: Felmentünk a kilátóhoz. Nagyon szép volt az egész környezet, illetve maga a kilátó is. Nagyon meleg volt ugyan, de megmásztuk, és megérte.
Fekete Ágnes: Melyik kilátóba mentetek?
Pap Rebeka: A Nagy-Kopasz hegyen lévő Dévényi Antal kilátóba.
Fekete Ágnes: Milyen ez a tábor?
Balogh Ádám: Nekem mindig csodálatos élmény. Most már évek óta részt veszek a szervezésben is. A nyaram egyik legkellemesebb időtöltése. Közelebbi kapcsolatba tudunk kerülni és úgy tudunk együtt lenni idősebbek, fiatalabbak, kisgyerekek, mint ha egy nagy család lennénk. A mai világban megváltoztak az együttélési normák, és a fiatalok arra törekszenek, hogy minél előbb kikerüljenek a családból, illetve az idősebb embereket is próbálják leválasztani magukról. Itt viszont egy kicsit át tudjuk élni azt, amit a régi nagycsaládok jelenthettek, ennek az összes előnyével és nyilván bizonyos hátrányaival együtt is. Nagyon sok nagymama és gyerek van. Nyilván megmaradnak a családok egyben, de a gyerekkel való foglalkozásban, egyszerűbb dolgokban tudja az ember egy kicsit terelgetni a más gyerekét is, és a gyerekek ezt nem veszik rossznéven, sőt bizalmas kapcsolat is tud kialakulni, ha megvan az a szimpátia, vagy kötődés. Folyamatosan mozgunk, játszunk felnőttek, gyerekek együtt játszanak, kártyáznak, kézműveskednek.
Fekete Ágnes: Pingpongoznak...
Balogh Ádám: Pingpongoznak is természetesen! Az nem maradhat ki. Azért előfordul, hogy idősebb testvéreket kell egy kicsit nyugtatni, hogy ezek gyerekek, és elevenek. Az ember megtanulja, hogy türelmesnek kell lenni egymás iránt. Én is olyan helyen lakom, ahol a gyerekek zajosak.
Fekete Ágnes: Ez hol van?
Balogh Ádám: Egy lakótelepen. Földszinten lakom és az ablakom alatt játszótéri hangulat alakult ki. Sokszor engem is bosszant, amikor otthon szeretnék egy kicsit nyugodtabban lenni, pihenni, elcsendesedni, de a gyerekek délután ott zsibongnak, zajongnak, kiabálnak. Most itt a lehetőség ebben a négy napban, hogy toleranciát tanuljak.
Fekete Ágnes: Egy egyszerű dugóban, ha valaki egy másodperccel később indul, már rádudálnak. A türelmetlenség nagyon erős a mai társadalomban.
Balogh Ádám: Türelmetlenség, és a folyamatos pörgés is. Itt az a jó, hogy mindig úgy érzem, mintha egy kicsit megállna az idő. Nem is nagyon szoktam órát hozni a táborokba. Van egy napi menetrend, amelyben benne vannak a programok időpontjai, de nem az időpont a fontos, hanem, hogy együtt legyünk, ezért körbejárunk és összegyűjtjük az embereket a kert végéből vagy a pingpongasztaltól, és így nem kell senkinek attól tartania, hogy lekésik valamiről. De ha véletlenül lekésik, vagy pihenni, aludni szeretne, akkor ezt is toleráljuk. Mindenkinek szabadkeze van, hogy hogyan osztja be a saját idejét, de azt látom, hogy mindenki törekszik arra, hogy a közösségi programokban részt vegyen.
Fekete Ágnes: Ez a jó, ha belső motiváció van és nem külső.
Balogh Ádám: Igen, ez a cél.
Fekete Ágnes: Milyen a személyes hited...?
Balogh Ádám: Ma arról volt szó: "Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket" Ez a feltétel nélküli szeretet. Nem nézem, hogy kiről van szó? Ki az az ember? Milyen színű, milyen nemzetiségű? Férfi, nő? Bármilyen gyerek, fiatal, idős? Feltétel nélkül elfogadom, ahogy ő velem szemben megnyilvánul. Ha megpróbálunk úgy szeretni, ahogy Ő szeretett minket: feltétel nélkül, akkor a következő lépcső a megbocsátás.
Fekete Ágnes: Sikerült már valakinek megbocsátani?
Balogh Ádám: Igen. Sokszor beszélgetek az emberekkel és gyakran mondják ezt a közhelyet, hogy az idő majd mindent megold. Persze, sok mindent megold az idő, ez tény, de nekünk kell rajta dolgozni. Nyilván az idő, az földi tényező. Munkahelyi problémával kapcsolatban nagyon sokat dolgoztam magamban ezzel a dologgal, és hosszú idő után kellett arra rájönnöm, nem biztos, hogy a dolgok úgy történtek, ahogyan én gondolom, vagy, ahogy elképzeltem. Hátra lehet ebben a dologban egy személyes beszélgetés azzal az illetővel, akiről úgy gondolom, hogy egy számomra sértő dolgot követett el. A megbocsátás elsősorban nekünk fontos. És úgy gondolom, hogy megbocsátottam neki. Ha bármikor találkoznék vele, a szemébe tudnék nézni, és azt tudnám neki mondani, hogy felejtsük el a régi dolgokat. Részemről nem haragszom, és ha véletlenül olyan dolgot gondoltam, ami nem úgy volt, akkor ő is próbálja ezt megbocsátani.
Fekete Ágnes: Talán a szeretettel Isten egy másik perspektívát ad.
Balogh Ádám: Igen, mindenképpen, de az ember hajlamos a saját tulajdonságaiból kiindulva vizsgálni a dolgokat, ha azonban növekvő hite van, pontosan ez az a más perspektíva, ami segíthet túllépni. Valakivel beszélgettem, sokat vitatkoztunk, és azt mondta, hogy csak egy igazság létezik, én meg úgy gondolom, hogy sok igazság létezik. Az egy másik kérdés, hogy ezeket az igazságokat két ember hogyan tudja egymással egyeztetni, és hogyan alakulhat ki belőle egy közös igazság. Ahányan vagyunk, annyiféle szögből látjuk a dolgokat. Úgy érzem, Isten tenyerén hordoz és ebben a védelemben tudok létezni.
Fekete Ágnes: Egyébként mit csinálsz az életben?
Balogh Ádám: Üzletkötőként dolgozom, tehát sok emberrel van kapcsolatom nap, mint nap. Nyilván meghatározza az ember személyiségét a hite, és ez az üzleti életben nem mindig előnyös. Megpróbálok az emberekhez lelkiismeretesen és a hitemhez hűen közeledni illetve társalogni. Van, akiket ez adott esetben megérint, és úgy viszonyulnak hozzá, van, akiknek nem tetszik. Az anyagi világban elég komoly farkastörvények uralkodnak. Én hálás vagyok azért a Jóistennek, hogy mindig segített túllépni.

Fekete Ágnes: Ezekben a hetekben záródott le véglegesen a Reformáció Emlékbizottság munkája. Az egyik utolsó tervük egy budapesti reformációs városséta volt. Millisits Mátét hallják, aki a vezetést tartotta, és Kucsera Lillát, aki szervezte. Azért is érdekes lehet ez a riport, mert bárki bejárhatja ezt az utat egy számítógépes vezetés segítségével, melyet a reformáció2017 oldalon találnak meg.

Reformácós emlékek a várban


Millisits Máté: Ez egy szomorú emléktáblája a magyar történelemnek. Ezen a helyen állt a vesztőhely, ahol Mátyás bátyját, Hunyadi Lászlót kivégezték. Nem másra maradt Mátyás, mint Pobjebrád György huszita kormányzóra. Ekkor találkozott Mátyás a huszitizmussal, és belement egy olyan szerződésbe, hogy a leendő felesége, menyasszonya huszita legyen. Az előreformáció ennyire erős volt Magyarországon, és maga a királyné is huszita volt.
Kucsera Lilla: Nagyon régóra gondolkodtunk az Emlékbizottsággal egy olyan programon, amely többféle embert aktivizál, be lehet vonni mindenféle korosztályt, és nem pályázat, amelyből elég sok volt az elmúlt években. Így jutott eszünkbe, hogy rendezzünk egy tematikus városi sétát. Május 31-én Millisits Máté művészettörténész vezetésével körbe is jártuk a várban található reformációs emlékhelyeket, amelyről sokan nem is tudnak. Ez egy kiaknázatlan terület volt, és ennek kapcsán megszületett: A reformáció rejtett kincsei - városi séta. Körülbelül harmincan voltunk a sétán. Külön térképet is készítettünk ehhez az eseményhez, illetve online a mai napig bárki számára bejárható. Készítettünk egy olyan aloldalt a reformacio2017 weboldalán, ahol a térképpel együtt leírásokat is találnak az érdeklődők, és bármikor körbejárhatják ezeket a helyszíneket maguktól is.
Fekete Ágnes: Tehát az interneten megtalálhatjuk ezt a térképet és a leírásokat?
Kucsera Lilla: Így van! A sétán eljutottunk olyan helyekre is, ahová egyénileg nem tudtunk volna beenni.
Fekete Ágnes: Például hová?
Kucsera Lilla: A Nemzeti Levéltár olyan kincseit nézhettük meg, mint például egy eredeti búcsúcédula, vagy korabeli oklevelek, iratok. Károli Gáspár egy saját kézzel írott levelét láthattuk, sőt a kezünkbe is foghattuk. Hát, ez elég nagy élmény volt! Be tudtunk menni a nádori kriptába, amely jelenleg felújítás alatt van. Felmehettünk a Mária Magdolna torony tetejébe, és a vezetőtől nagyon sok érdekességet hallottunk.

Károli levele


Fekete Ágnes: A Reformáció Évét idézzük fel most három lelkésszel, akik a gyülekezetükkel, egy-egy emlékjárókövet "fogadtak örökbe" a budapesti Kálvin téren található installációból. Hódmezővásárhelyen Bán Csabát, Mezőcsáton Gazda Istvánt, Kecskeméten pedig Varga Nándort kérdezte Hegedűs Márk.

Kálvin téri járólapok


Bán Csaba: Hódmezővásárhelyen a Bethlen gimnáziummal közösen együtt raktuk le az ótemplom elé ezt a járólapot, amelyen egy Németh László idézet van a református énekeskönyvünkről. Németh László azt mondja, hogy a tradíció, a hagyomány, a múlt századi és még előbbi reformátusok és a mai reformátusok élete között egy híd az 1948-ban elkészült Énekeskönyv. Németh László a háború után Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban volt tanár, és odaadta az 1957-ben megkapott Kossuth-díjának teljes összegét, hogy megalapozza a könyvtárat. A város főterén, a legrégebbi épület, az ótemplom bejáratától nyolc méterre helyeztük el ezt a táblát. Nem lehet úgy bejönni, kimenni a templomból, hogy ne vegyük észre.
Hegedűs Márk: Kérem, olvassa föl a járólapról ezt a Németh László idézetet!
Bán Csaba: "A régi magyarság s a legújabb közt a Református Énekeskönyv egyike a legfontosabb földtani hidaknak." Mindenki megáll egy pillanatra, lenéz a lába elé, és elolvassa. Forognak itt körbe a járdán és olvassák az idézetet.
Hegedűs Márk: Mi van ezen az emlékkövön?
Gazda István: Itt Mezőcsáton Luther Mártontól való a járólapon lévő egyik idézet: "Az igazság egy átmeneti dolog, amely végül véget ér, de a lelkiismeret örökkévaló és soha meg nem szűnik." A másik idézet pedig Apáczai Csere Jánostól származik: "A boldogság mindenkor munkát követ." Luther Márton nagyon jó barátja Melanchton Fülöp volt az, aki 1576-ban Wittenbergben pappá szentelte az első lelkipásztorunkat, Tarcali Ferencet, aki Sárospatakról került ki Wittenbergbe.
Hegedűs Márk: Mezőcsáttól északabbra a jelenlegi határ mindkét oldalán sok ilyen emlékkövet fogadtak örökbe, de az önök ötven-nyolcvan kilométeres körzetében nincs másik.
Gazda István: Akkor annál is indokoltabb, és még inkább szükség volt arra, hogy itt is nyoma legyen ennek a nagyon jó kezdeményezésnek.
Hegedűs Márk: Az önök gyülekezete, melyik követ választotta a kilencvenöt járólapból?
Varga Nándor: Sylvester János idézetét választottuk, hiszen a Kecskeméti Református Egyházközség könyvtárában őrizzük az egyetlen magyarországi eredeti példányát Sylvester János Újszövetség fordításának. Nagyon szimpatikus volt a gyülekezetünk több tagjának is, ez a kezdeményezés, amely a Kálvin téren valósult meg Budapesten, és szerettünk volna csatlakozni ahhoz, hogy Kecskeméten is megmaradjon ebből valami. Nagyon örültünk neki. Ez a kő olyan helyre került az iskola főbejáratához, ahol a diákok nap, mint nap találkozhatnak vele. Bízom benne, hogy sokan el is olvassák azt a szentenciát, amely rajta van.

Hírek
A Református Egyházi Napok Dunántúl, azaz a REND istentiszteletekkel, koncertekkel, előadásokkal, találkozókkal, néptáncbemutatóval várja június 29. és július 1. között az érdeklődőket Kaposváron. A találkozón, a "Református utcában"jelen lesz a Kálvin Kiadó is.

Márkus Mihály nyugalmazott püspök és Csepregi Zoltán egyetemi tanár Kálvin és Luther műveiről tart előadást június 28-án, csütörtökön Budapesten, a Deáktéri Evangélikus Országos Múzeumban, a Deák Ferenc tér 4. szám alatt. Az előadáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. (eom@lutheran.hu)

A Mesék Éjszakáját szervezik meg június 30-án, szombaton 16 órától kezdődően a Debreceni Református Kollégium épületében.

A Kárpát-medencei Református Általános Iskolák tanártalálkozóját rendezik meg június 29-én 16 órától Sárospatakon, a Kollégium Imatermében.

Hálaadó istentiszteletet tartanak a templom felújítása után június 30-án, szombaton 13 órakor Miskolcon, a Szirmai református templomban.

A Tiszántúli Református Egyházkerület Nőszövetsége konferenciát rendez június 29-én, pénteken 10 órától Debrecenben, a Nagytemplomban.

Hetedik alkalommal rendezik meg a SzamosFeszt fesztivált, ahol június 30-án és július elsején, szombaton és vasárnap családi programokkal várják a látogatókat Cégénydányádon, a református templomban is.

Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozót szerveznek minden korosztály számára MIÉRTT címmel június 28. és július elseje között Miskolcon, a diósgyőri református templom kertjében.

Az idén már tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozatot, amelynek első koncertje június 30-án, szombaton 19 órakor kezdődik Sukorón, a református templomban. A trióesten Hajas Szilárd fuvolán, Fűke Ákos csellón, Pregun Tamás zongorán játszik.

Tanévzáró ünnepi istentiszteletet és közgyűlést tartanak a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen június 30-án, szombaton 10 órakor a Debreceni Nagytemplomban, valamint szombaton 14 órakor a Sárospataki Református Teológiai Akadémián.

Fekete Ágnes áhítata:

Méhecske hárson KJ


"Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam és ő meghallgatott engem; a halál torkából sikoltottam és meghallád az én szómat." Jónás 2,3

Thomas Merton egyik versében olvashatóak ezek a sorok: "Szerencsés szél fújt, és elsöpörte a tanítvány glóriáját, a gondjaival együtt. A szerencsés tenger elnyelte jó hírét. Nincsenek utak, nincsenek csodálatos módszerek."
A glória leröpülésének szép képe jut eszembe Jónás imájának a kezdetéről. A történet valóban úgy mutatja, hogy ez egy kedvező szél volt. Pedig nem hiszem, hogy általában törekednénk a bukásra. Nem is lenne ez normális. Jónás könyvének imája azonban azt a fordulatot mutatja, ahogyan egy ember elbukik abban, hogy saját vágyait és Isten akaratát nem tudja összeegyeztetni. Az általánosan elmondott ima csak a hal gyomrában vált személyes imává. Különösen erősen mutatja ezt a harcot az, hogy Jónás könyve második részében, ebben az imában állandóan változik a megszólítás: Először azt olvassuk Istenről, hogy ő: "Ő meghallgatott", másodszor pedig, hogy "Te halld meg szavamat." Először mintha kívül lennék a történetemen, máskor pedig egészen személyes és letaglózó történetemet mondom el. Pontosan ez az imádság útja.
Babits Mihály ezt a változást nem mutatja be versében, a költemény már eleve a második lépésnél kezdi: "Kiáltok Tehozzád, hallj meg, Isten! Mélységből a magasság felé kiáltok, káromlok, könyörgök, a koporsónak torkából üvöltök." De mind a két helyen ugyanaz a térbeli irány. Le kell buknia Jónásnak ahhoz, hogy az Istent fentinek lássa. Bármilyen furcsa, szükségünk van a bukásra, személyesen kell ezt átélnünk. A gyereknek sem segítünk, ha folytonosan megakadályozzuk, hogy elessen. Az elesés által tanulja meg az ember azt, hogy hogyan szedje össze magát ilyen esetben. Hogyan induljon tovább a sebeivel? A kerékpározás vagy görkorcsolyázás egyensúlyát potyogások által tanuljuk meg.
Ismerek olyan embereket, akik nem tudnak veszíteni, képtelenek elesni, és főleg ezt bevallani. Rettenetesen nehéz velük együtt dolgozni. A nagy egójú ember, de mindannyiunk egója ezt diktálja a lelkünknek, hogy nincs vesztés, nem akarok elbukni! Sok esésre van mégis szükség ahhoz, hogy állni, igazán győzni legyünk képesek. Istenhez kiáltó imáink is így változnak meg. Az a szó, hogy általában van egy Isten az égben, aki figyel és meghallgatja az embereket, így belső sikoltássá lesz.
Sajnos az egyházban nagyon nagy mennyiségben hallhatunk közhelyeket, amikkel Istent megszólítják. Persze, szükség van liturgikus imákra. Minden ima keretet kíván magának. De ha soha nem élte át valaki, hogy az általában meghallgatott ima most egészen konkrétan az enyém, akkor még soha nem imádkozott. A zsoltárok mernek szinte káromkodni Istennel, jól megérezte Babits ezt az őszinteséget. Mert ha ez nincs, ha kimívelt, gyönyörű áldáskéső mondatokat mondunk Istennek, akkor még az útnak nagyon a kezdetén vagyunk. De a kezdetre is szükség van. Ha nincs keret, jól megformált mondatok, akkor nem juthatunk el oda sem, hogy ezek átalakulnak. Számos imát hallottam már, amelyek rendre így kezdődtek: "Hálát adunk neked Urunk, kegyelmes Istenünk, hogy megtartottál minket, kérünk, tedd meg..." Ezek olyan megtanult fordulatok, amelyeket ismétlünk. Jónás imájának az első mondatai talán.
De ha felülünk a biciklire, akkor le is fogunk róla esni. Nem tanulunk meg kerékpározni, és soha nem fogjuk tudni, hogy mi az az egyensúly, ha nem tesszük meg azt, hogy tekerünk a jobb lábbal, a bal lábbal nem sokat érzünk abból a fogalomból, hogy egyensúly: tekerek, ballal, és fent maradok. Billegek, és mégis megmaradok. Kockáztatok, de tanulok. Ez az állandó figyelem, ez a bizalom, az egyensúly keresése az Istennel való kapcsolatunk lényege. Isten sokszor engedi, hogy elsötétedjen a világ, hogy a tékozló fiú eltérjen, hogy Pál apostol a lóról leessen, hogy Jónás a hal gyomrában küzdjön a levegőért, és képzelt glóriánk leessen a fejünkről. Azért van erre szükség, hogy illúzióinkat, önáltatásunkat fel tudjuk számolni, és szerepjátékaink helyett valóságos énünk a valóságos Istennel találkozzon. Ezt adja meg nekünk Isten! Ámen.